Az élet nagy verseny, nagy tülekedés”– Puskás Tamás a Libri irodalmi díjakról

A 2016 óta kiosztott Libri irodalmi díj ma Magyarország legrangosabb, magáncég által adományozott irodalmi elismerése. A közönség március 25-étől szavazhat a 10 döntős műre, amit 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 szakember és véleményvezér.
Ennek a csapatnak tagja volt Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója is. Őt kérdeztük kedvencekről, trendekről, díjakról.

A budapesti Centrál Színház igazgatója, Puskás Tamás jelenleg Bereményi Géza könyvét, a Magyar Copperfieldet és Frank McLynn C. G. Jungról szóló monográfiáját (C. G. Jung élete és munkássága) olvassa.
„Az előbbit a Libri-díj kapcsán vettem a kezembe, amiért külön hálás vagyok” – mondja a színművész, aki a Libri irodalmi díj tíz jelöltje közül Nádasdy Ádám kötetét olvasta még a nyáron, ezenkívül Grecsó Krisztián könyvével ismerkedett még – mint megjegyzi, „nem sok szerencsével”.

Puskás Tamásnak sok kedvence van a magyar irodalomból. „Molnár Ferenc, elsősorban A Pál utcai fiúkért, a drámáiért, Kosztolányi az Esti Kornélokért, a novelláiért, az Édes Annáért, Mikszáth sok könyvéért, egy időben Ottliktól, Csáthtól minden – nagy divat volt. Szeretem Esterházy csillogó elméjét, nagyon kedvelem Szabó Magdát. Fogjanak meg, fogjanak meg! Megjegyzem, öregedvén inkább sok erős emlék él bennem, mint rajongás kevesekért.”

A kortársak közül Dragomán Györgyöt kedveli, mert benne még sose csalódott. És még? „Grecsót, de a verseit nem, Tóth Kriszta novelláit sokszor, Gárdos mindkét könyvét, Julie Orringer Láthatatlan hídját nagyon, igaz, ő csak származás szerint magyar, mostan Bereményit.” A színházigazgató szerint a magyar irodalom aranykora a századfordulótól a II. világháborúig tartott, ezt az időszakot „»sosem volt, sosem lesz« termékenység, áradás jellemezte”.
„Ma is mutatkozik sok tehetség, igazán nem panaszkodhatunk, de talán a megélhetés régi kényszere tüzesebb kohó volt, az irodalom pedig, a könyv jelentősebb médium, mint manapság” – teszi hozzá Puskás Tamás, aki első könyvélményei közül máig emlékszik Karl Mayra, Lipták Gábor balatoni regéire, Gárdonyi Géza könyveire.

S hogy miért tartja fontosnak a Libri irodalmi díjat? „Az élet nagy verseny, nagy tülekedés, a pályadíj fokozza a harci kedvet. Mindenki szereti a dicséretet, a jutalmat, a szamár is kóró után kocog.”

Az idei Libri irodalmi díjak jelöltjeire itt szavazhat.

Fotó: Éder Vera