• Lengyel író, a sci-fi műfajának egyik legismertebb európai képviselője. A valaha élt legolvasottabb lengyel szerző, akinek művei 36 nyelven és 20 millió példányban jelentek meg világszerte. Leghíresebb műve a Solaris (1961) című regény, amit megjelenése óta háromszor filmesítettek meg – bár maga a szerző mindhárom feldolgozástól élesen elhatárolódott.
  • Lengyelország német megszállása idején egy autóüzemben dolgozott hegesztőként. Mivel egy német cég állományában volt, számos raktárba volt bejárása – ő pedig ezt arra használta, hogy lőszereket és egyéb felszereléseket lopjon, majd titokban eljuttassa ezeket a lengyel ellenállókhoz.
  • Rövid ideig tagja volt az Amerikai Sci-fi-írók Társaságának is, de 1976-ban kizárták, miután sorozatban jelentek meg a tengerentúli sci-fi-irodalmat becsmérlő cikkei. Lem giccsesnek és tudománytalannak tartotta az amerikai tudományos-fantasztikus irodalmat, a kivételt Philip K. Dick jelentette számára, akiről úgy nyilatkozott, hogy „látnok a sarlatánok között”.
  • Nemcsak a sci-fi műfajában alkotott maradandót: fontosak könyvkritikái, tényirodalmi munkái és filozófiai témájú írásai is.