A huszadik század egyik legnagyobb hatású alakja volt Gabrielle „Coco” Chanel, aki nemcsak a női divatot alakította át radikálisan és tette megkerülhetetlen viseletté a „kis feketét”, de megteremtette a modern, érzéki nőt is. Mademoiselle Chanel kifinomult ízlése, eleganciája és sikkje miatt vált híressé, személyiségének azonban volt egy sokkal megosztóbb oldala is. Megkérdőjelezhető kijelentései, erkölcsileg kétes kapcsolatai miatt már saját korában is elszigetelődött. A második világháború alatti tevékenysége, miszerint a Harmadik Birodalom katonai elhárító és hírszerző szervezetének is dolgozott, a mai napig nem tisztázott. Az utóbbi időben is egyre többen teszik fel a kérdést, valóban kollaboráns volt Chanel?
A divat nagyasszonya dzsörzétunikáival, flanelkosztümjeivel, bizsuival és a világ leghíresebb parfümjével (Chanel No° 5) elvitathatatlan hatást gyakorolt a női emancipációra, nők ezrei a mai napig példaképként hivatkoznak rá, az utóbbi időben azonban számos olyan könyv látott napvilágot, amely más fénytörésbe helyezi Chanel alakját. Az ezredfordulón már Henry Gidel is részletesen írt monográfiájában Chanel német kapcsolatairól, 2011-ben Hal Vaughn amerikai szerzőt, majd tíz évvel később Pamela Binnings Ewent is ez a probléma foglalkoztatta.
Most a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg Gioia Diliberto amerikai író Coco a Ritzben című regénye, amely szintén a divatdiktátor hivatalosan alig dokumentált második világháborús időszakára koncentrál.
Chanel kénytelen volt bezárni divatházát, egyetlen kereseti forrása a Chanel No° 5 áruló parfümüzlet maradt, de mindennél nagyobb tragédia volt számára, hogy unokaöccse, André Palasse a németek fogságába került. Chanel bármire képes lett volna, hogy saját fiaként szeretett rokonát megmentse, de kérdés, hogy mennyire messzire volt hajlandó elmenni mindezért.
Coco Chanel öntörvényű, erős akaratú nő volt, aki ennek az elszántságnak köszönhetően tudott egy olyan világban érvényesülni és irányt mutatni, amelyben a nők nem számítottak a társadalom teljes értékű tagjainak. De ugyanennyire volt sebezhető is: Gioia Diliberto megpróbálja megérteni, milyen motivációk vezérelhették ezt a magányos, középkorú nőt abban a kiszolgáltatott helyzetben, amikor körülötte minden szabály megváltozott, és a döntés nem a saját kezében volt.
Diliberto igyekszik felfejteni, miként szervezhették be a németek a Harmadik Birodalom elhárítási szerve, az Abwehr ügynökének Cocót, aki az F-7124 Westminster kódnevet kapta. Coco 1941-ben indult spanyolországi küldetésre egy másik ügynökkel, Louis de Vaufreland báróval, azzal a céllal, hogy új embereket szervezzenek be. Arról viszont nincs egyértelmű adat, hogy Chanel egyáltalán tisztában volt-e helyzetével.
Bár az ő szemszögéből meséli el a történetet, Diliberto nem mentegeti a divatikont, inkább csak kontextust próbál teremteni a tetteinek.
Míg 1940-ben a német hadsereg és a Luftwaffe főparancsnoksága elfoglalta Párizst és deportálták a zsidó lakosságot, Chanel Hans Günther von Dincklagének köszönhetően visszaköltözött a Ritzbe, amelynek gyakori vendége volt ekkoriban Hermann Göring és Joseph Goebbels is. Chanel ekkor már hatvankét éves, de kora ellenére is vonzó nő maradt, akinek nem tudott ellenállni a playboyként is emlegetett von Dincklage.
Meddő tétlenségében Chanel a férfi karjaiba vetette magát, szeretői viszonyuk több mint tíz éven át tartott. Chanel remélte, hogy Spatznak (veréb) becézett szeretője segíthet neki megmenteni unokaöccsét, a férfi volt az, aki bemutatta a divattervezőt Louis de Vaufreland bárónak, a Gestapo korábbi marokkói ügynökének.
Von Dincklage eleinte tökéletes úriembernek tűnik, azonban ahogy haladunk előre a történetben, egyre világosabban rajzolódik ki egy számító gazember alakja. Korlátozza Chanel szabadságát, kényszeríti, hogy a nácik kémje legyen, és megakadályozza, hogy aláírjon egy petíciót, amely megmenthetné barátját, Max Jacobot. Ezekre azonban nincs konkrét bizonyíték, ahogy arra sem, hogy Chanel magáévá tette volna a náci ideológiát, de
a szerző elismeri azokat az antiszemita megjegyzéseket, amelyeket feljegyeztek a francia divatdiktátorról.
A háborút követően a franciák az ellenállás hőseiként vagy a kollaboránsként tekintettek a másikra, miközben az egyes helyzetek ennél jóval összetettebbek lehettek, hisz a legtöbb ember egyszerűen csak megpróbált túlélni. Azt azonban már talán soha nem lehet tisztázni, hogy Chanel hasznot akart húzni a náci uralomból, vagy csak a túlélésre játszott.
A divatikont 1944-ben a Szabad Francia Erők emberei letartóztatták, ám a mai napig rejtély, hogy mi történt a kihallgatása során. A történelmi források szerint jóbarátja, Winston Churchill közbenjárásnak volt köszönhető, hogy sértetlenül szabadon engedték, miközben minden lánynak és asszonynak, aki német férfiakkal kezdett viszonyt, leborotválták a haját vagy bebörtönözték.
A Coco a Ritzben megtörtént eseményeken alapul, mégis fiktív regény, amely megpróbálja rekonstruálni a máig tisztázatlan helyzetet. Épp ezért érdemes távolságtartással olvasni Diliberto munkáját – éppen úgy, ahogy az ikonná vált személyeket is kezelnünk kellene ideális esetben.
Kiemelt kép forrása: goodhousekeeping.com
