Mit tudunk Japánról? Szusi, szaké, szamuráj, sintó, anime, Fudzsi, cseresznyevirágzás. Néhány szó szinte mindenkinek azonnal eszébe jut, de valójában mindegyik mögött újabb és újabb ajtók tárulnak fel. Az Ezerarcú Japán a folytonos rácsodálkozásnak ezt a páratlan élményét kínálja. A Libri Kiadó magyar változata nem véletlenül jár már negyedik kiadásánál: a látványos kiállítású kötet tele van olyan részletekkel, amelyeket olvasva az ember legszívesebben azonnal felkerekedne Japánba.
A kötet az évszakoktól és a földrajztól indul, majd a történelmen, valláson, művészeten, építészeten, technológián, popkultúrán, gasztronómián és életfilozófián át vezet végig az országon. Rövid szövegek, térképek, idővonalak, infógrafikák és fényképek váltják egymást jó ritmusban. A könyv szinte bárhol felüthető: a kiotói fülemülepadlók recsegését a festett csatornafedelektől, a kapszulahoteleket a macskák lakta szigettől csak pár oldal választja el.
A könyv egyik legizgalmasabb gondolata Japán rugalmas ellenállásának taglalása. A történelem alaposan megrángatta az országot, amely minden alkalommal a saját formájára alakította a külső hatásokat.
A kínai befolyásból önálló kulturális identitás született, a nyugati technika és életforma villámgyorsan épült be, Hirosima pusztulása és a gazdasági válságok után pedig újra talpra állt. Közben világszerte elterjesztette saját képeit, ízeit, tárgyait: a manga, a karaoke, a minimalista formatervezés vagy a rámen messze a szigeteken túl is hat.
Japán az ellentétek országa. A jégvilágtól a trópusokig húzódik, lakóinak többsége városban él, mégis a természet ritmusa szabja meg ünnepeit, ételeit és esztétikáját. A sintoizmus békében megfér a buddhizmussal. A régi faházak térszemlélete visszatér a kortárs építészetben, az origami hajtogatási elvei pedig az űreszközök napelemeiben élnek tovább. A művészet és a kézművesség között sincs éles határ: egy teáscsésze, egy kert, egy virágkompozíció vagy egy összetört, majd megjavított tál épp úgy világlátást közvetít.
A nagy témák mellett az apró furcsaságok, a sokszor bizarr adatok adják az olvasás igazi örömét. Néhány ilyen: az országban minden harminc emberre jut egy italautomata, melyek némelyike katasztrófa idején ingyen oszt italt. A purikura fotófülkében digitálisan új arcot kaphatunk, a csindógu alkotói pedig szándékosan képtelen eszközöket találnak fel. Az ezer ízben létező (kötelezően ajánlott a matchás!) KitKat vágyott ajándék, mert a márkanév hangzása emlékeztet a „sok szerencsét” kifejezésre.
A legjobb szusiéttermekben a parfümöt is mellőzni kell, nehogy idegen illat zavarja meg a falatok finom egyensúlyát. Az onszenek között pedig akad szakéval vagy borral töltött medence is.
A szerkezet ügyesen tereli tovább a kíváncsiságot. A Fudzsiról szóló rész a szent hegyekhez, az éghajlathoz és a zarándokutakhoz irányít, onnan pedig könnyen eljutunk a zenhez, az ikebanához, az ikigaihoz („legyen okod felkelni reggel”) vagy a tökéletlen tárgyak szépségét hangsúlyozó vabi-szabihoz. Jól sejti az olvasó: a kötet erénye és mindaz, ami hiányérzetet hagy olvasása után, azonos gyökérből ered – minden jelenség, kifejezés, szokás csak nyúlfarknyi helyet kap, vagyis a további keresés és kutatás elengedhetetlen. És mégis: az Ezerarcú Japán célja az érdeklődés felébresztése, amit kitűnően elvégez.
Aki jól ismeri Japánt, örömmel ellenőrizheti a tudását, közben pedig szinte biztosan talál új érdekességet vagy feljegyzendő, még meg nem látogatott helyszínt. Az Ezerarcú Japán szép tárgy, remek ajándék és veszélyesen hatékony kedvcsináló. Mire a végére érünk, az ország közelebbinek tűnik, az indulás vágya pedig minden korábbinál égetőbbnek.
Kapcsolódó cikkek:
