• Amerikai író, költő, esszéista. Az ő nevéhez és 1836-ban írt „Természet” című esszéjéhez köthető a transzcendentalista mozgalom megalapítása. Pályafutását unitárius lelkészként kezdte, erről a pozíciójáról azonban később le kellett mondania – többek között azért, mert egy előadásában kijelentette, hogy véleménye szerint Jézus Krisztus nagyszerű ember volt ugyan, de nem Isten.
  • 23 éves korában ízületi bántalmak kínozták, ezért orvosa tanácsára a nyirkos New Englandből ideiglenesen Floridába költözött. Itt megismerkedett és barátságot kötött Napoleon Bonaparte unokaöccsével, Achille Murat-val, akivel hosszú sétáik során vallásról, történelemről és politikáról beszélgettek.
  • Bár Jane Austen művei ma már óriási népszerűségnek örvendenek, Emerson korántsem volt oda az írónő regényeiért. Karaktereit egysíkúnak, párbeszédeit pedig mesterkéltnek tartotta.
  • Emerson massachusettsi otthona körül alakult ki az amerikai transzcendentalista irányzat központja. A szerző birtokán épített magának fakunyhót fiatal barátja és tanítványa, Henry David Thoreau, és a közelben lakott Amos Bronson Alcott filozófus is, akinek lánya, Louisa később a Kisasszonyok (1868) című regény írójaként tett szert hírnévre. Louisa May Alcottra fiatal korában nagy hatást gyakorolt Emerson, az írónő Hangulatok (1865) című regényében vallotta be, hogy egy ideig gyengéd érzelmeket is táplált a nála harminc évvel idősebb Emerson iránt.