Tizenegy, korábban nem látott levelet mutattak be Charles Dickenstől, ezekből pedig kiderül, a Twist Olivér szerzője nagyon is tisztában volt népszerűségével. Sőt, szemérmetlenül hivatkozott is rá, amikor bizonyos kényelmetlenségekkel kellett szembenéznie. A londoni Charles Dickens Múzeum nemrég egy gyűjtőtől szerezte meg egyéb az íróhoz kötődő tárgyak mellett a leveleket, a felfedezésről beszámolt többek között a The Guardian és a BBC is.

Nemcsak az író olvasási szokásaira vagy tervbe vett projektjeire derül fény, a lapok szerint a legizgalmasabb az, ahogy az író akadályoztatása miatt panaszkodik. Dickens 1866. február 10-i levelében a vasárnapi levélkézbesítés beszüntetését sérelmezte, egyenesen azzal fenyegetőzve, hogy még a végén elköltözik a kenti Highamből. Márpedig ez Dickens szerint igencsak kellemetlenül érintette volna szomszédait, szegényeket és gazdagokat egyaránt. Hiszen rendkívül szívélyes viszonyt ápolt velük, így biztos sajnálnák őt elveszíteni. A Karácsonyi ének szerzője sietett leszögezni, milyen élénk levelezést folytat, ebben a kérdésben pedig nem volt hajlandó hasonló korlátozást elviselni. Mint írta, sokan egy évben nem váltanak annyi levelet Highamből, mint ő egy nap leforgása alatt.

A múzeum kurátora, Emily Dunbar szerint ez a levél nagyszerűen mutatja, hogy Dickens tisztában volt ismertségével, és azzal, hogy a társadalmon belül kitüntetett helyet élvezhet. De emellett már önmagában az is izgalmas, hogy a harmincas-negyvenes szerző egy sor témát érintett, amelyek a mindennapjaiban foglalkoztatták.

Ezek által teljesebb képet kaphatunk az egyik legnépszerűbb angol íróról, és arról, mi minden inspirálta világszerte népszerű könyvei megírásában. Ami már csak azért is fontos, mert nemcsak karakterei és történetei váltak ismertté, de egyes frázisai egyenesen a mindennapos nyelvhasználat részeivé váltak. A kiállítás ettől a héttől látható a londoni múzeumban, de online is meg lehet tekinteni.


Még több cikk a témában: