Van-e ki e nevet nem ismeri? Frida Kahloról azt hiszem, mindenki hallott már, vagy látta valamelyik szürreális festményét, esetleg a róla készült filmet. Legendás megjelenésével elcsavarja az ember tekintetét, ha egy portréjára néz, Haghenbeck könyvét olvasva pedig sokkal közelebb kerülhetünk a Frida-jelenséghez, magánéletéhez, családjához, életszemléletéhez és ahhoz a misztikus mexikói világhoz, amelyben fontos szerepet játszik a halál és a finomabbnál finomabb ételek.
2018-ban a Nemzeti Galériában volt szerencsém megnézni a Kahlo-kiállítást, ahol a leghíresebb festményein keresztül betekintést lehetett nyerni a szenvedéseibe, különleges szerelmi életébe és a többszörösen is érintett magyar gyökereibe. Különösen nagy reményekkel kezdtem bele az olvasásba, és nagyon gyorsan ki is végeztem a Füveskönyvet, ami nem csak a témaválasztásnak, hanem az író jó nyelvezetének, humorának és a jó párbeszédeknek is köszönhető volt.
„Merj élni, meghalni bárki tud!” visszatérő idézet ez a mondás a könyvben, ami – azon túl, hogy egy örökké igaz üzenet lett az én számomra is – annyira igaz és valós Frida életére nézve is.
Kezdve rögtön a tizenhétéves korában elszenvedett horrorbalesetével amikor is a busz, amin utazott, karambolozott egy villamossal, és a tinilányt szabályosan felnyársalta egy fémdarab. Évekig lábadozott, és igazából soha nem tudott felépülni, erre rátett még egy lapáttal a gyermekbénulása, aminek következtében az egyik lába nyomorék maradt (ezt számtalan képén erőteljesen meg is festi). A kis Frida ekkor került kapcsolatba először a Halállal, akivel egyezséget kötött, amely így szól: élhet tovább, de cserébe minden évben pompás lakomát kell áldoznia halottak napján és élete tele lesz szenvedéssel.
Frida elfogadta az ajánlatot és ettől kezdve egy kis fekete borítású könyvbe jegyezte fel a saját receptjeit, amit Füveskönyvnek nevezett el, és minden fejezet végén el is olvashatunk belőle pár fogást, így receptkönyvnek sem utolsó a regény.
A baleset és a Halál Keresztanyával kötött egyezsége végig kísértette életében Fridát:
festészetét terápiás céllal kezdte, képei nagy többsége a szenvedéseit, a traumáit, az elveszett gyermekeit ábrázolják. A festészetnek köszönheti örök kárhozatát és szerelmét a kor sztárművészével, a kommunista elvek megrögzött követőjével, Diego Riverával, aki felismerte Frida őstehetségét és fiatal kora ellenére lehengerlő elméjét.
A hedonista festő társra talált Fridában. A könyv java része erre a házasságra épül, ez az, ami szinte végigkíséri a történetet. A Kahlo-Rivera házaspár körül mindig nagy társasági élet összpontosult, elképesztő lakomák elevenednek meg előttünk, a kor nagy politikai gondolkodói is megfordultak (például maga Trockij) a házukban, több évet töltöttek az USA-ban, megjárták Európát is.
A könyv azonban tragédiák sorát tárja elénk: Frida legnagyobb drámája, hogy a balesetének és az alkunak betudhatóan soha nem adatott meg számára az anyaság, számtalan vetélés és abortusz súlyosbította lelki és fizikai állapotát.
Férje örökké hűtlen volt hozzá, az utolsó csepp a pohárban a Frida testvérével történő hetyegés volt, ezt követően már Frida is elkezdte két végén égetni a gyertyát, és több híres (például a magyar származású, világhírű fotóművész Muray Miklóssal) vagy éppen jelentéktelen férfival és nővel szűrte össze a levet féktelen módon. Frida úgy tartotta, hogy élete második balesete, hogy Rivera felesége lett. Rögeszméjévé vált, hogy azért nem lehet gyermeke mert már van neki egy, a férje, aki az egyetlen igazi szerelme volt mindazok ellenére, amit megtett vele.
Frida Kahlo fiatalon, 47 évesen, hosszú szenvedések után halt meg, és ekkor a könyv újra visszakanyarodik ahhoz a párbeszédhez, amit Frida és a Halál első találkozásukkor folytattak, és eljut a könyv az utolsó recepthez. „Meghosszabbítani az életet, akár a szenvedés árán is? Életet fájdalomért cserébe? Ha ezt ajánlotta szerintem az nem is rossz ajánlat. Végső soron arra született az ember, hogy szenvedjen.”
Ebben az idézetben nagyon erősen megjelenik Frida Kahlo mérhetetlen életszeretete, minden áron való élni akarása, ami annyira jellemző volt rá,
ugyanakkor érződik az állandó szenvedés és fájdalom, ami végigkísérte élete minden pillanatát. Ez a könyv pont abban erős, amire én leginkább kíváncsi voltam a 20. századi Mexikó egyik, ha nem a leghíresebb szülöttjéről, az pedig az élete története, az ízek, illatok, hangulatok, a misztérium, ami körüllengi egész személyét és az egész országot. Nagyszerűen bemutatja egy hihetetlenül erős nő jellemét, elveit és életigenlését az őt ért traumák ellenére. Meleg szívvel ajánlom ezt a könyvet azoknak is, akik éppen úgy érzik, hogy az életük összeomlóban van, és azoknak is, akik azt hiszik, hogy övék a világ, mert mindenki számára tanulságos történetek elevenednek meg előttünk!
