A kortárs amerikai irodalom kétségkívül egyik legnagyobb hatással bíró alakja Kurt Vonnegut. Az ötös számú vágóhíd című regénye munkásságának talán legtöbbet olvasott, idézett és legjelentősebb darabja, amely a szerzőt világhírűvé tette. A regény idősíkok között ugráló, leírásokban, képekben bővelkedő, mondhatni szürreális világa szinte predesztinálja arra, hogy egy másik műfaj, egy képregény alapjául szolgáljon.

Persze pont a szerkezete az, amely komoly kihívások elé állítja a képregény alkotóit. A szöveg ugyanis annyira sűrű, annyira egymásra épülő mondatok halmaza, hogy bármit kihagyni belőle az értelme elvesztésével járhat. Ryan North és Albert Monteys nem is törekedtek arra, hogy hűen, mondatról mondatra dolgozzák fel Vonnegut művét, inkább a hangulatát próbálták megragadni, inkább a mondanivaló esszenciájára összpontosítottak, nem kis sikerrel.

Részlet Az ötös számú vágóhíd képregény változatából a Libri Magazinban.
Részlet a képregényből. / Forrás: lallamastore.com

A szabadság, amellyel az alapanyaghoz viszonyultak nem engedte nekik, hogy egy sok nyelvre lefordított, világszerte milliók kedvenc regényévé vált írásból egy illusztratív, halvány másolat készüljön.

A szerzők ehelyett a művet alapul véve, és a képregény műfaj szabályait messzemenőkig szem előtt tartva egy új műalkotást hoztak létre, amely az eredeti regény ismerete nélkül is megállja a helyét, viszont alkotásuk szerkezete az eredeti regényt idézi. Nincs kronológia, utazások vannak különböző idősíkok között.

Az elején némi magyarázattal is szolgálnak e tekintetben, úgyhogy a kellőképpen nyitott olvasó számára semmilyen fáradtságot nem okoz annak megértése, elfogadása, hogy ez egy nem konvencionális felépítésű alkotás, hogy egyik pillanatban még Illiumban vagyunk 1954-ben, a következőben meg 1944-ben  az Ardennekben, a második világháború vége felé, pár oldallal később meg már egy másik bolygón, másik időben a Tralfamadoron. Mindez egyszerűen nem számít. A képek, a színek hangulata magával ragadja az embert, az olvasó szinte türelmetlenül várja a következő oldalt, a következő meglepetést.

Részlet Az ötös számú vágóhíd képregény változatából a Libri Magazinban.
Részlet a képregényből. / Forrás: lallamastore.com

A megrajzolt karakterek nagyon találóak. Amikor a regényt olvastam, kb. ilyennek képzeltem el Billy Pilgrimet, Roland Wearyt, Paul Lazzarot és a többieket. Megkönnyítendő a szereplők beazonosítását, a szerzők tömör leírást adnak nekünk a felbukkanó karakterekről, amolyan sorvezetőt adva a kezünkbe. Így aztán egyre beljebb haladva a képregényben, nagy biztonsággal tudjuk beazonosítani a karaktereket, pontosan tudjuk ki kicsoda.

Nagy erénye Ryan North és Albert Monteys művének, hogy nem hagy bennünket elveszni a sok karakter és a még több egymásra pakolt idősík között. Másik nagy erénye: a hangulat.

A színek sötétek, már-már komorak, mint a világ, amelyet megjeleníteni hivatottak, a képek ismétlődnek, a mindenkori változatlanság érzetét hordozva magukban, továbbá utalva arra a nem jelentéktelen körülményre, vezérmotívumra, hogy a tralfamadoriak teljes kiterjedésében látják az időt, annak bármely pillanatát képesek megtekinteni, akárha mi a Sziklás-hegységet szemlélnénk épp. Minden sötétség, komorság ellenére a szerzőknek azért sikerül visszaadniuk Vonnegut töretlen optimizmusát, életszeretetét, a képregény végére érve inkább leszünk hittel teli emberek, mint nem.

Mindent összevetve Ryan North és Albert Monteys képregénye mindent kielégítő műalkotás, amelyet örömmel teszünk a polcra az őt megillető helyre, Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című remekműve mellé.