A neurodiverzitásról szóló mesekönyvek közelebb hozhatják a gyerekekhez és a felnőttekhez a másképp gondolkodók sajátos, elsőre talán szétszórtnak tűnő, valójában sokszor kreatívabb és egyedi logika szerint működő világát, miközben segítenek felismerni és megérteni az érzéseket, eligazodni a társas helyzetekben és nyitottabban kapcsolódni egymáshoz. Kocsis Krisztina, a Libri szakértője és Hermán Alíz író a Mokkában négy mesekönyvön keresztül járta körül a témát, a szülő-gyerek kapcsolattól a beilleszkedésen és az érzelemszabályozáson át a fokozott érzékenységig, megmutatva, hányféle élethelyzetben jelenthet kapaszkodót egy gondosan megválasztott történet.
Mi történik akkor, ha egy gyerek másképp érzékeli a világot, mint a körülötte lévők? Miért válthat ki ugyanaz a helyzet az egyikből kíváncsiságot, a másikból szorongást vagy éppen dühöt? Különbözőképpen működünk, és ami egyes helyzetekben nehézséget okoz, máskor előnyt jelenthet. A részletek iránti fokozott érzékenység, a hiperfókusz, a magasabb empátia, a szabályszerűségek gyors felismerése vagy a szisztematikus gondolkodás olyan sajátosságok lehetnek, amelyek új nézőpontokat és megoldásokat hoznak. A neurodiverzitás fogalma éppen erre a sokféleségre irányítja a figyelmet. Elsőként (1998-ban) Judy Singer magyar származású ausztrál szociológus használta a kifejezést, amely az eltérő idegrendszeri működésre nem hiányként vagy hibaként, hanem az emberi sokféleség egyik természetes formájaként tekint.
Négy mesekönyv, négy különböző történet, amelyek ugyanarra emlékeztetnek: nem egyformán érzékeljük a világot. Van, akinek egy új közösségbe való beilleszkedés jelent nehézséget, másnak a túl sok ingerrel, a fokozott érzékenységgel vagy éppen a saját indulataival való megküzdés. A kötetek ezekből a hétköznapi helyzetekből indulnak ki, és közelebb hozzák egymáshoz a neurotipikus és neurodivergens tapasztalatokat. Abban is segíthetnek, hogy az olvasás mindenki számára hozzáférhetőbb élmény legyen: nem mindenki ugyanúgy figyel vagy dolgoz fel egy-egy információt, ezért az eltérő igényekhez igazodó történetek azoknak is kapaszkodókat adhatnak, akiknek a tartós koncentráció nagyobb kihívást jelent.
Kócos nap: Történet egy gyermek és egy anya gubancairól
Hermán Alíz Kócos nap című mesekönyve a Libri Talent Mini program támogatásával, a KIKAPCS. Alapítvány ajánlásával jelent meg, a Kolibri gondozásában. A kötet egyike annak a négy új mesekönyvnek, amelyeket a tehetséggondozó program támogatásával kortárs magyar szerzők írtak. A sorozat további kötetei Záborszky Zsófia és Zsirai Petra Megjöttünk, Bajnai Zsolt Az apa megmentése és Almás Zsófi Artúr és a betűfalók című könyvei.
A neurodivergens gyermeket nevelő családok hétköznapjai gyakran másképp alakulnak, zsúfoltabbak, több figyelmet és alkalmazkodást kívánnak, de az alapélmény sokak számára ismerős lehet: kapkodás, fáradtság, túl sok inger. A Kócos nap című könyvben sem minden reggel indul könnyen, és vannak napok, amikor a feszültség, a fáradtság és a túl sok zavaró tényező egymásra rakódik. „Éles lámpafény világít a szemembe. Reggel van. Nem akarom a fényt, nem akarom a hideget, az iskolát meg főleg nem.” Vagy: „A reggeli káosz után szerepet váltok: próbálok helytállni a munkában…” A könyv éppen attól válik különlegessé – univerzalitása mellett –, hogy nemcsak a gyermek nehézségeinek, hanem az anya fáradtságának és türelmetlenségének is helyet ad.
A saját „gubancok” így lassan összekapcsolódnak, és megmutatják, hogy egy kapcsolatban nem mindig ugyanazt éljük át, mégis ugyanabban a történetben vagyunk benne.
A Kócos nap talán éppen ezért nemcsak a neurodivergens, hanem a neurotipikus gyerekek és szüleik számára is ismerős lehet. A történethez ráadásul Hermán Alíz saját illusztrációi társulnak, amelyek tovább árnyalják a könyv érzékeny, hétköznapi világát.
