Vannak könyvek, amelyeket azért olvasok el, mert beléjük lapozván megakad a szemem egy mondaton, ami aztán nem hagy békén. Így jártam ezzel a könyvvel is. Eredetileg csak a borítója érdekelt, meg akartam simítani, mert kíváncsi voltam, milyen a tapintása annak a könyvnek, amelynek címében a „mágia” szó szerepel. Amikor már elég közel volt hozzám a borító, el tudtam olvasni az alcímet is: Három testvér, egy családi átok és némi varázslat. Az első és az utolsó nem igazán érdekelt, de a családi átok annál inkább. És akkor kinyitottam.

A negyvenedik oldalon nyílt ki. „Gondolod, hogy készen állsz az igazságra?” – ezt a kérdést szegezi egy Nagymama a 13 éves unokájának, majd rögtön hozzá is teszi: „Figyelmeztetlek, az igazság nem szép!” Rögtön eszembe jutottak azok a nem szép igazságok, amelyekre magam is 13 éves koromban bukkantam, igaz, nem a nagymamám jóvoltából, hanem családi szekrényekben turkálva. Ez így együtt – a borító tapintása, a mágia, az „átok”, a 13 éves főszereplő, a nem szép igazság – elég is volt ahhoz, hogy magamhoz ragadjam a könyvet.

Még aznap este elolvastam. Egyrészt, mert a letehetetlen kategóriába tartozik, másrészt mert valami azért mégsem stimmel vele, és szerettem volna ennek utána járni.

Például az, hogy ezt a mondatot – „Valami nem stimmel” – legalább tízszer használja a szerző, mégpedig pont azoknál a fordulatoknál, amikor váratlan, szokatlan, izgalmas dolgok történnek. Ezt először nagyon bosszantónak találtam, később azonban stílusgyakorlatnak és szerkesztői feladatnak fogtam fel a pontosításokat. Vannak egyéb, makacsul ismétlődő mondatok is a szövegben, főleg egy-egy karakter jellemzésére (a Nagyi például mindig döngő léptekkel közeledik), de ezek nem jelentenek nagyobb veszélyt a történetre. Az már sokkal inkább, hogy a szerzőnek könyve végére elfogy a türelme, és pikkpakk megold olyan rejtélyeket – vagy ami még rosszabb: helyzeteket –, amelyek kicsit hosszabb levezetést igényelnének, legalábbis a történet arányos fölépítését tekintve mindenképp. Ezeket a gyors lezárásokat és megoldásokat egyelőre annak tudom be, hogy egy háromrészes sorozat első darabját sikerült leemelnem a polcról, tehát még bármi kiderülhet, összegabalyodhat, új értelmet nyerhet…
Végül is egyáltalán nem bántam meg, hogy megismerkedtem Michelle Harrisonnal, aki a fülszöveg szerint manapság Anglia egyik legismertebb ifjúsági írójának számít, és macskáit is a hőseiről nevezi el (vagy fordítva). A kalandokban bővelkedő, fordulatos és tényleg fölöttébb izgalmas könyv alapja ugyanis egy kőkemény helyzet: egy ősi családi átok, amely már kilenc Widdershins-lány halálát okozta, és éppen hárommal szaporodna a halottak száma, ha Betty, Fliss és Charlie (aki egyébként Charlotte), azaz a három újabb potenciális áldozat, meg nem törné a valamikori rokon szavait. Igazi transzgenerációs sztori, de nem árulhatom el, hogy honnan ered, mert lelőném az összes poént és izgalmat. Elég az hozzá, hogy egy ártatlanul halálra ítélt, varázserővel bíró lány átkozza meg testvére összes női felmenőjét, akiken aztán rendre be is teljesül a rontás.

De nem csak a helyzet kemény ebben a történetben, hanem a helyszínek is. Reménytelen szigetvilág ez, már a nevek is baljóslatúak: Sirató-sziget a Három Özvegy barlanggal meg az Ördög fogai sziklákkal, Ködös Mocsár, Vezeklés szigete a Börtönnel és a halottak csontjaiból épült Toronnyal, Tortúra-sziget, Varjúkő szigete Véznaligettel, Csempészek szirtjével, Kalóz orommal és Zsivány Zseb Fogadóval. Az átok szerint ezen a helyen kellene élnie minden Widdershins-lánynak, míg világ a világ, s ha csak egy lépésnyire is eltávolodnak a helytől, borzalmas halál vár rájuk. Persze a mi hőseink azért is eltávolodnak, aztán igencsak sietniük kell, hogy naplementéig megtalálják az átoktalanítás módját.
Átkot szórni viszonylag könnyű, megtörni annál nehezebb. Csipetnyi mágia nélkül bizonyára nem is sikerülne. Ebben a történetben kell hozzá egy ütött-kopott utazótáska, egy matrjoskababa, valamint egy tükör. Mindegyiknek megvan a maga funkciója az átoktörés folyamatában, de az igazi varázserő abban mutatkozik meg, ami a könyvet is kiemeli a szokványos varázslós-mágikus könyvek köréből. A testvéri összetartás, együttműködés mellett nagy hangsúlyt kap a felelősség is. Nem csupán egymásért, hanem a családi múlt valamennyi elfeledett vagy megátkozott alakjáért.
Akiket éppúgy meg kell menteni, mint saját magunkat.