• Angol költő, író, szótáríró és kritikus, a 18. századi angol irodalmi élet egyik központi szereplője, akit az utókor legtöbbször csak Dr. Johnsonként emleget. Műveltsége kiemelkedő volt, kora legnagyobb írói és költői egymás kezébe adták házának kilincsét, hogy véleményezze legújabb műveiket.
  • Közel kilenc évre és hat segítő kemény munkájára volt szüksége, hogy elkészítse az angol nyelv addigi legátfogóbb szótárát, ami végül 1755-ben jelent meg. A könyvek iránti rajongására és olvasottságára jellemző, hogy a szótár 42 000 definíciójához több mint 114 000 idézetet is felhasznált. Nem minden szómagyarázata szorítkozott tudományosságra. A “poggyász” szó mellett például ez áll: “Mindaz, aminek nagyobb a súlya, mint az értéke.”
  • Több ismerőse is említést tett naplójában vagy levelezésében Johnson arcának és kezeinek furcsa rángatózásáról. A mai szakértők megegyeznek abban, hogy amit kortársai még csak egyfajta furcsa gesztusrendszernek hittek, valószínűleg a Tourette-szindróma tünetei voltak.
  • London (1738) című korai költeményének címlapján szándékosan elírta a kiadó nevét, hogy mindazok, akiknek a kezébe kerül a könyv, azt higgyék, egy már országos hírű könyv olcsó másolatához jutottak hozzá. Terve bevált, a vers óriási siker lett.