Egy kisfiú, akit már nagyon korán ámulatba ejtett a színház különleges világa. Egy férfi, aki őszinte ámulattal és mély tisztelettel csodálja az egykorvolt legnagyobb színművészeket. Egy színész, aki utánozhatatlan munkásságával maga is a legnagyobbak közé írta be a nevét. Ő Gálvölgyi János, aki nemcsak a tőle megszokott könnyed humorával kalauzol minket végig élete egyes fázisain, de visszaemlékezései által egy bensőséges színházi és filmes utazásra invitálja az olvasót. Pedig nem tesz mást, csak mesél, mi viszont úgy érezhetjük, részévé válhatunk ennek a nem mindennapi miliőnek, még ha csak néhány fejezet erejéig is.

Révész Boglárka tudósítása a Hivatásos rajongó nosztalgikus könyvbemutatójáról.

„Oda nézz, itt a művészúr.” – súgja oda cinkosan egy elegáns, kosztümös hölgy lelkes tekintetű barátnőjének, miközben Gálvölgyi János jókedvűen felsétál a színpadra szerzőtársa, Kövesdi Péter kíséretében. Egyből csatlakozik hozzájuk az est moderátora, Fesztbaum Béla, Jászai Mari-díjas színművész, akinek, mint említi, egy álma vált valóra a lassan kibontakozó beszélgetéssel. Gálvölgyi gyors születésnapi köszöntője után hamar kezdetét veszi az időutazás, a Marczibányi Téri Művelődési Központ kertjének könnyed madárcsicsergését pedig csak a közönség jóízű nevetése töri meg a nyitó kérdés hallatán.

„Ki ez a hülye?” – avagy miért is lehetne a könyv címe ez a kérdés is.

A színész pedig átszellemülten mesélni kezd Tallós Endréről, mániákus autogramgyűjtő küldetéséről, arról, hogy miként hamisított fiatalon Törőcsik Mari aláírásokat, valamint hogy miért adott olykor álnéven autogramot az állelkes rajongóknak.

Aztán öniróniával telve eleveníti fel pályája kezdetét, hogy mekkora jelentősége volt színésszé válásában Kabos Lászlónak, valamint hogy naiv kisfiúként úgy gondolta: márpedig neki egyből főszerepet kell játszania. Karrierútja, bár egyértelműnek tűnt, mégsem indult simán, ugyanis felvételizett a Színművészetire, ahonnan először eltanácsolták. „Tudtam, hogy ostobák, hozzá nem értők.” – vicceli el a helyzetet, mire a közönség hangos nevetésben tör ki. A hangulat azonban hamar meghitté válik, amint kiderül, hogy az első sorban helyet foglalt Keleti Éva. Az a kiváló fotós, aki bevezette a színházi fotózásba a fiatal Gálvölgyit, aki, hogy megmeneküljön a katonaságtól, maga is fotósnak állt.

Mikor Fesztbaum a véletlenekről kérdezi az életújtát illetően, magabiztosan állítja: nincsenek.

A kíváncsi közönség egyként hallgatja, amint visszaemlékszik a Ki mit tud? időszakára. Hogy ő is egy volt azok közül, akik szavalni szeretettek volna, de mivel túl sok volt már a szavaló, ő valami váratlannal lépett a színpadra. 17 különböző hangon, szereposztásban adta elő a walesi bárdokat. Mert ez az egyik tehetsége. 36 hangon képes megszólalni, ami miatt gyötörték a főiskolán, noha előtte nagyon vágyott arra, hogy oda járjon.

Ezután sorra belekóstolunk karrierje szeleteibe. Kamara Varieté. Thália Színház. Vidám Színpad. Kazimir Károly színigazgatótól megkapja: ő egy korán érett ember, későn érő színész, meg azt is, hogy csinálja meg magát a színházon kívül, ismerjék meg a nevét. Így nem csoda, hogy újabb nevetés töri meg a kerti idillt, mikor elmeséli, a lánya születésekor miután elmondták a nővérnek, hogy az apa foglalkozása színművész, neve Gálvölgyi János, az csak annyit kérdezett: ezen a néven? Majd szó esik a kabaréról és a kabaré miatti mellőzöttségről, ám, mint mondja, ő ebből nem érzékelt semmit.

Azt vallja, hogy bár könnyűnek tűnik, mégis rendkívül nehéz megnevettetni az embereket, majd elejt egy rövid viccet, mire a közönség ismét nevet.

Talán ebben igaza lehet. Mikor a népszerűségről kérdezik villámgyorsan válaszol: „Nem én vagyok népszerű, hanem a műfaj.”

A beszélgetés végül a könyv fejezeteiben kiemelt helyet kapó nevekre terelődik. Mit lehet tanulni a legnagyobbaktól, mint Rátonyi Róbert, Darvas Iván, Rodolfo, Hofi Géza vagy Sas József? Gálvölgyinek erre is megvan a maga sajátos, tiszteletet sugárzó válasza. Mindent. Mindent, ami jó és mindent, ami rossz, szakmailag és emberileg is.

A bemutató végén Fesztbaum olvassa fel a könyvből Gálvölgyi megható gondolatait Bajor Imréről. Mert tőle az élet szeretetét tanulta, noha a színész úgy ment el, hogy még sokkal több volt benne.

Rövid csend után együttérző tapsvihar zárja le a beszélgetést, az írók átsétálnak az aulába, ahol kezdetét veszi a dedikálás. A közönség tagjai pedig türelmesen várnak a hosszasan kígyózó sorban az aláírásra váró könyvekkel a kezükben, mert lehet, hogy Gálvölgyi hivatásos, ám szemmel láthatóan korántsem az egyetlen rajongó.

Hivatásos rajongó - Történetek színházról, pályatársakról
Gálvölgyi János - Kövesdi Péter

Kiadó: HVG Kiadó

Kiadás éve: 2022

Ár: 4900 Ft