A sorvezető

Zsoldi Kata

boltvezető helyettes

Mi alapján választasz könyvet

Ha egy szerzőtől már olvastam korábban és tetszett, akkor figyelni szoktam mikor lesz új megjelenése. De egy-egy szép borítóval is meg lehet venni. Volt már, hogy vásárlóval ajánlottunk egymásnak könyvet.

Miért szeretsz olvasni?

Abszolút a kikapcsolódás miatt. Szeretek úgy belefeledkezni egy történetbe, hogy már csak azt veszem észre, hogy eltelt egy nap olvasás közben.

Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Egy jól sikerült borítóval meg lehet fogni, de ha a fülszöveg nem kelti fel az érdeklődésemet, akkor nem olvasom el.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Az őszi természet olyan, mintha egy fantáziavilágba csöppentünk volna. A színek, a formák, az évszak hangulata teljesen rabul ejt. Talán emiatt is szeretek ilyenkor fantasy témájú könyveket olvasni, mivel általuk egy egészen más világba kerülök. Ehhez az érzéshez a legjobban passzolt a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Már másodszorra olvastam a könyvet, de ismét a rabja lettem. Két valóság keveredik benne, az „igazi”, és ahol olyan gyerekek élnek, akiknek különleges képességeik vannak. A szereplők a maguk furcsa módján mind igazán szerethető karakterek, a cselekmény pedig nagyon izgalmas, fordulatos, végig leköti a figyelmet. Az egész történetnek van egy sajátságos hangulata, amit a benne lévő fényképekkel is erősít a szerző. Minden szempontból remek választás egy borongós, esős, őszi napra. Már nagyon várom, hogy belefoghassak a történet folytatásába is.

További könyvajánlók

Isten veled, gyermekem

Két anya, egy gyermek és egy nyílt örökbefogadás. A két nő teljesen különböző életet él, de

Bejárónők kézikönyve

Rongyosra olvastam ezt a könyvet. Vannak azok a művek, amik azonnal a tieid lesznek és viszed

Cyrano de Bergerac

Végre egy könyv, sőt, egy teljes sorozat, amely igazán élvezhetővé teszi a klasszikusokat úgy, hogy az

Szakértőink ajánlói

Ki is az a „Mi”?

Nem vagyok az oknyomozó újságírás elkötelezett rajongója. Ami így, persze, nem igaz, mert

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

lm.png
A sorvezető

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.