Obligát választás volt az utolsóként vb-n járt magyar labdarúgó-válogatott kapitányáról, Nagy Antalról szóló könyv címadása: Nagy-könyv

Egyfelől: a főszereplő nemcsak nevében nagy, hanem termetre, emberileg és karizma terén is, nem véletlenül kaphatta meg Mezey György együttesében (is) a kapitányi karszalagot. Másfelől: nagy szaktekintély a szerzőpáros egyike, Hegyi Iván, a Népszabadság sportrovatának egykori vezetője, a Sport TV szakkommentátora, megannyi futballkötet szerzője. Továbbá nagy alakú a keményfedeles, 4490 forintért kapható könyv, és nemkülönben óriási jelentőségű az a korszak, amely 180 oldalon elevenedik meg előttünk. 

A hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején még ember nem sejtette, hogy a mexikói vb-vel végleg leáldozik a magyar futballnak. A latin-amerikai tornára káprázatos teljesítménnyel jutott ki a gárda, az osztrákokat és a ciprusiakat oda-vissza verte, nyert Hollandiában is, úgyhogy a selejtező utolsó meccsén már nem osztott, nem szorzott, a tulipánosok ellen lesz-e fieszta. Ez ugyan elmaradt, de a Nagy-féle garnitúra kvázi a vb főpróbáján elpáholta a brazilokat (3–0) is, Európában a legerősebb, a világranglistán a negyedik legjobb egylet volt, amitől a közvélemény olyan felfokozott állapotba került, hogy konkrétan a vb-címről álmodott. 
Ehhez képest jött Irapuato és a szovjetek elleni 0–6-os rémálom. Amiből sajnos a mai napig nemigen sikerült felébredni. 

Abban majd’ mindenki egyetért, hogy odakint valami nagyon nem stimmelt a játékosokkal. Lézengtek a bemelegítésnél, de nem mertek szólni egymásnak, mígnem a védőtárs Garaba Imre megkérdezte Nagyot: 

– Öcsém, te is? 

Mintha be lettek volna drogozva. Nagy a könyvben erről így mesél: 

– Amikor a vb után a Nancyba igazoltam, ott azt mondták nekem, ha light drogot kapsz, egy-két napig olyan vagy, mintha részeg lennél, aztán fokozatosan kitisztulsz. Csak azért foglalkoztam ezzel, mert a franciaországi bemutatkozásom után nyomban a hónap játékosa lettem…

Nagynak, akárcsak társainak, a mai napig nincs pontos magyarázata, mi történt velük 1986. június 2-án.
Arra viszont van, és ezt ki is fejti, miként büntették meg bundázásért. A kötet nagy érdeme, hogy – ha nincs is alaposan kivesézve a téma, jóllehet nem is ez a fő célja – nyíltan szól a Honvéd körüli csalásokról, s kivált a futballkedvelők körében mindmáig emlékezetes 1984-es bajnoki zárásról, amikor a Volán a kispestiek elleni 6–6-tal maradhatott (volna) az élvonalban.
Keserédes évek voltak ezek. Még volt igazi futball hazánkban, de erkölcsileg és szakmailag elkerülhetetlenül jött a lejtmenet. Mindez persze aligha Nagy felelőssége, ám ha már könyv születik a korszak jeles alakjáról, mindezek megkerülhetetlen kérdések. Hegyi Iván érzékletesen súlyozza a problémákat, mert mégiscsak egy klasszis focista méltatása itt a cél, de a tőle megszokott körültekintéssel, nyelvi leleménnyel idézi fel a múltat. Felróni talán csak azt lehet neki, hogy olykor elvész a töméntelen adat és összeállítás forgatagában, és kevéssé merészkedik az általa ismeretlenebb, magánéleti „térfélre”, pedig amikor néhány sorban ezt megteszi, és Nagy családjáról és gyermekeiről ír, azt érezni: bátrabban hozhatta volna közelebb hozzánk az egyébként egyetemet végzett, pénzügyi területen dolgozó Nagyot és szeretteit. 
Igaz, megteszi helyette ezt szerzőtársa, Dr. Tóth Nikolett Ágnes, aki egyébiránt Nagy harmadik felesége. A kötet a személyes vallomásával kezdődik, megismerkedésük történetét és Anti gyerekkorának lényeges eseményeit ő meséli el. 
E napokban, két Eb-meccs között, érjen el akármilyen eredményt a magyar csapat, felemelő olvasmányélmény egy kis múltidézés a Nagy-könyv által.