Megjelent magyarul a The Walking Dead 25. füzete. De miért ez a tavaly nyáron befejezett zombitörténet lett a világ egyik legsikeresebb képregényszériája?

„Meg akar verni valaki? A feleségem a lelkemre kötötte, hogy ezt kérdezzem meg, mielőtt belevágunk.”

Ezekkel a szavakkal lépett csalódott olvasói elé Rick Kirkman, a The Walking Dead – Élőhalottak című képregénysorozat írója egy közönségtalálkozón, nem sokkal azután, hogy tavaly nyáron kiderült:

tizenhat év és 193 füzet után véget ér a világ egyik legnépszerűbb zombiszériája.

A szerző nyilván nem egészen komolyan gondolt kérdése alapvetően jogos volt: a The Walking Dead rajongói nemcsak azért lehettek szomorúak, mert a jövőben nem kapják meg újra meg újra friss zombis történetüket, hanem azért is, mert a hír teljesen váratlanul érte őket. A széria kiadója és Kirkman az utolsó pillanatig próbálták eltitkolni a szomorú tényt, és bár ügyesen és nagyszabásúan, ám mégis szinte minden átmenet nélkül vetettek véget a képregényfolyamnak a 193. számban.

„Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk? Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk? És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk? Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett. Rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak. Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció. A társadalomnak vége. Kihaltak a boltok. Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a tévé. Meg kell próbálnunk végre élni – egy halottak által uralt világban.”

A The Walking Dead magyar kiadásainak hátlapján – a sorozat idehaza a 25. résznél tart – olvasható szöveg tömören és lényegre törően foglalja össze a történetet.

A képregény főszereplője Rick Grimes, a kentuckyi seriff, aki egy lövöldözés után kómába esik,

majd amikor felébred, egy zombiapokalipszis közepén találja magát. Találkozik a fiával és a feleségével, majd további túlélőkkel, és elkezdődik a hosszan hömpölygő, fantasztikus sztori, amelyben a holtak közt élő maroknyi túlélőnek újra kell terveznie mindent – jobbára a sokat látott és határozott férfi vezetésével.

A The Walking Dead nemcsak azért „leg-leg”-produkció, mert mindvégig független kiadónál jelent meg, és így sikerült maga mögé utasítania eladásban, népszerűségben a nagy kiadók szuperhősös gigászait is. Nem is csak azért, mert 2003-as megjelenése óta fekete-fehér, és viszonylag egyszerűen megrajzolt történet maradt (az első hat számot Tony Moore rajzolta, utána Charlie Adlard vette át a helyét). Hanem azért is, mert nagyon sokat tett a „posztapokaliptikus műfaj”, a zombiőrület térhódításáért.

Ha valaki meg akarja érteni, mitől jó ez az egész zombitémakör, és miért olyan hihetetlenül népszerű, bátran keresgélheti a választ a The Walking Dead környékén.

Jóval több, mint riasztó-nyomasztó fantázia, vagy mint furán tébláboló és hörgő élőhalottak mulatságos szerencsétlenkedése: a műfaj, ha jól csinálják, kiváló keret társadalmunk, az emberi közösségek működésének, az egyén küzdelmeinek és felelősségének, lehetőségeinek, korlátainak megértéséhez.

Abból, ahogy Rick Grimes és társai az első megdöbbenésből ocsúdva, az új helyzetet – tudniillik, hogy addigi világuknak vége, és teljesen új közegben kell újat építeniük – megértve-elfogadva eljutnak a közösségteremtésig, legyőzve gyarlóságaikat és félelmeiket, rengeteget tanulhatunk.

„A történet szereplői most jobb világban élnek, mint az elején – fogalmazott Rick Kirkman a mű tavalyi befejezésekor azzal kapcsolatban, miért épp most hagyta abba. – Ebben a világban az emberek jobban értékelik, amijük van, összefognak, együtt oldják meg a problémákat ahelyett, hogy háborúznának egymással. Eljutottak a határaikig, és máshogy gondolkodnak, mint mi, a való világban manapság. Békében élnek, beérik azzal, ami adatik nekik. Ez az üzenet: a zombiapokalipszis végbemegy, sok ember meghal, de a végén a túlélők megtanulják értékelni azt, amijük van.”

Az efféle tanulságok mellett elsőrangúan szórakozunk is:

Kirkman sztorija végig magával sodor, a rajzok jók, a történet követhető és fordulatos, és bár olykor, már csak hossza okán is, önismétlésekbe bocsátkozik, valósággal beszippantja az olvasót. Nem csoda, hogy a szériát a tévé is kinézte magának: mostanáig három sorozat készült belőle. Mégis ajánljuk, hogy aki meg akar ismerkedni ezzel a világgal, ne hagyja ki a képregényt sem: a lezárt sorozat első huszonöt kötete elérhető magyarul, és ha minden jól megy, lassan a többi is eljut a hazai olvasókhoz.