Először is: jók a dumák ebben a regényben. Hogy egyből a közepébe vágjak – anya elmegy, otthagyja a tizennyolc éves fiút, aki, persze, nem lát ki a maga fontosságából, anya sír, ő meg azt mondja neki: „Ne sírj miattam (…)”, amire az anya váratlanul erős és pontos választ ad: „Nem miattad sírok (…) Csak az fáj, hogy amit itt hagyok, egy könnycseppet sem ér.” (60)
Na, de jó dumák még nem adnak ki jó regényt – pláne nem olyat, aminek a tétje nem a prózanyelve, vagy az ahhoz való viszony, hanem az, ami egy nagyszabású hollywoodi filmé: szórakoztató legyen, de ne üresedjen ki annyira, hogy végül csak azért nézzük meg, mert belehívják a Tom Cruise-t; aztán annyit hívják ilyenbe a Tom Cruise-t, hogy már ő is kongani kezd az ürességtől. Szóval, kell az a gondolat, az a világról valamit mondás, ami miatt aztán a szórakoztatás nem dől a saját kardjába. Mondok rá példát, filmet is, bár tudom, ez nem filmajánló – a Drakulics ilyen, ha nem láttad, moziba azonnal, így biztatnálak.
A Vak majom játszik: és ezt, hogy játszik, engedi látni, nem pedig elfedni akarja.
És ettől is szórakoztató, valahogy abba a hagyományba illeszkedik, amit kölyökként a Vidám könyvek sorozatban Wodehouse-ban annyira szerettünk, vagy Durrellnél, vagy a krimikben (giallo – így hívják a műfajt Itáliában a sárga borító mint műfajjelölés hagyománya okán), mondjuk Agatha Christie-nél, de a magyar irodalomból erősen idézi bennem Rejtő Jenő (kalandos és bemondásos) regényvilágát is.
Ezeknek a szövegeknek zsánerjellemzője a helyszín, a szereplők társadalmi környezete, a figurák egyedisége és típusossága, a történetszövés viszonylagos bonyolultsága (vagy látszólagos sokszálúsága), a narrátor, aki viszont egyszerre az események résztvevő narrátora is stb. És ez itt mind megvan: zongorista és tudós, cirkuszos és bűnöző, teniszbajnok, lakáj (!), kém, és megannyi titok, vagy éppen nem-tudás. Elegáns szálloda, nagyváros-nagyvilág, Párizs, meg kis-nagyvilág, a ranch, perszonális kismítoszok, csalás és hazugság, és a viszonylagosan tisztának maradás (vagy legalább rokonszenvesnek maradás) vágya.
Tilos belőle bármit is elárulni (vagy ennél többet), mert a regényt ölném meg vele.
Nem szépirodalom abban az értelemben, ahogyan Krasznahorkai Wenckheimjét annak gondolom, vagy az Omertát, vagy a Nádas kétkötetest, amiről írhat-beszélhet kritikus, olvasó, csak az olvasás tényleges tapasztalatával férsz hozzá közelebb, nincs leleplezhetősége; de a Vak majom azért irodalom abban az értelemben, hogy jól megírt, erős karakterű szöveg, és tényleg izgalmas regény. Sodró lendületű, néhány órás olvasmány, aminek az is erényei közé tartozik, hogy nem akarja többnek mutatni magát ennél, és jól eső érzés, hogy azért mégis túlnyújtózik azon.
A legjobb könyvek egy helyen – Fedezd fel az elmúlt évek díjnyertes köteteit a www.libri.hu/dijnyertes irodalom oldalon keresztül!