Megjöttünk! – Mesék és gyakorlatok a beilleszkedéshez
Egy új közösségbe megérkezni nem mindig zökkenőmentes. A Megjöttünk! című mesekönyv, amely szintén a Libri Talent Mini tehetséggondozó program támogatásával jelent meg, és három mesén keresztül mutatja meg, milyen érzés, amikor egy gyereknek egy új közegben kell megtalálnia a helyét. Az örökmozgó Vombat izgatottan veti bele magát az ismeretlenbe, Tobzoskát inkább összezavarja az új helyzet, Okapi legszívesebben elbújna, Koboldmaki pedig talán túlságosan is gyorsan próbál barátokat szerezni. Mindannyian másképp reagálnak arra, ami nekik még idegen, történeteiket pedig éppen ez teszi ismerőssé.
Vombat és Tobzoska, a két főszereplő első napjaikat töltik a Tanodúban, ahol szinte minden új: az arcok, a helyzetek, a szabályok és az érzések is. Van, amit könnyű elfogadni, és van, amivel nehezebb mit kezdeni. Tapír Mester abban segít, hogy legyen idejük megérteni, mi történik bennük, és lassan megtalálni helyüket az új közösségben.
A történetek olyan hétköznapi helyzetekből indulnak ki, amelyekben egy új közösségbe érkező gyerek könnyen magára ismerhet, a bizonytalanságtól és visszahúzódástól egészen addig, amíg sikerül kapcsolódnia a többiekhez. A meséket szakmai tanácsok és beszélgetést segítő kérdések egészítik ki, az online elérhető relaxációs hanganyagok pedig abban segíthetnek, hogy a feszültebb pillanatok után könnyebb legyen visszatalálni a nyugalomhoz.
Mert megérkezni nem egyszerűen azt jelenti, hogy belépünk egy új helyre. Idő kell hozzá, hogy valóban otthon érezzük magunkat benne.
Hirtelenharagú Hugó – Segítő mese és játékos tevékenységek a düh és az agresszió kezeléséhez
Időnként mindannyian dühösek vagyunk. A düh önmagában nem rossz, inkább egy jelzés arról, hogy valami fontos történik bennünk, egy reakció, amellyel meg kell tanulnunk együtt élni. Gyerekkorunkban azonban azt is el kell sajátítanunk, hogy mit kezdjünk vele, hogyan vegyük észre a testünk jelzéseit, mikor érdemes megállni egy pillanatra, és hogyan fejezhetjük ki úgy az indulatainkat, hogy közben ne bántsunk sem magunkat, sem másokat. Ebben a felnőttek mintája is sokat számít, hiszen a gyerekek nemcsak abból tanulnak, amit mondunk nekik, hanem abból is, ahogyan mi magunk kezeljük a nehéz pillanatokat.
Hirtelenharagú Hugó éppen ezt tanulja meg. A kis dinoszaurusz, aki mérgében tombolni és rombolni kezd, lassan rájön, hogy a dühöt nem feltétlenül elnyomni kell, hanem először felismerni, majd megtalálni hozzá a megfelelő utat. A történet játékos formában mutat meg egyszerű, a hétköznapokban is használható technikákat a düh felismerésére, kifejezésére és lecsendesítésére, miközben számos közös játékot és tevékenységet is kínál a nehéz érzések megnevezéséhez és feldolgozásához.
Furi – Segítő mesék szuperérzékenyeknek, félénkeknek és szeretnivaló különcöknek
Nem minden gyerek ugyanúgy éli meg a változásokat. Ami az egyiknek apró kellemetlenség, az a másiknak komoly feszültséget okozhat. A fokozott érzékenység, akárcsak a düh, nem hiba, és nem is valami, amit a gyereknek egyszerűen le kell győznie. Inkább olyan sajátosság, amelyhez érdemes megtalálni a megfelelő kapaszkodókat: tervezhetőbb helyzeteket, felkészülést, megértést és olyan stratégiákat, amelyek segítenek eligazodni a mindennapokban.
Gyermekkorban még tanuljuk felismerni és szabályozni a saját érzelmeinket, miközben a környezetünk reakcióiból is sokat tanulunk. A mesék ezért különösen jó eszközök lehetnek: egy történeten keresztül könnyebb beszélni olyan érzésekről, amelyeket egy gyerek még nehezen tud megfogalmazni. A szereplők helyzetei ráadásul azt is megmutathatják, hogy ugyanarra a nehézségre többféle válasz is létezik.
Vibók Ildi Furi című könyve éppen ezért lehet hasznos kézikönyv az érzékenyebb gyerekeknek és az őket körülvevő felnőtteknek. A történetek közelebb vihetnek a saját érzések megértéséhez, miközben a felnőtteknek is segítenek megtalálni azokat a pontokat, ahonnan könnyebb elindulni a mindennapi nehézségek felé. A könyv Elaine N. Aron Szuperérzékeny gyerekek című műve alapján készült, Vibók Ildi meséit Szimonidesz Hajnalka illusztrációi kísérik.
Kapcsolódó cikkek:
