Az ember nélküli létezés félelmetes izgalma ott vibrál minden posztapokaliptikus alkotásban: milyen lehet a világ utánunk – nélkülünk? Ki írja meg az emberiség síron túli emlékiratait? Závada Péter Gondoskodás című verseskötete egy (ön)felszámolási kísérlet lezárulásának nyomait rejti, az eltűnést követő üresség bizonyítékait. Úgy tudósít a hiányról, hogy a megszólalás paradoxona nem akasztja meg a befogadást, vagyis nem merül fel problémaként, hogy a versek egy ember utáni tájat tematizálnak sőt, talán ez a kötet legfőbb erénye.

„A széleken lassú átrendeződés, / a pupillányi tágulásban élesedő fény. / Fejem fölött ernyő, hangtalanul hámló, / a levelek közt sűrű kategóriák.” A Mérőállomás a Vogézekben már a címével  egyértelművé teszi a felmérés szándékát, és egyben kijelöli a tekintet irányát, amely a tudományos vizsgálat precizitásával tapogatja le a természetet: „Kétszáz hektárnyi szirterdő / betelepítve szenzorokkal, / digitális erek vérbő hálózata. A talaj pulzusát akarom kitapintani.” Az akarat azonban nem ölt testet, az imaginárius kutató mindvégig rejtve marad, az utolsó versszakban pedig feloldódik a megfigyelésben: „Minden tajték egy adat, mérhető, nedves. / Egy távoli felelősség lökései elérnek sorban.”

Ugyancsak a természetre tekintő szubjektum felszámolásának lehetünk tanúi a Szaturált völgy című versben: „Kameraállvány a letarolt gleccservölgyben. / A kijelzőn fölkavart, pixeles kövek. / Hunyorgásom előterében, a bepárásodott / optika mögött az olvadás képpontokká rögzül.” A rögzítés technikai feltételei adottak, „De aki kétezer év múlva a táblahegy / hasadékában memóriakártyát talál / úgyse tudja majd, mire való.” Nem kell azonban kétezer évet várni, a vers beszélőjének jelenében sincs jelentése a memóriakártyának, a felvétel éppen a megismerni és megőrizni kívánt tájból hiányzó rögzítőt dokumentálja: „A kijelzőn figyelem a pixeles követ: / felszínén a jég marásnyomai. / Tulajdonságai elvékonyodnak. / Látom alattuk a tiszta fogalmat.”

Első látásra úgy tűnhet, hogy a fenti állítások kizárólag a hat részből álló kötet Beporzás címet viselő, a klímaválság árnyékában az ökokritikai és ökopoétikai belátásokat kiemelten kezelő ciklusa esetében érvényesek. Csakhogy az ismerősségében is idegen látványt dokumentáló tekintet mögül szép lassan mindenhol felszívódik a beszélő. És ez nem a szerző halála, feltámadása, majd újbóli meggyilkolása, nem bizonytalan, véletlenszerű, önreflexív beszélő: Závada Péter munkái túl vannak a késő modern és a posztmodern népszerű elméletein, itt már a poszthumanizmus körvonalai tűnnek elő, és foglalják keretbe a költészetet. Vagyis

a Gondoskodás alapvetően kritikai szemléletű kötet, amelynek fókuszában az ember utáni környezet emberi általi elbeszélhetősége került.

„Az egykori birtokon, juharfák alatt / körém gyűlnek mind a címerállatok.” A nyitóvers (Április eldurvul) első jelenete az elmúlás felidézésében a visszatérés érzetét kelti, míg a címerállatok a vélt hierarchiát feltételezik, amit a második versszak igazol: „Boldog vonyítással ünneplik érkezésem, / a leigázottak otthonos szervilizmusával”. A régmúlt azonban újraírja a rendszereket: „Valaha pórázon sétáltattam kedvenceimet, / a teraszon gőgös pávák irizáltak. / De hol van a ház? Most fekete folt. / Máig terhes vagyok a sötétjével.”

