A sorvezető

Ács Tibor

logisztikai igazgató

Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Az iskolai kötelezők közül több is, például Voltaire: Candide

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Szeretem az életrajzi könyveket, sokat lehet belőlük tanulni, és tanulságosak az emberi sorsok.

Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Kis mértékben, kedvet csinálhat hozzá.

Az én világom

A Terminator becenévre hallgató, a szlovákiai Zsolnán született kerékpáros legenda röviden fogalmazva, tömören meséli el életét, miközben minden mondatán átjön személyisége is. A tényszerű, sajnos nem irodalmi remekmű értéséhez nem árt, ha az olvasó legalább alapszinten tisztában van a kerékpározás közelmúltjának történetével. Akik ismerik és követik a sportot, nagyon fogják élvezni történeteit. Könyvében ugyanis a versenyek állnak a fókuszban, magánéletéről kevesebb szót ejt, arra koncentrál inkább a könyv lapjain, amiről őt a legtöbben ismerik a világon. Teszi ezt úgy, hogy a szivárványszínű pólót sokszor viselő Peter Sagan mottója szerint – „Miért vagy ilyen komoly?” – nemcsak mesél, hanem szórakoztat is egyben, ugyanis a kerékpározás egyik legviccesebb figurája ő.

További könyvajánlók

Malala

Malala történetét nem csupán a fiataloknak érdemes elolvasni, hanem mindenkinek, aki egy tizenéves szemszögéből szeretne belepillantani

A két Lotti

Két kis szöszi, copfos, cserfes kislány családi titkai és kalandjai. Megértés, megbocsátás, és ami mindannyiunk életében

A grófnő árnyékában

Nem gondoltam volna, hogy ennyire leköt majd ez a regény. Szkeptikus voltam a sok pozitív véleményt

Szakértőink ajánlói

Ki is az a „Mi”?

Nem vagyok az oknyomozó újságírás elkötelezett rajongója. Ami így, persze, nem igaz, mert

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

lm.png
A sorvezető

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.