A sorvezető

Horesta Szilvia

Van-e olyan könyv, amit kifejezetten a borítója miatt olvastál el?

A párválasztó. Amikor megláttam a borítót, tudtam, hogy muszáj megvennem. (Persze elolvastam a fülszöveget is.)

Szoktál eredeti nyelven olvasni?

Nagyon ritkán, ha valaminek annyira érdekel a folytatása, hogy nem bírom kivárni a magyar megjelenést.

Hagyományos könyv vagy e-könyv? Miért?

Jobban szeretem a nyomtatott könyveket. Szeretem nézni, ahogy sorakoznak a polcomon, de van néhány e-könyvem is, ezek utazáskor praktikusabbak.

A villámtolvaj

Az egyik legnagyobb kedvencem a Percy Jackson-sorozat, amit még iskolás koromban olvastam először, és azóta is gyakran újra leveszem a polcomról. Rick Riordan humora verhetetlen, ráadásul a köteteknek hála sok dolgot megtudhatunk a görög mitológiáról is. Minden rész izgalmas, és fiúknak, lányoknak egyaránt nagyszerű élmény lehet.

További könyvajánlók

Szavak kékben

Mindig is szerettem a könyvesboltokban játszódó történeteket. A Szavak kékben részben ezért keltette fel az érdeklődésemet.

A hableány és Mrs. Hancock

Már a megjelenése előtt nagyon vártam a könyvet, egyszerűen imádtam a borítóját. És szerencsére a történetben

A láthatatlan őrző

Egy három részes, szövevényes, spanyol pszichothriller első kötete. A könyvben különféle pszichológiai betegségeket ismerhetünk meg, valamint

Szakértőink ajánlói

A jövőt most alakítjuk

Hogyan készíthetjük fel magunkat és gyermekeinket az állandó változásokra és az ezekkel járó

A misztikus thriller

Kezdjük ott, hogy olvastam az F-et, aztán (bár sorrendben fordítva íródtak és jelentek

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

lm.png
A sorvezető

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.