• Jékely Lajos néven született, József Attila-díjas erdélyi magyar költő és műfordító. Jékely Zoltán édesapja, Péterfy Gergely író és Péterfy Bori énekes-színésznő dédapja. Gerlóczy Márton író szintén ősei között tisztelheti.
  • Első verseskötete 34 éves korában jelent meg. Letisztult, formatisztelő költészetének vezérfonala a természet, amelyet sokszor a lelki folyamatok kifejezőeszközeként is használt. Műfordítói munkássága is jelentős, Puskin Anyegin című verses regényének számos fordítása közül az övé az egyik legsikeresebb.
  • Egész életében apolitikus volt. Az irodalmi köröktől és minden könnyen definiálható politikai irányzattól tudatosan elszigetelte magát.
  • Tíz évig volt a híres Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója. Tanítványa volt Nemes Nagy Ágnes is, aki többek között az ő hatására kezdett verseket írni. A humanista Áprily 1943-ban nem volt hajlandó iskolájában érvényre juttatni a zsidótörvényeket, ezért inkább felmondott és nyugdíjba ment.