Fikció

Kiszakítja magát a feketeségből – Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényéről
Tompa Andrea újabb remekművel jelentkezett, Sokszor nem halunk meg című könyvének központi üzenete: „Aki ismeri önmagát, a saját sorsát, az megmenti a világot.” Ajánló.

Georgi Gospodinov és Angela Rodel kapta a Nemzetközi Booker-díjat
Május 23-án ünnepélyes körülmények között adták át Londonban a 2023-as Nemzetközi Booker-díjat. Ebben a felállásban az utolsó díjazott Krasznahorkai László volt.

Néha a remény is elég – Nathan Harris A víz édes íze című regényéről
Magyarul is megjelent A víz édes íze, amely az USA-ban kiemelt figyelmet kapott. Felkerült a Man Booker-díj hosszúlistájára, helyet kapott Barack Obama nyári olvasmánylistáján, és Oprah Winfrey is beválogatta a könyvklubjába. Elolvastuk, ajánljuk.

Kávékapszulába zárt végzet
Rejtélyes szívrohamok, hamis közösségimédia-profilok és egy növényhatározó egy tanári asztal fiókjában. Mindez egy amerikai magángimnázium falai között, ahol óriási nyomás nehezedik a diákokra, hogy bejussanak

„még átírlak a végén!” – Beck Zoltán írása
Peer nagy költő, generációs élménnyel, biztos és saját versnyelvvel, és saját köznapi életvilággal. Ezt bizonyítja legújabb verseskötetében is, a Bizonyban, amelyet Beck Zoli mutat most be.

Kihozni a szövegeket a műhelyből – Vámos Miklós legújabb kötetéről
A Vámos-műhelyből rengeteg műfajban jöttek már ki írások, ő pedig a Karcsú könyvek sorozatában ezeket egymás mellé kezdte rendezni. Most például a vonatos tematika alapján, ezt vettük górcső alá.

Félelem nélkül – a Bánat és öröm című regényt mutatjuk be
Meg Mason ausztrál szerző regénye, a Bánat és öröm megindítóan, mégis humorral beszél a mentális betegségekről, a testvéri szeretetről és az anyaságról.

Illúzió, hogy beláthatjuk a teljes képet – Szeifert Natália könyvéről
Szeifert Natália könyve, az Örökpanoráma monumentális, fantáziánkat megdolgoztató regény, melyre így időt kell szánni, de aztán a kötet végül meghálálja a figyelmet.

A szerző lányának TikTok-videója miatt lett világsiker egy 11 éve kiadott krimi
A Stone Maidens című regén 11 évig ismeretlen volt az olvasóközönség számára, hetekkel ezelőtt azonban csoda történt: eladási listák élére repült. A hirtelen jött siker a szerző lányának és a TikToknak köszönhető.

„önmagamra, odakintről” – Beck Zoltán írása Szendrői Csaba verseskötetéről
Az Elefánt frontemberének, Szendrői Csabának nemrég jelent meg legújabb verseskötete. A Féyn az a költészettel foglalkozik, az alkotással, a költővel, a betűvel foglalkozik. A kötetről Beck Zoli írt ajánlót.

Nők a trójai falóban – Taffy Brodesser-Akner Fleishman bajban van című regényéről
A Fleishman bajban van komoly kritikai és közönségsikert aratott az USA-ban, hiszen komoly kritikát fogalmazott meg az New York-i elittel szemben. A könyv alapján azóta nagysikerű sorozat is készült, érdemes mégis a regénnyel kezdeni annak, aki érdeklődik a téma iránt.

A Bergmann-féle porcelánbaba – Náray Tamás legújabb regényéről
A divattervező, író festőművész, Náray Tamás legújabb regénye, a Barbara egy fiatal lány szemszögéből mutatja be a lengyel-szovjet háború viszontagságokkal teli időszakát. Ma is aktuális kérdéseket és nehézségeket feldolgozó izgalmas történelmi regényről van szó.

Szeretni és szeretve lenni – Moldova Györgyről, a legolvasottabb kortárs magyar íróról
Több mint száz kötete jelent meg, amik összesen több mint 15 millió példányban keltek el Magyarországon, utolsó műve mégis nehézkesen jelent meg, ezt pedig jól mutatja Moldova György életének kettősségét. A szerző életművét jártuk körül az Ha elhagysz, veled mehetek című kötete kapcsán.

A könyvek, amik most nagyot mennek a #booktok-on
A booktokerek rövid videókban számolnak be olvasmányélményeikről. Ezek nemcsak az örök „mit olvassak?” kérdésre jelenthetnek választ, de a legnagyobb nézettséget elérő booktokok azt is meghatározzák, hogy melyik könyvekről fogunk még sokat hallani.

A múlt női arca
Sokáig úgy tűnhetett, hogy ahogyan a történelemkönyveket, úgy a történelmet is a férfiak írták. Amióta viszont sorra jönnek ki a letűnt korokat női szemszögből bemutató könyvek, a múlt korábban ismeretlen arcát mutatja meg.

Nyolc szerző, aki nagyon fiatalon vált híressé
Nyolc olyan írót mutatunk a múltból és a jelenből, akik huszas éveik elején már széles körben ismertek voltak. Közöttük van olyan is, aki 9 évesen New York Times bestseller írónak mondhatta magát.

48 kortárs hang – a Felhajtóerő című versantológiáról
A költészet napja jó apropó arra, hogy kezünkbe vegyük a Vates és a Jelenkor közös kötetét, a Felhajtóerőt. Hogy aztán megállítsuk: a kortársak olvasásához tulajdonképpen nincs is szükség apropóra.

JUST FOR FUN – Cserna-Szabó András cikke
Vonnegut mester néhány gyors és nagyvonalú ecsetvonással tulajdonképpen a magyar XX. századot és sajátos néplelkünket is megfestette nagy Univerzum-tablója legszélén.