A hét könyve
Gurubi Ágnes
Hová menekülhet, aki elveszve érzi magát egy kapcsolatban? Hogyan szabaduljunk egy labirintusból, aminek sokszor még a falait sem látjuk? Nagyszerűen felépített történet és gyönyörű elbeszélői megoldások – megjelent a Szív utca szerzőjének új regénye!
Shelby Van Pelt
Emberek és állatok barátságáról könyvek sokasága szól, ám a legtöbbjükben kutyák és más emlősállatok kapják a főszerepet. Ebben az elragadó történetben azonban egy óriáspolip bizonyítja be nekünk, hogy sokszor egy állat is képes visszaadni az emberekbe vetett reményünket.
Stephanie Scott
A szingapúri-brit szerző bemutatkozó regényét áthatja az írónő kettős identitása, ami lehetővé teszi számára, hogy bennfentesként, mégis nyugati szemmel láttassa egy kelet-ázsiai kultúra számunkra különösnek ható aspektusait.
Lana Del Rey
Lana Del Reyt eddig csak énekes-dalszerzőként ismerhettük, de sokszor lírai dalszövegei sejtették, hogy a költészet sem áll távol tőle. Megjelent első verseskötete, a Violet a fűben hátrahajol , mely egy kapcsolat édes-bús lezárása, s egyben Kaliforniához írt szerelmes levél.
Mán-Várhegyi Réka
Négy nő, négy darabokra szakadt történet, amikből mégis kirajzolódik korunk és környezetünk látlelete. A világjárvány okozta szorongás, a kapcsolatteremtés minden nehézsége és a talajvesztettség érzése a Mágneshegy szerzőjének új könyvében.
Jonathan Safran Foer
A könyv, amit mára a kortárs amerikai irodalom ikonikus könyvévé olvastak a tengerentúlon, és ami talán a legösszetettebben és legplasztikusabban volt képes megragadni a szeptember 11-ei terrortámadás nemzeti traumáját.
Guillaume Musso
Guillaume Musso nem lassít! Legújabb thrillerében egy dúsgazdag pszichiáternek a saját kárán kell megtanulnia, hogy a múltja elől senki sem menekülhet. Még az sem, aki szó nélkül, egy zsúfolt New York-i utcán fordított neki hátat.
Rachel Cusk
A kanadai-brit írónő pontot tesz a Körvonal-trilógia végére. A sorozat befejező részében ismét Faye sajátos szemszögéből nézhetjük-hallgathatjuk végig találkozásait ismerősökkel és ismeretlenekkel, akikben egy kicsit mind magunkra ismerhetünk.