Boldizsár Ildikó ajánlója Halász Margit különleges mesekönyvéhez

Vannak könyvek, amiket nem csak azért olvasok el, mert megállít a címük vagy érdekel a bennük lévő történet. Ezt a könyvet például – amelyből az ajánló címe is származik – elsősorban tiszteletem jeléül olvastam el, és tisztelem jeléül írom róla ezeket a sorokat is. Mint ahogy a könyvet jegyző Halász Margit is tisztelete jeléül írta meg a tizennyolc történetet, mégpedig egy 1897-ben született skót nő, Jane Mathison Haining tiszteletére, aki a budapesti Skót Misszió Leánynevelő Intézetében volt nevelőnő zsidó kislányok mellett. A szó igazi értelmében volt nevelőnő, aki a legnagyobb szörnyűségek közepette sem hagyta el rá bízott, szeretett tanítványait.
Amikor a II. világháború kitörésekor sürgős üzenetet – mi több, parancsot – kapott hazájából, hogy azonnal hagyja el Magyarországot, csak ennyit válaszolt:

Ha a lányoknak a világosságban szükségük volt rám, mennyivel inkább mellettük a helyem a sötétségben”.

És maradt. Mindent megtett azért, hogy védelmezze, gondozza, szeretetével és erejével táplálja a bajba jutott gyerekeket és felnőtteket, megmentse őket a biztos haláltól. Egészen addig, amíg egyszer csak kopogtak a leánynevelő intézet ajtaján, s el nem szállították őt is Auschwitzba. Még azt is a szemére vetették a kihallgatásán, hogy sírva varrta fel a sárga csillagokat a kislányok ruhájára, miközben azért imádkozott, hogy visszatérjen a világba a rend, és a csillagok az égen ragyogjanak, ne a kabátokon…    

Neki állít méltó emléket Halász Margit. Ő szerepel ebben a mesekönyvben, neki és róla szólnak a mesék. Még kislányként üldögél mesemondó Roy barlangja előtt, valahol a messzi Skóciában, a titokzatos dombok között meghúzódó Lochenhead-farmon, és hallgatja a skót és magyar tündérmesék világából táplálkozó csodaszép történeteket. Ki tudja? Talán épp az efféle mesék segítették őt abban, hogy felnőttkorában pontosan úgy tegyen, ahogy a mesék hősei: a szív törvényei szerint éljen. Ha a szükség úgy hozza, utazó bőröndjéből cipőtalpakat készítsen lyukas lábbelik megfoltozására vagy rengeteg leleményességgel nap mint nap élelmet szerezzen olyan helyzetekben, amikor mindenki lehetetlennek tartaná ezt.
Az ő messziről ránk nevető szeme köti össze Dinkyt Kelekótya Ferkóval, Mihaszna Jankót Füttyös Tommal, Galamblelkű Ilonkát Felföldi Lizikével, a hangát a muskátlival, a mocsaras zsombékot az erdőszéllel, a füstölt tőkehalból készült gőzölgő hallevest a húslevessel, s a csigás haggist a sonkavacsorával meg a skót lakodalmi asztalról sosem hiányozható whiskys-mogyorós karamellával.

Megejtően szép mesék ezek, a magyar és skót hagyományok ötvözése különös erőt kölcsönöz nekik.

A mesét hallgató Jane, a kicsi lány, vigaszt és bátorítást kap saját árvasága elviseléséhez is. Halász Margit azonban csavar egyet a történeteken, s mint a legeslegjobb mesemondók, beleszövi ezt a kicsi lányt a történetekbe is: hol egy tányér levest tesz az asztalra, hol hangamézet készít, hol csokrot köt – a figyelmes olvasó még akkor is felismeri törékeny, jóságos alakját, ha történetesen királykisasszonyként, tündérként vagy éppen szegény vándorlegényként jelenik meg. De ha kétségünk támadna efelől, elég rápillantani Bogdán Viki álomszerű illusztrációira. Jane ott van mindegyiken, hogy emberségből és jóságból adjon példát valamennyi alakjában. Hát ezért kell ezt a könyvet elolvasni és felolvasni a gyerekeknek.
Meg azért, mert Halász Margit meséi nem csak a kicsi Jane-nek nyújtanak késői kárpótlást, s nem is csupán a mártír nevelőnőnek állítanak méltó emléket, hanem

mindazoknak szólnak, akik a mesék határokon és borzalmas történelmi időkön túlívelő bölcsességében szeretnének elmerülni.