Hámori Barbara az elmúlt két évtized egyik meghatározó alakja a magyar televíziós világban. Nevéhez számos sikeres sorozat fűződik, miközben az elmúlt években a longevity és az életminőség kérdései is egyre fontosabb szerepet kaptak az életében. Nemrég megjelent könyvében arra keresi a választ, hogy miként élhetünk hosszabb, egészségesebb és kiegyensúlyozottabb életet. A longevityről, az öregedéshez való viszonyunkról, a modern élet kihívásairól és saját tapasztalatairól beszélgettünk.
Emlékszel arra a pillanatra vagy időszakra, amikor ebben a rendkívül intenzív karrierívben a longevity és az életminőség kérdése elkezdett igazán foglalkoztatni? Hogyan formálódott végül ez az elhatározás podcastté és könyvvé?
Valójában Az Én Kék Zónám podcast volt az első, az inspirálta a könyvet. A téma azonban már jóval korábban is része volt az életemnek. Édesanyám orvos, édesapám agykutató, így nálunk az egészség, a tudomány és az, hogy miként tudjuk minél tovább megőrizni magunkat, teljesen természetes beszédtéma volt már gyerekkoromban is. Sokáig engem is orvosi pályára szántak, biológia tagozatos gimnáziumba jártam, és bár végül az irodalom és a média felé fordultam, az emberi test működése iránti érdeklődés megmaradt bennem.
Ehhez hozzájárultak saját élethelyzeteim is: az anyaság, a családomról való gondoskodás és persze egy jó adag hipochondria. Mindig diagnosztizáltam magamon mindenféle szörnyűséget, aztán rohantam anyámhoz, hogy éppen milyen bajom van!
Bár a karrieremtől első látásra távol áll ez a téma, valójában az önvizsgálat és az egészség iránti érdeklődés mindig is jelen volt az életemben.
Info box:
A „kék zónák” (Blue Zones) a világ azon területei, ahol kiemelkedően magas az egészségben megöregedő, akár száz év feletti emberek aránya. A kutatások szerint ezekben a közösségekben nem egyetlen titok áll a hosszú élet hátterében, hanem olyan életmódbeli tényezők együttese, mint a rendszeres mozgás, a tudatos táplálkozás, a megfelelő pihenés, a stresszkezelés és az erős emberi kapcsolatok. Hámori Barbara könyve ezt a szemléletet ülteti át a mindennapokba, miközben arra is ösztönzi az olvasót, hogy megtalálja a saját „kék zónáját”.
Az én kék zónám egy kézikönyv. Praktikus, kézzelfogható arányban van benne elmélet és gyakorlat. Mit jelent számodra a saját kék zóna? Illetve ösztönözzük az olvasókat is, hogy találják meg a saját kékzónájukat?
A kék zóna számomra egy ötlábú szék, amelynek pillérei a táplálkozás, a mozgás, a stresszkezelés, az alvás és a kapcsolatok. Amikor elkezdtem foglalkozni a podcasttel, és nagyon komoly szakértőkkel beszélgettem, minden témának utánaolvastam, és közben elkezdtem őszintén megnézni azt is, hogy én magam miben teljesítek jól, és hol vannak hiányosságaim.
Az elmúlt évek tulajdonképpen arról szóltak, hogy ezeken a gyengébben teljesítő területeken próbáltam javítani. Nálam például az alvás volt az egyik ilyen pont. Sokáig azt gondoltam, hogy napi öt-hat óra alvással tökéletesen működöm, ma viszont átlagosan hét és fél órát alszom, és tudatosan alakítottam át a rutinomat is.
A másik nagy felismerésem a mozgáshoz kapcsolódott. Sokáig azt hittem, hogy minél többet edzek, annál jobb eredményt fogok elérni. Közben pedig ugyanúgy, mint szerintem a legtöbb nő, folyamatosan önmagam egy ideálisabb verzióját kergettem. Ehhez képest rá kellett jönnöm, hogy sokszor a kevesebb több, és hogy a regenerációra legalább ugyanannyi figyelmet kell fordítani, mint magára az edzésre. Nekem nem az volt a nehéz, hogy lemenjek edzeni, hanem az, hogy megengedjem magamnak a pihenést. Sosem az aktivitás volt a kihívás, hanem megtanulni megállni.
