Be kell vallanom a kedves – hozzám hasonló – könyvmolyoknak, hogy szinte lételemem a pakolás, a rendrakás, a rendszerezés, a „szanálás.” Nem bírom a káoszt, ha a tárgyak elől maradnak, és nem kerülnek vissza a helyükre. Mint mások, én is mindig rohanásban vagyok, így érthető módon fontos számomra, hogy a dolgaimat a megszokott, kézre eső helyükön tartsam. Ebből persze a nagy fiaimmal korábban voltak is veszekedések, mivel egy kamasznál mások a prioritások. Így hát nem nagy meglepetés, hogy a kezeim között landolt Marie Kondo legújabb könyve. A szerző a téma szaktekintélyének mondható, hiszen könyvei már több mint 40 nyelven jelentek meg, és 6 millió példányban keltek el világszerte.
Kíváncsi voltam, hogy a világ másik felén – Japánban, ahol viszonylag kis helyen él rengeteg ember, és ahol állandó a zsúfoltság – miként viszonyulnak egy átlátható rendszer kialakításához, hogyan állnak a rendrakáshoz, mit csinálnak másképp, mint mi, és mi lehet a titka a szerző nevéből kialakult módszernek, a KonMarinak? Az a gondolat igazán megfogott, hogy minden tárgynak, ruhának „lelke” van, hiszen mindenhez köthető egy élmény, egy történet, érzelmeket tudunk hozzájuk társítani.
Tegyük a szívünkre a kezünket! Hányszor veszünk feleslegesen ruhákat, konyhai kiegészítőket, elektronikai eszközöket, dísztárgyakat, amiket talán egy-két használat után csak őrizgetünk a lakásban, évekig kerülgetjük őket, mert „majd úgyis jók lesznek valamire,” pakoljuk át őket egyik helyről a másikra, lentről-fel, elölről-hátra… és még az is lehet, hogy be kéne látnunk: teljesen feleslegesek. Ez a könyv segítséget nyújt ahhoz, hogy „kívül, belül” rendet rakjunk az életünkben, hogy helyet csináljunk az új dolgoknak, élményeknek, tárgyaknak. A KonMari azt tanácsolja, hogy a rendrakás során öleljünk magunkhoz egy-egy tárgyat, így megérezzük, hogy boldogsággal tölt-e el minket vagy sem. Ne féljünk attól, hogy furcsán néz ránk a családunk, miközben a porcelán vázát ölelgetjük, ha ez kell ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, mi az, amire valóban szükségünk van. Így talán a két számmal kisebb, lánykori ruhánktól is könnyebben megszabadulhatunk, és maradnak azok a dolgok, amikhez valódi érzelmek fűznek minket. Mert mindent, ami pozitív érzést vált ki belőlünk, meg kell tartani, és előkelő helyet kell számára biztosítani a lakásban. Ami pedig már nem, attól merjünk elköszönni, és ajánljuk fel barátoknak, ismerősöknek, hátha nekik örömet okoz, vagy adjuk oda olyanoknak, akik rászorulnak.
Marie Kondo könyve részletes leírásaival, gazdag illusztrációival és a rendrakás általa vázolt precíz módszertanával már-már mániákus érzést váltott ki belőlem. Például azt tanácsolja, hogy a dolgok nagy részét függőlegesen tároljuk, egészen picire összehajtva, és ennek pontos metódusát be is mutatja.
Szokás mondani, hogy „rend a lelke mindennek,” és a tavasz közeledtével különösen aktuálissá válhat egy aprólékosan felépített és az emberek nagy többségénél bevált „rendrakó Biblia” elolvasása, hiszen ez által rengeteg feledésbe merült tárgytól válhatunk meg, megteremtve a lehetőségét annak, hogy megtapasztaljuk a „Tiszta Öröm” érzését és ne legyünk a tárgyak rabjai.
