• Steingassner István néven született magyar író, néprajzkutató és régész, aki felbecsülhetetlen mértékben járult hozzá az Alföld néprajzi kincseinek összegyűjtéséhez.
  • A ceglédi vasútállomás vendéglőjében jött világra, amit akkor német származású apja üzemeltetett. Kezdetben – köszönhetően szülei kiváló üzleti érzékének – a család meglehetősen jó anyagi körülmények között élt, amikor azonban a szerző 16 éves volt, elvesztették vagyonuk nagy részét, ő pedig abbahagyta gimnázium tanulmányait, és patikusinasnak állt.
  • 20 éves korában, rokoni segítséggel kapott újságírói állást a Szegedi Híradónál. Mivel a dualizmus korában nem vetett rá jó fényt németes hangzású neve, első cikkei publikálásakor megváltoztatta. A legenda szerint biliárdozás közben, véletlenszerűen bökött rá egy, a falon függő térképre, így esett a választása a néhány ezer lelket számláló Tömörkény község nevére.
  • Kutatásai és írásai nagy részét az Alföld tanyavilágának és paraszti kultúrájának szentelte. Vizenjárók és kétkézi munkások (1902) című művében például feldolgozta a tiszai vizenjárók életét, akik tavasztól őszig egész családjukkal egy csónakon éltek a folyón. Írásait a naturalizmus és a magas fokú szociális érzékenység jellemzi.