Ha a hosszú életre gondolunk, a legtöbbeknek elsősorban két komponens jut eszébe: a táplálkozás és a mozgás. Miért volt fontos számodra tágabban közelíteni a longevityhez?
Azért, mert szerintem nagy hiba, ha kizárólag a testünkben gondolkodunk. A testünk, a lelkünk, az elménk, a hitünk és a vágyaink ugyanúgy részei annak, akik vagyunk.
Ha nincs rendben a lelkünk, akkor valójában semmi nincs rendben. Ilyenkor nagyon nehéz odafigyelni a táplálkozásra, a mozgásra vagy bármilyen egészséges szokásra.
Azt látom, hogy ma már rengeteg olyan eszköz van a kezünkben, amit akár otthon, ingyen is kipróbálhatunk. Egy egyszerű légzőtechnika megtanulása például elképesztő segítséget jelenthet a stressz kezelésében. Emlékszem, amikor a legkisebb gyermekemmel voltam várandós, pánikrohamok jelentkeztek nálam. Akkoriban még egyáltalán nem voltak ismertek olyan módszerek, amelyekhez az ember ilyen helyzetben nyúlhatott volna, rögtön gyógyszert javasoltak, amivel nem éltem. Ha akkor ismertem volna ezeket az eszközöket, valószínűleg nem jártam volna egyik orvostól a másikig, és sokkal inkább mertem volna hinni abban, hogy a szervezetünk képes az öngyógyításra.
Azért érdeklődnek ma az emberek ennyire a longevity iránt, mert tovább akarnak élni, vagy mert egyre többen érzik úgy, hogy nehéz jól élni a jelenben?
Szerintem hatalmas szemléletváltás történt azzal kapcsolatban, ahogyan az öregedésre gondolunk. Húsz-harminc évvel ezelőtt, ha megkérdeztél valakit, meddig él az ember, mindenki rávágta, hogy hetven-nyolcvan év. Ma viszont olyan példákat látunk magunk előtt, amelyek megmutatják, hogy ezt egészen másképp is lehet csinálni. Elég csak Jane Fondára vagy Demi Moore-ra gondolni, akik teljesen átírták azt a képet, amit korábban az öregedésről gondoltunk.
Nem csak az a cél, hogy minél tovább éljünk, hanem hogy nyolcvanévesen is jó bőrben, energikusan és aktívan éljünk.
Ha összehasonlítom magam a szüleimmel vagy a nagyszüleimmel ugyanebben az életkorban, óriási különbséget látok állóképesség, mozgékonyság vagy akár az életminőség terén. Egyszerűen azért, mert ma már egészen más a kultúránk, és sokkal többet tudunk arról, hogy miként őrizhetjük meg az egészségünket hosszú távon.
Azt is látni lehet, hogy a longevity ma már nagyon komoly figyelmet kap világszerte. A legnagyobb befektetők és technológiai szereplők rengeteg energiát és pénzt fordítanak arra, hogy meghosszabbítsák az egészségben eltöltött éveink számát. Szerintem valójában ez a longevity legfontosabb célja.
Gyakran beszélünk arról, hogyan maradjunk fiatalok, de vajon elég szó esik-e arról, hogyan öregedjünk jól?
Éppen ellenkezőleg, az ageism, vagyis az életkor alapú megkülönböztetés nagyon alultárgyalt téma. A nyugati társadalmak rengeteget fejlődtek abban, hogy elfogadhatatlanná vált a nem, a származás vagy a szexuális orientáció miatti diszkrimináció, de az időseket valahogy kihagytuk abból a körből, akiket meg akarunk védeni a megkülönböztetéstől. Sokszor azt látom, hogy ha öreg vagy, akkor leírtak. Nem kellesz a munkaerőpiacon, nem kellesz a randipiacon, nem számít igazán a véleményed, és nem értékeljük eléggé azt a tudást és tapasztalatot sem, amit egy élet alatt összegyűjtöttél.
