„A traumák közül is a legfájdalmasabb, amikor a hozzánk legközelebb állóktól szenvedünk el sérüléseket. És gyógyulni is ebből a legnehezebb, hiszen éppen attól félünk, ami leginkább a segítségünkre lenne: a másik embertől” – írja Örökölt sors című könyvében Orvos-Tóth Noémi.

Az elhanyagoló szülők, rossz családi minták határozzák meg a Papírpalota főszereplője, az ötvenéves Elle Bishop életét is, aki boldog házasságát teszi kockára, amikor enged a gyerekkori barátja iránt érzett, régóta elfojtott szerelmének, és egy fülledt nyári estén lefekszik Jonasszal, miközben előkelő angol férje, Peter alig pár méterre Jonas feleségével beszélget kedélyesen. Elle tette első pillanatra vakmerőnek és önzőnek tűnhet, de a lassan kibontakozó múltbéli események fényében ez mégsem olyan egyértelmű. Vajon egyszerű hűtlenségről van szó, vagy a két ember egymásra találása sorsszerű volt?

Forrás: konyvterapia, Instagram

Az évről évre felkeresett Cape Cod-i nyaraló, a nagyapai örökség nemcsak a szerelemi légyott miatt meghatározó helyszíne Elle életének. A málladozó házikó, a Papírpalota falai családi titkok, fájdalmak és szerelmek őrzői. Az állandóság és a folyamatos változás szimbólumai, amik ellenállnak az időnek. Ez a magányos épület örökké romba dőléssel fenyeget, mégis ugyanúgy várja vissza a családot minden nyáron.

A Papírpalota című regény szerzője, Miranda Cowley Heller, az HBO igazgatóhelyetteseként olyan sorozatok fejlesztésén dolgozott, mint a Maffiózók, a Sírhant művek és a Drót. Debütáló regényét is alapvetően határozza meg a filmes látásmód, de a huszadik század eleji amerikai irodalom hangulata is visszaköszön a lapokon.

Több idősík – Elle életének korábbi pillanatai és a hűtlenséget követő 24 óra története – fonódik szorosan egymásba, a szerző pedig lebilincselően mutatja be azokat az apró momentumokat, amelyek nagy horderejű döntésekhez vezetnek. Heller egy szenvedéllyel teli, de diszfunkcionális család megdöbbentő portréját festi meg. Elle szüleinek boldogtalansága, a szeretők, nevelőszülők és mostohatestvérek bántó jelenléte örökre meghatározzák a nő életét.

Miranda Cowley Heller / Forrás: The Times, thetimes.co.uk; Fotó: Stepha Dansky

Epizódszerűen bontakozik ki a történet, a múltbéli emlékek felvillanása, szülei és nagyszülei életének epizódjai, saját kamaszkori vívódásai, és egy mélyen eltemetett titok segíthet az olvasónak megérteni Elle választását. A Papírpalota a házasságról és a gyarlóságról szól. „Az én időmben mi simán elváltunk és újraházasodtunk – jelentette ki mami. – Annyival egyszerűbb volt. Mondhatni szórakoztató. Mint új ruhát vásárolni.” A boldogtalan házasságok végigvonulnak a könyvön: a nagyszülei háromszor házasodtak; anyja, Wallace váltogatta a szeretőit; az apja három nőnek fogadott örök hűséget.

A regény igazi erőssége a természetábrázolásból fakadó jellemrajz: a burjánzó New England-i táj, a benőtt nádas, a tó és az erdő vadsága a külső térben jeleníti meg az emberekben rejlő állati ösztönöket, melyeket próbálnak kordában tartani.

De az évszakok is többletjelentéssel bírnak: Peter a londoni télben tűnik fel Elle életében, míg Jonas a nyáré, a csillagos égbolté, a sós levegőé és a tavi fürdőzésé. Az egyik férfit egész évben látja, míg a másik csak szezononként tűnik fel az életében. Elle kénytelen szembesülni Jonas iránti vonzalmával és eldönteni, érdemes-e azt az életet élni, amit nyarakkal ezelőtt közösen megálmodtak. Választani kell a két férfi közt, Heller azonban nyitva hagyja a történet, és olvasójára bízza a döntést, hogy Elle a gyermekei imádott apját, vagy fiatalkori szerelmét választja?

Hasonló dilemmával kell megküzdenie Emma Straub főhősnőjének.

A Nem vagyunk már gyerekek című regény főszereplője a 68 éves, három gyermekes özvegy, Astrid, akit egy váratlan haláleset ráébreszt, hogy soha nem volt őszinte a családjával, és érzelmileg eltávolodott a gyermekeitől.

A bűntudat helyett a nehezebb, de tisztább utat választja: felvállalja valódi énjét, annak ellenére, hogy ezzel végleg szétszakíthatja családot. Astrid elhatározza, hogy felveszi a kapcsolatot rég nem látott gyerekeivel és megköveti őket a múltbéli hibákért. „A felnőtté válás nagyrészt arról szól, hogy az ember elhatárolja magát a gyerekkori élményeitől, és úgy tesz, mintha nem is számítanának, utána pedig lassan ráébred, hogy pedig csakis ezek a fontosak, mert kilencven százalékban ezek határozzák meg ki ő.”

Forrás: kulturklisek, Instagram

Titkok és törékeny egók, identitáskeresés – a családi köteléken túl ezek kötik össze a szereplőket. Az egyéni történetek, az egymástól elkülönített nézőpontok segítenek megérteni a közösség dinamikáját és azt, hogy a családi hierarchián belül ki hol helyezkedik el. Elliot – a legidősebb – az ikerfiaival, építőipari vállalkozásával és a szülei ellen régóta táplált haraggal küzd. Porter terhesen is középiskolai expasija után vágyakozik. A Brooklynban élő Nicky pedig egy iskolai incidens után Astridhoz küldi tinédzser lányát, Ceceliát.

„A coming outról úgy szoktak beszélni, mintha egyetlen esemény volna, mintha arról szólna az egész, hogy kivel akar szexelni az ember, pont, vége. Pedig léteztek más dolgok is, amelyekről beszélni kellett. Annyi mindent irányít a félelem.” Cecelia érkezése kulcsfontosságú a történet szempontjából: a lány hamar barátságot köt Augusttal, az egyik helyi boltos gyermekével, aki Robinként, vagyis lányként éli meg önmagát. Robin és a Birdie nevű fodrásznőhöz egyre közelebb kerülő Astrid ugyanazt az utat járják be: a szexuális irányultság felismerése, a valódi én elfogadása bizonyítja, hogy a változásra való törekvés nem korfüggő. Felnőttnek lenni semmire sem garancia.