Finlay Donovan, a kissé tökéletlen és végtelenül szarkasztikus író újabb bonyodalomba keveredik, és a tét most sem kicsi. Elle Cosimano regényének legfontosabb kérdése: vajon mennyit ér meg egy nem kívánatos exférj?

Elle Cosimano Finlay Donovan ölni tudna című könyvének címszereplője visszatért, és továbbra is regényíróként próbál meg boldogulni, miközben egyedülálló anyukaként neveli két kisgyermekét. Úgy tűnik, élete végre sínre került: maga mögött hagyta a „bérgyilkosságot”, a könyve is megjelent, ráadásul legbiztosabb támasza, a barátnője és egyben bébiszittere, Vero is segít túllendülni neki a hétköznapi káoszon, nem beszélve arról, hogy nem egy, hanem két dögös pasi – egy szexi joghallgató és egy vonzó nyomozó – is udvarol neki.

A képen Elle Cosamino Finlay Donovan mindent visz című könyve.
Forrás: konyvaleleknek, Instagram

Nem kell azonban sok idő, hogy Finlay újabb slamasztikában találja magát. A történtek után úgy hitte, elfelejtheti hazug és csaló exférjével, Stevennel kapcsolatos gondjait, de mint kiderül, messzebb nem is lehetne az igazságtól. Egy internetes fórumot bújva Finlay azzal szembesül, hogy az egyik felhasználó hajlandó lenne százezer dollárt fizetni annak, aki végleg megszabadul Steventől, és hamarosan valaki el is fogadja az ajánlatot. Finlay is sokszor küzd hasonló érzésekkel volt férjét illetően, mégsem hagyhatja, hogy gyermekei apja meghaljon. Így hát Veróval közösen újra nyomozásba kezdenek, hogy leleplezzék, ki is az ismeretlen, aki Steven halálát akarja. A két nő most is remek csapatot alkot, de úgy tűnik, anélkül is képesek bajba keverni magukat, hogy ez lenne a céljuk.

Míg a bonyodalmat az első könyvben a téves személyazonosság, addig a folytatásban a rossz feltételezések, zsákutcák és meglepetések adják.

Ebben a történetben ugyan nem szegélyezik hullák Finlay útját, de élete újra fenekestül felfordul. Hogy megmentse Stevent, felbérel egy kamasz hálózati szakértőt, hátha sikerül azonosítania azt a rejtélyes idegent, aki vállalta a gyilkosságot. Mivel az ötlet nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, Finlay kénytelen újra bérgyilkosnak állni. Cosimano hősnője egyre jobban belegabalyodik az ügybe, és elveszti a kontrollt a hétköznapok felett: szülei és rendőr nővére előtt is el kell titkolnia küldetését, új regényét képtelen folytatni – bár megpróbálja az abszurd helyzeteket fikcióvá alakítani –, és szerelmi élete is egyre kilátástalanabbnak tűnik. Ami viszont még ennél is nagyobb gond: újra szembekerül a maffiával.

Elle Cosimano második regénye, a Finlay Donovan mindent visz tökéletes folytatása a debütálásnak.

Izgalmas és csavaros, szellemes és bájos, tele fanyar humorral és titokzatossággal. Ahogy halad előre a történet, úgy kuszálódnak össze a szálak egyre inkább, de Cosimano sikerrel menti meg hősnőjét a tragikus végzettől. Ahogy Finlay, úgy Cosimano is sokszor eltúlozza a sztorit, de épp ezektől a vad és abszurd fordulatoktól lesz annyira szerethető ez a krimivígjáték. És az elvarratlan szálak újfent azt jelzik, hogy nem kell sokat várni egy újabb őrült kalandra.