Boldizsár Ildikó ajánlója a Szederberek összes meséje című könyvhöz

Beatrix Potter könyve után került kezembe a kötet, s először meglepődtem, hogy egy másik név áll szerzőként a borítón. Első ránézésre ugyanis azt gondoltam, hogy a Nyúl Péter és barátai folytatását tartom a kezemben, de hamar kiderült, hogy mégsem. A nyolcvan év különbséggel megjelenő két könyv tagadhatatlanul hasonlít egymásra mind a meséket, mind pedig a képi világot illetően, de Jill Barklem úgy folytatja a Beatrix Potter-hagyományt, hogy továbbgondolja azt. Potter a karakterek megrajzolásában remekel, Barklem pedig az enteriőrök megjelenítésében zseniális. Ugyanakkor mindkét könyv erőssége a természethez és a természetességhez való hozzáállás, valamint az a miniatűr világ, amelyben mindennek és mindenkinek helye van. Potter elsősorban a nyulakkal, Barklem pedig az egerekkkel kötött életre szóló barátságot, de mindketten ugyanazzal a céllal tették ezt: az állatok világán keresztül megmutatni valami nagyon is emberit, ami éppen kiveszni látszik a világunkból. Szederberek legfőbb értékei például a szolidaritás, a tisztelet, a be- és elfogadás, a gondoskodás és az örömre való képesség.

A műmeseirodalom tele van legendás egerekkel, de a népmesék is gyakran szerepeltetnek egereket. Szederberek lakói erdei egerek, amint azt az egyik szereplő, Erdey Egér gróf neve is sejteti. Barklem ragaszkodott ahhoz, hogy a történetben az egerek pontosan úgy viselkedjenek és éljenek, ahogy a valóságban is. Az erdei egerek közösséget alkotva járatrendszerekben élnek, ami lehet a föld alatt, de lehet egy korhadt fa belsejében is. Itt találhatók az éléskamrák is, amelyekben nagy mennyiségű eleséget raktároznak el télire: magvakat, mogyorót, makkot, bogyókat, gyümölcsöket és rügyeket. A kisegerek az alagútrendszer mélyén, jól kibélelt fészekkamrában jönnek világra. Barklem képi világában mindezek élethűen megjelennek, bár a táplálkozás kérdésében az író nem ennyire szigorú. A történetben egymást érik a lakomák, piknikek, összejövetelek, bulik és ünnepek, amelyekre minden egér nagy gonddal készül, tobzódhatunk a finomabbnál finomabb és nagy gondossággal megrajzolt ételekben, a frissen sült kenyerekben, tortákban, szedres és kankalinos felfújtakban, forró levesekben és különféle ízesítésű pudingokban.

Az örömre való képesség azonban nem csak az étkezésekben mutatkozik meg. Ebben a sok szépséget rejtő mikrovilágban a közösség ereje a legfőbb és legféltettebb kincs.


Az egerek mindent együtt csinálnak, odafigyelnek egymásra, azonnal észreveszik, ha valakit gond gyötör, hiányt szenved valamiben vagy éppen csak szimplán szomorú. Senkit nem hagynak ebben az állapotban, közös erővel igyekeznek jobbra fordítani egy-egy nehezebb helyzetet. Senkinek nem kell egyedül, magára hagyatva megküzdenie a nehézségekkel, minden bánat és öröm közös, legyen szó akár hétköznapról, akár ünnepi alkalomról. Én ezt szeretem ebben a könyvben legjobban, és erre gondolhatott a szerző is, amikor azt írta könyve előszavában: „Szederberek az én ideális világom. Az egerek teljesen természetesen élnek, úgy, ahogy szerintem mindannyiunknak kellene.”  
Nyolc mese, amely első olvasásra talán idillikusnak tűnik, hiszen megszoktuk, hogy a mesékben is mindig mindenért meg kell küzdeni… Ám ha jobban belegondolunk, Barklemnek adunk igazat: olyan világ ez, amilyennek a magunkét álmodtuk valaha… Olyan, amilyennek való világunk helyében lennie kellene.