A sorvezető

Bedő Balázs

ügyfélszolgálati munkatárs

Hagyományos könyv vagy e-könyv? Miért?

Több szempontból is nagyon jó ötletnek tartom az elektronikus kiadványokat, de nálam a nyomtatott könyv a nyerő. Szeretem a kezemben tartani, lapozni, amit olvasok; egy kötetekkel teli könyvespolc ráadásul a lakás dísze lehet.

Van-e olyan könyv, amit kifejezetten a borítója miatt olvastál el?

Egy igényes, jól kidolgozott borító figyelemfelkeltő ugyan, de számomra ez nem igazán szempont.

Hány könyvet számlál otthoni könyvespolcod?

Jelenleg mintegy 180 kötet, bár még nem sikerült mindet elolvasnom.

Az úr hangja

Úgy korrekt, ha rögtön az elején leszögezem: aki sodró lendületű, izgalmas fordulatokban bővelkedő cselekményt vár, bizony hoppon marad. Ez persze nem jelenti azt, hogy Az Úr hangja unalmas könyv lenne – épp ellenkezőleg! Łem klasszikusa elképesztően gazdag gondolatisággal tárja elénk a tudományos vizsgálatok módszertanát, a véletlenek korszakalkotó szerepét, a politika és a tudomány viszonyát, miközben joggal teszi fel a kérdést: mennyit is ér az évezredek során felhalmozott tudás, amikor olyasmivel találjuk szemben magunkat, amely teljességgel kívül esik a megismerhetőség határain? Mélyenszántó tudományos-filozófiai értekezés, melynek végeztével garantáltan más szemmel tekintünk majd a világra.

További könyvajánlók

Artemis

A Mars után ezúttal a Holdon ölthetjük magunkra a vákuum ellen védő EVA-ruhát (extravehicular activity: járművön

Lázár evangéliuma

Bíró Szabolcs tudja milyen egy jó történelmi regény, és nem fél megírni. Legyen bármi a téma,

Barni, a szuperhős

Amikor ezt a könyvet olvastuk, a kislányom már nem húzta az időt lefekvés előtt, hanem kifejezetten

Szakértőink ajánlói

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

lm.png
A sorvezető

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.