Pedig éppen a tapasztalat és az új tudás találkozása lehetne az egyik legnagyobb erőforrásunk. A médiának, a politikának és a társadalmi nyilvánosságnak is felelőssége van abban, hogy másképp kezdjünk gondolkodni az öregedésről, de az olyan beszélgetéseknek is fontos szerepük van, mint amilyet most mi folytatunk. Ma is automatikusan a fiatalokat tesszük reflektorfénybe, miközben rengeteg inspiráló, aktív és értékes idősebb ember van körülöttünk. Ha valóban a hosszú, minőségi élet a célunk, akkor az öregedésről is egészen másképp kell elkezdenünk beszélni.
Mi volt a legnehezebb változtatás a saját életedben? Akár olyan, amit elméletben könnyű volt megérteni, a gyakorlatba viszont nehéz volt beépíteni.
Ilyen volt például az időszakos böjt. Nagyon szerettem volna kipróbálni, de két nap után feladtam. Vannak dolgok, amelyekben egyáltalán nem vagyok fegyelmezett, és az éhezés nálam pont ilyen. Ha éhes vagyok, ennem kell – teljesen mindegy, hány óra van, vagy milyen böjtablakot talált ki valaki! Ugyanígy a dohányzásról is rég le kellett volna szoknom, de még mindig nem léptem meg. Szóval vannak azért nem annyira tökéletes kékzóna-pontjaim, amelyeken még nekem is dolgoznom kell.
De talán pont ez benne a megnyugtató az olvasók számára is: nem kell mindent egyszerre és tökéletesen csinálni ahhoz, hogy az ember tegyen magáért.
Igen, szerintem ez nagyon fontos.
Az ember esendő, és ezt meg kell tudnunk engedni magunknak. Nap mint nap érnek minket nehézségek, stresszes helyzetek és váratlan fordulatok, amelyek kibillentenek minket az egyensúlyból.
Persze sokat tehetünk magunkért, de fontos, hogy közben megengedők és együttérzők maradjunk saját magunkkal szemben is. Ez ugyanolyan fontos része az egésznek, mint bármilyen egészséges szokás.
Ha most üzenhetnél a tíz vagy húsz évvel ezelőtti önmagadnak, mit mondanál neki?
Azt mondanám, hogy egyen több fehérjét, ne féljen a súlyzós edzéstől, és főleg aludjon többet. Sokáig azt hittem, teljesen rendben van hajnalig fennmaradni, ma már egészen másképp látom ezt.
Ugyanakkor azt is gondolom, hogy egy csomó mindent ösztönösen jól csináltunk gyerekkorunkban. Ha visszagondolok, tulajdonképpen egy kék zónában nőttem fel. Kerítés nélküli házak között rohangáltunk, egész nap a szabadban voltunk, fára másztunk, ugrabugráltunk, és nem volt semmilyen digitális eszköz a kezünkben. Ma már tudjuk, hogy ezek a gyerekkori szokások mennyire fontosak egészségünk szempontjából, és mennyire hozzájárulnak ahhoz, amit epigenetikának nevezünk.
Éppen ezért igyekszem türelmes lenni a fiatalabb generációkkal is. Sokszor halljuk, hogy bezzeg a mi időnkben nem volt ennyi érzékenység vagy egészségügyi probléma, de közben ők egészen más környezetben nőttek fel. Más ételeket ettek, más hatások érték őket, más mikrobiommal indulnak neki az életnek, emiatt generációs szinten is érdemes több megértéssel és elfogadással fordulnunk egymás felé.
Zárásként következzen 6 gyors kérdés:
Mi az az egy szokás, amit ma már semmi pénzért nem hagynál el?
A súlyzós edzés
Az első szó, ami eszedbe jut arról, hogy „öregedés”?
Ráncok
Melyik a leginkább alulértékelt egészséges szokás?
Alvás
Mihez nyúlsz, amikor azt érzed, hogy kibillentél az egyensúlyból?
Beszélgetéshez
Melyik könyv volt rád nagy hatással az elmúlt években?
Szepes Mária – Vörös Oroszlán
Mi az, amiből többet szeretnél a következő tíz évben?
Nevetés
Kapcsolódó cikkek:
