Mi történik, ha felébredsz egy űrhajón, teljesen egyedül, emlékek nélkül – és lassan rájössz, hogy rajtad múlik az emberiség túlélése? Andy Weir regénye ebből a dermesztő helyzetből indul, és az első oldalaktól magával húz. A Hail Mary-küldetés egyszerre feszült túlélőtörténet, gondolkodásra késztető tudományos kirakós és meglepően emberi utazás, amelynek alapkérdése, hogy mennyit bír el egyetlen ember – és mi történik, amikor még ennél is többet kényszerül elviselni.
A regény főhőse, Ryland Grace egy űrhajón ébred, egyedül, emlékek nélkül. Nem tudja, ki ő, hogyan került oda, és miért sodródik egy idegen csillagrendszer felé. Ahogy emlékei lassan visszatérnek, egy kétségbeesett küldetés képe rajzolódik ki előtte: a Földet egy kihalással fenyegető jelenség sújtja, és Grace – az egykori általános iskolai természettudomány-tanár – az emberiség utolsó esélye. A történet két idősíkon bontakozik ki, váltogatva a jelen feszültséggel teli és a múlt idáig vezető eseményei között.
Andy Weir neve sokaknak ismerős lehet A marsi kapcsán, amelyből nagysikerű filmadaptáció készült Matt Damon főszereplésével. A szerző védjegye a tudományos pontosság: az űrben játszódó történeteit alapos kutatómunka előzi meg, a részletek iránti megszállottság itt is végig érezhető.
A Hail Mary-küldetés tele van fizikával, kémiával és mérnöki problémákkal, amelyek nem háttérként szolgálnak, hanem a történet motorjai. A számítások, kísérletek és logikai lépések láncolata ugyanis mind úgy épül fel, hogy az olvasó szinte együtt gondolkodik a főhőssel. Mindez mégsem válik száraz tananyaggá, Weir pontosan érzi az egyensúlyt a tudományos hitelesség és az olvashatóság között.
A regény hangulata az első oldalaktól beszippant. Egy zárt térben, egyetlen szereplővel indulunk, aki maga sem tudja, mi történik vele – olvasóként ugyanannyira izgatottan várjuk, hogy mindezt megfejtsük, mint ő maga. Ryland Grace nem klasszikus hős, nem mindentudó zseni, hanem egy hétköznapi, kissé esetlen figura, aki folyamatosan improvizál. Humora, önreflexiója és nagyon emberi reakciói oldják a történet súlyát, miközben végig ott lebeg előttünk a küldetés tétje, amely nem kisebb, mint a Föld jövője. Ez a kettősség – a könnyedség és a kozmikus lépték – adja a regény ritmusát, és teszi igazán sodróvá.
Bár a történet alapvetően a túlélésről és a tudományról szól, egy váratlanul erős érzelmi szál is végighúzódik rajta. A magány, az együttműködés és a bizalom kérdései olyan mélységet adnak a könyvnek, amely túlmutat a klasszikus sci-fi keretein.
A történet előrehaladtával egyre világosabbá válik, hogy a tét az emberiség megmentése mellett az is, hogy mit jelent embernek maradni egy teljesen idegen közegben.
A frissen elkészült filmadaptáció – Ryan Gosling főszereplésével – ezt a hitelességet vizuálisan is igyekszik megőrizni. A készítők nem a klasszikus zöld hátteres megoldásokra építettek, hanem valódi díszleteket hoztak létre: az űrhajó belső tereit teljes egészében megépítették, hogy a bezártság feszültsége kézzelfogható legyen. A történet egyik kulcsszereplője pedig nem pusztán CGI-formában jelenik meg, bábtechnikával és praktikus megoldásokkal keltik életre, ami ritka döntés a mai, erősen digitalizált filmiparban. Ez a megközelítés ma különösen izgalmas, mivel visszahozza a fizikai jelenlét élményét, és ugyanazt a részletek iránti igényt tükrözi, amely a regényt is meghatározza.
Ez nem véletlen, hiszen Andy Weer nagyban közreműködött a könyv vászonra vitelében, azonban még így is (ahogy ez ilyenkor lenni szokott) rengeteg háttérinformáció kimaradt a filmből, ezért a mozi előtt mindenképp érdemes elolvasni!
A borítón látható fotó Jeff Vespa/Getty Images munkája.
Kapcsolódó cikkek:
