„Jól lavíroz a ponyva és a magas irodalom közt” – ezt még Kardos G. György írta az ÉS-ben Tóth Gábor Ákos írásai kapcsán. Ő eggyel finomabban fogalmaz, azt mondja élményregényeket ír, olyan könyveket, amelyekben a jó lektűrön túl van valami plusz. A műfajt olyan ostyához hasonlítja, amibe akár a kritikus üzeneteket is be lehet csomagolni. Mint az amerikai bor: nem kell vele feltétlenül megküzdeni, de eljutunk az élményhez.
Sokak vágya a kétlaki élet, aki teheti megosztja az idejét egy nyüzsgő nagyváros és a vidék nyugalma közt. Tóth Gábor Ákos érdekes megoldást választott a kétlakisághoz: a nyarakat balatonszepezdi házában tölti, ősztől tavaszig pedig Füreden lakik. „Bár tősgyökeres pesti gyerek voltam, a vakációkat nagyszüleim szemesi házában töltöttem – mesél Balaton iránti vonzalmának kezdeteiről az író. – Akkoriban még nem volt ennyire felkapott a déli part, békésebb volt, igazi szocreál hangulattal, kis faházakkal, kerti budival.
Ez a nosztalgikus életérzés nagyon hasonló ahhoz a hangulathoz, amiről a provence-i és toszkán könyvek, filmek szólnak, s amikbe beleszerettem.
Kamaszkoromban aztán egy időre elszakadtam ettől a tájtól, fiatalon inkább a külföld vonzott, utaztam, amennyit engedett a rendszer, majd a lányom születése után egyre több időt töltöttünk a balatonszepezdi családi nyaralóban. A folyamat vége néhány éve az lett, hogy végleg a Balaton mellé költöztünk, Füredre.”
Az elsüllyedt, majd újra megtalált gyerekkori élményekből sorozat született, amelynek első része az Édesvízi mediterrán, egy Kanadából hazatelepült magyar párról szól, akik megörökölnek egy balatoni kúriát. A regényfolyam több kötettel bővült: Szerelmem, Balaton; A világ közepén, Végtelen nyár, Mindörökké Balaton, és még nincs vége az itt játszódó történeteknek. A legutóbbi könyv, a Balatoni futár időutazás a családregény-folyam kezdeteihez a milleniumi évekbe.
Bár „TGÁ” 1996-ig szinte évente megjelentetett egy regényt, akkor egy időre felhagyott az írással. Szomorú, de sorsszerű is egyben, hogy az édesanyja halála vitte vissza az irodalomhoz 2009-ben, amikor megírta az Elengedlek végre című könyvét. A gyász feldolgozásában az írás segített, ezután több mű is született elszakadás, válás témakörben.
A balatoni regényekre kifejezetten büszke, bár azt mondja, a „magas irodalom” elefántcsonttornyában élők nemigen ismerik el ezt a műfajt.
A besorolások helyett ő abban hisz, ha valakinek megvannak a szakmai képességei, erre predesztinálja a tehetsége, az bármit képes jól megírni. „A bulvár és a magas irodalom mellett és között sok minden megfér. Élményregényeknek hívom a könyveimet, ha már mindenképp meg kell határozni. A címkézés amúgy sem idegen tőlünk: lektűr, női irodalom, romantikus regény – de mit tegyünk, elsősorban a nők olvasnak többet, ők olvassák ezeket a könyveket is. A romantikával, a nyelvezettel, a stílussal óvatosan kell bánni, fontos, hogy az író ’ne húzza túl’, mert abból születnek a Júlia-lányregények. Ismerünk nagyszerű lektűrszerzőket, Zilahyt, Török Sándort, Aszlányi Károlyt, nekik volt affinitásuk a világ jó dolgainak értő szervírozásához. Őket követve
nekem sem kenyerem a képeslapszerű idill, jobban szeretem, ha a figuráim szerethetően esendőek.”
A varázslatos balatoni táj burokként veszi körül Tóth Gábor Ákos regényeinek hőseit. Dúlhat háború, kitörhet a spanyolnátha, mintha ezt a világot mindez meg sem érintené. Az aranykor, a boldog békeidők ábrázolása mögött azonban sok minden megfér: alkalmas díszlet ez a mai korral való párhuzamok ábrázolásához is. Ez a védettség és ártatlan életszemlélet lengi be a történeteket.
„A Balatoni futárnál is fontos volt számomra, hogy az olvasó észrevegye azokat a finom utalásokat, áthallásokat, amelyek a 19. századi Magyarországot a mai világgal, társadalmi berendezkedéssel párhuzamba állítják: például egymás tisztelete, nyitottság mások véleményére. A párhuzamok megtalálása, de megírása is mindig nagyon izgalmas. A regény főhőse, Csengődi István afféle Esti Kornél, kitalált alak, de azért hasonlít rám. Újságíró, aki humorral, szarkazmussal szemléli a környezetét, s akinek az a feladata, hogy a balatoni hírességek és arisztokrácia életéről írjon szaftos pletykákat a fővárosi kiadónak.
A Balaton neki nem a Riviéra, inkább unalmas, poros vidék. Nem is dolgozik nagyon rajta, hogy befogadják, de persze aztán elhagyja a kezdeti sznob, nemtörődöm hozzáállást. Ilyenkor az író kutatómunkába fog, én is jó néhány érdekes történetre, legendára bukkantam a könyv írásakor. Az egyik szál Jókaihoz kapcsolódik, aki azért került a történetbe, mert ő tényleg kihagyhatatlan figurája volt az akkori füredi társaságnak, ahogy ma mondanánk: igen jól hype-olták.”
Aki szereti ezt a könyvet, annak készül a sorozat folytatása Balatoni menedék címmel. „Ez is szaftos időszakot, izgalmakban bővelkedő történeteket dolgoz fel. Tudatosan építettem fel az egészet így: az egyik mellékszereplő felmenőinek sorsa kerül terítékre száz évet felölelve. Érzékeltetni szeretném, hogy mit jelent az itteni élet a történelem viharai közt. Mennyire biztonságos menedék ez sokak számára. És itt egy újabb párhuzam, ha úgy tetszik a Covid járvány kapcsán, hiszen néhány év alatt egész emberáradat jött ide, és sokan maradtak is a Balaton mellett, hogy átvészeljék ezt a nehéz időszakot. Így volt ez a ’48-as szabadságharc idején is, vagy akár 1956-ban.
De az én életemmel is összecseng mindez: három éve költöztünk Balatonfüredre, ami sok szempontból ideális környezet az íráshoz.
Füred zártabb világ számomra, nem olyan mint Szepezd, ahová évtizedek kötnek, leginkább Baden Badenhez hasonlítanám. Érdekes adalék, hogy Szepezden a beilleszkedés valamivel könnyebben ment, ott az óvatos távolságtartás után közelebb engedtek az emberek, sőt, talán büszkék is lettek a könyveimre. Éppen ezért könnyebben megnyíltak az információs csatornák, odajöttek a strandon egy-egy történettel, de persze ez is visszaüthet. Mostanában mosolygok azon, hogy mintha megint az óvatosság lenne jellemző és nem azért, hogy jaj, ne zavarjuk az író urat, hanem, hogy jaj, nehogy megírja a történetünket…”