Az egykori birtokon túl kőkapu magasodik, magányának megfejthetetlenségében, akár Shelley Ozymandiásának romjai: „A talpkövön kevély igék sora: / »Király légy bár, jöjj és reszketve nézz: / Nevem Ozymandiás, urak ura.« / Más semmi jel”. Závadánál: „A pusztában áll egy kőkapu. / Körüllengi a hatalom emléke. / Ha belépnék rajta, egy büszke, / de eltékozolt múltban találnám magam. // Következmények nélküli romkapu. / Az előbb kihajítottak rajta egy követ. / Megkerülöm, de senki sincs mögötte. / Átlátszó, korszakokat összekötő hiány. (…) A szemöldökkövön felirat. (…) Mire kibetűzöm, mást jelent.” (Az allegória természetéről) Amikor valaki követ dobott át a kapun, a másik oldal a hajító számára ugyancsak üresen állt, vagyis a létezést mindkét helyen a hiány váltotta fel, csak a kő repülését érzékelhetjük.

A természet és az ember egymásra hatására, a finom rezdülésekben testet öltő kapcsolatra már Závada előző, Roncs szélárnyékban című verseskötetében is kiemelt figyelem jutott, a Gondoskodás azonban egy időközben fellelt végpontig viszi ezt a reflexiót:

„Elcsépeltük ezeket a szavakat is, / a gondolatok drága, szálas gabonáját, / és ami a végén megmaradt, / ugyanúgy ránk rohadt, mint minden télen” (Érkezés) A „szavak” a kötet esetében olyan poétikai és bölcseleti hagyományok kreatív vegyítését idézik, amelyeknek Babits Mihály és Nemes Nagy Ágnes költészete ugyanúgy része, mint Husserl fenomenológiája.

Závada Péter Gondoskodás című kötetének egyik versét Ónodi Eszter adta elő.
Závada Péter Gondoskodás című kötetének egyik versét Ónodi Eszter adta elő. / Fotó: Miknyóczki Dóra

„Elcsépelésük” a tradíció lebontását, a filozófia és poétika felszámolását ígéri, ám ez a folyamat a rögzítés pillanatában már lezajlott, a követ áthajították a kapun, és a másik oldalon senkit sem talált. Ez a két nemlét között elmozduló, „korszakokat összekötő hiány” szimbolizálhatja azt a nyelvet, amelyen az emberen túli létezésről érvényes kijelentéseket tehetünk. Pontosabban: amin érvényesen szólhat a vers – hiszen a Gondoskodás szövegei az olvasót a dokumentált látványnál nem nagyon engedik közelebb. Nincs helyünk ebben a térben, így megszólalni sem tudunk.

Még akkor sem, ha a hétköznapok banális jeleneteiben felbukkan az ember: „A kültéri uszoda buboréksátra / sorban megszüli a vizes hajjal hazaindulókat. / A szemközti oldalon a síneket hegesztik, glória fénylik a munkások arca körül.” Mert a valódi feltárulásban, a felszín mögött már egy mélyebb és az embernél ősibb értelem rejlik, ami a civilizációnk bukását követő létezést is meghatározza: „A szirtfokon rozsdás vaskorlát, / az illesztéseknél forrasztásnyomok. / Mintha az atomok közt támadna rés, / a szakadékot a korlátban látom megnyílni”.

Závada Péter kötete a megszólalás talán legradikálisabb lehetőségét, a beszélő felszámolását dokumentálja, amit az alkotó személye és szerepe a kortárs kulturális életben izgalmasan ellenpontoz.

A szerzőt rapperként és slammerként éppúgy ismerhetjük, mint költőként és drámaíróként, munkássága szorosan kötődik a jelenléthez, a Gondoskodás így mintha az alkotói pozícióra is folyamatosan rákérdezne, dekonstruálva az elmúlt években szinte intézményesített Závada Péter-i kereteket. Izgalmas kérdés lehet, hogy ezek után hogyan tovább?

A Libri irodalmi díjak gálaműsora visszanézhető az RTL Most! felületén!


Még több tartalom a témában: