A sorvezető

Bogár Roland

eladó

Van-e olyan könyv, amit kifejezetten a borítója miatt olvastál el?

Nem igazán. De olyan volt, hogy egy könyvet nem vettem meg a borítója miatt, inkább vártam, hogy ráakadjak egy másik kiadásra.

Hány könyvet olvasol el egy évben?

Attól tartok még nem eleget.

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Talán Orwell 1984 című kötete. Félelmetes az az atmoszféra, amit alkotott.

A szabadság felszámolása

Provokatív, szókimondó könyv; Snyder kitámasztja lankadó szemhéjunk, és láthatjuk, hogy jutottunk a mostanában virágzó áldemokratikus rendszerekig – ezeknek a prototípusát alaposan vizsgálva. Láthatjuk, hogyan fér meg egymás mellett a kommunista múlt dicsőítése és fasiszta eszmetöredékek üdvözítése, hogy lehet kikezdeni egy stabilnak hitt demokráciát, hogyan lehet palira venni a világot, összeugrasztani csoportokat primitív szexuál-politizálással, fikciós politikával, álhírekkel, a valódi sajtó negligálásával. És végül Snyder azt is elénk tárja, hogy ez hová vezet.

További könyvajánlók

Aranyhaj

Klasszikus Aranyahaj történet, de a Disney változattól eltérő, rövidebb formában. Megmutatja, hogy egy mese többféleképpen is

Ingovány

Eddig főleg csak női szerzőktől olvastam skandináv krimiket, ezért úgy gondoltam ideje váltani. Hjorth és Rosenfeldt

A villámtolvaj

Az egyik legnagyobb kedvencem a Percy Jackson-sorozat, amit még iskolás koromban olvastam először, és azóta is

Szakértőink ajánlói

Elszámolás és építkezés

Elisabeth Åsbrink, a magyar gyökerekkel rendelkező svéd írónő 2011-ben robbant be a köztudatba

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

lm.png
A sorvezető

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.