Bevallom őszintén, hogy mostanáig nem hallottam John Williams íróról (1922-1994), de mint kiderült, ebben semmi meglepő nincs, ugyanis az amerikai szerző első magyar nyelven megjelent könyve 50 évvel a megírása után lett ismert és robbant be Európába és hazánkba is, köszönhetően egy jó szemű francia menedzsernek.
Kapcsolatom a könyvvel egy átlagosnak mondható, tavaszi, kávézós beszélgetéskor kezdődött. Irodalombúvár barátnőm elbúcsúzáskor csúsztatta a táskámba, mondván: „ezt mindenképpen olvasd el!”
Aztán jött egy kevésbé mozgalmas hétvége, amikor végre időt tudtam szakítani az olvasásra. Egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, és biztosíthatok mindenkit, aki a kezébe veszi, hogy minden bizonnyal pontosan úgy fognak járni, mint én.
De mitől ilyen letehetetlen ez a könyv? Mitől különleges a főhősről elnevezett Stoner című regény? A válasz nem nehéz. Attól, hogy gyönyörű, és csendes egyszerre, rendkívüli és mégis egyszerű, különlegesen szépen ábrázoló, lenyűgöző nyelvezetű, még sincs semmi különleges benne. Pont ez a csodálatos a Stonerben.
Stoner nem hagy nyomot a világban – mint oly sokan, de pont ez a „semmiség, átlagosság” a bravúr. A könyv egy talán tehetségesnek induló irodalmár teljesen hétköznapi, csendes életének fantasztikus története a XX. század Amerikájában. Főhősünk egész életét átlagos konfliktusok, leginkább eredménytelen küzdelmek jellemzik a környezetével, szerelmeivel, munkájával, hivatásával és leginkább saját magával.
John Williams regényében végig tűpontosan fogalmaz, úgy mutatja be a szereplők tulajdonságait, élethelyzetüket, hogy a középszerűség, a vakvágányra futott élet végig a szemünk előtt játszódik le.
Ha elmesélném a könyv történetét, azt gondolnák: ez nem tűnik túl izgalmasnak, ebben nincs semmi érdekes. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért, a Stonert nem lehet letenni.
A történetben nincsen „tűzijáték”, a főhősben nincs önbecsülés, a sztori nem oldoz fel, pontosan úgy, ahogy a hétköznapokban. Ugye ismerős?
A könyvből megismerhetjük egy szegény sorban felnőtt fiú egyetemi éveit, ahol életre szóló barátságokat köt, miközben a XX. századot sújtó háborúk az egyetem falai közé is beférkőznek. Megismerhetünk egy hűvös, félresikerült házasságot, és egy szívszorító apa-gyermek viszonyt.
William Stoner karakterébe és életútjába sokan beleképzelhetjük magunkat, az olvasó sok helyzetre és életszakaszra ráismerhet, drukkolhatunk Stonernek, de mindezt úgy, hogy az eredmény előre sejthető, meglepetés nem várható. Csendesen, mélyrehatóan kúszik be az életünkbe a történet, aminek egyszerűsége magával ragadó, mert szólhat bármelyikünkről, vagy akár mindannyiunkról, tiszta logikával és mély együttérzéssel.
Egy pillanatra meg is állít minket, és elgondolkodtat: vajon hol is tartunk mi most az életünkben? Gimnazista korom óta bújom a könyveket, az egyetemi években még nagyobb sebességre kapcsoltam, valósággal faltam mindent, ami olvasható, számtalan nagyszerű irodalmi művel volt dolgom, de ahogyan John Williams ír betegségről, konkrétan a rákról, a halálról, az minden képzeletet felülmúlóan csontig hatoló, életszerű és letaglózó.
Miután ezt a drámai, szomorú, ám magával ragadó történetet elolvastam, egészen különleges állapotba kerültem: leraktam a könyvet és percekig némán meredtem magam elé, hagytam leülepedni a gondolataimat…
Egészen egyedülálló irodalmi élménnyel gazdagodtam.
John Williams régóta nincs köztünk, több mint 20 éve halt meg, de a Stoner alapján csak azért szurkolhatunk, hogy a korábbi művei is hasonlóan letaglózóak legyenek. Szerencsére hamarosan meg is jelennek magyarul, olvashatjuk majd őket.
És már tudom is, hogy kinek adom tovább a könyvet és nagyon remélem, hogy ő is továbbadja majd, és akinek ő adja, az is eljuttattatja valakinek. Csak remélni tudom, hogy minél több emberhez eljut ez a fantasztikus mű.
