A svéd irodalom jóval túlmutat a komor tájak és bűnügyek ismert világán. Az Ampersand Könyvkiadó három friss magyar megjelenése közül az egyik egy különc bohóc történetét meséli el, a másik a gyász és a vágy egymásba fonódását vizsgálja, a harmadik pedig egy botrányos szerelemről szól, amely jóval megelőzte a korát.
Amikor a svéd irodalomra gondolunk, sokaknak nem meglepő módon elsőként a skandináv krimi jut eszébe: Camilla Läckberg a Patrik Hedström–Erica Falck páros történeteivel, Henning Mankell a Kurt Wallander-sorozattal, Stieg Larsson pedig a Millennium-trilógiával, köztük A tetovált lány című regényével vált világszerte ismertté. De tévedés lenne azt gondolni, hogy ennyiben ki is merül, még ha kétségtelenül figyelemre méltó is, hogy a skandináv szerzők ilyen egyedi műfajt teremtettek. A skandináv krimik komor hangulata, komplex nyomozókarakterei és jellegzetes északi tájai ráadásul a filmvásznon is jól működnek.
A térség irodalma viszont számos műfajt, irányzatot és eltérő alkotói világot foglal magában. Az 1910-es években olyan szerzők, mint Hjalmar Bergman, a vidéki polgári miliőt ábrázolták, miközben a realizmus mellett egyre nagyobb szerepet kapott a képzelet, a fantasztikum és a lélekábrázolás. Bergman prózáját emellett sajátos, helyenként szarkasztikus hang jellemzi. Bergman magyarul frissen megjelent Jac, a bohóc című regénye egy svéd kisvárosban játszódó tragikomédia, a humor és a melankólia különös elegye. A kötet jó ízelítőt ad abból is, milyen sokszínű a svéd klasszikus irodalom, ha – és ez nagy vállalás – túlmerészkednénk a krimin.
A második világháború után új irányzat jelent meg a modernizmus égisze alatt: szabadon fordítva „a negyvenesek írói”. Az abszurddal is kísérletező csoport 1945 és 1950 között volt igazán aktív, szerzői olyan témákkal foglalkoztak, mint a szorongás vagy a bűntudat.
A háború borzalmai, a morális válság és a hidegháborús fenyegetés erősen hatottak erre a nemzedékre, amelynek írásaiban fontos szerepet kaptak az egzisztenciális kérdések.
Ennek a generációnak egyik legismertebb képviselője Stig Dagerman, akinek Lepke és láng című kötete szintén most jelent meg magyarul. Mindössze 31 évet élt, mégis négy regényt, számos novellát és drámát hagyott hátra. Művein William Faulkner, Franz Kafka és Albert Camus hatása is érződik, és a svéd egzisztencialista próza egyik fontos úttörőjeként tartják számon.
Carl Jonas Love Almqvist a 19. századi svéd irodalom egyik legeredetibb és legsokoldalúbb alakja volt: a romantika és a realizmus határán alkotott, miközben prózaíróként, költőként, újságíróként és társadalomkritikusként is jelentős életművet hagyott hátra. A Lehet! most jelent meg először magyarul. A házasság, a társadalmi konvenciók és a nemi szerepek kérdéseit feszegető, egyszerre ironikus, filozofikus és társadalomkritikus írás a 19. századi svéd irodalom egyik legmerészebb életművébe enged betekintést.
Hjalmar Bergman: Jac, a bohóc
Mihez kezd egy jómódú, tekintélyes polgári család egy olyan rokonnal, aki később ünnepelt bohóccá válik? Különösen akkor, ha a család emlékezetében továbbra is az a különös fiú él, akiről történetek keringenek, alakját pedig a rokonság egymásról alkotott képei is időről időre átformálják. A család múltja így nem lezárt, objektív történetként jelenik meg, hanem egymásra rakódó emlékekből és nézőpontokból rajzolódik ki: „Emlékeinken keresztül élünk, emlékeinkben élünk…”
Hjalmar Bergman regényében a fiatal Benjamin, vagyis Benbé Borck Amerikába utazik, hogy felkeresse távoli rokonát, Jonathan Borckot, a Jac Tracbac néven ismert bohócot. Ahogy egyre többet tudunk meg Jac múltjáról és a családban betöltött helyéről, lassan az is kiviláglik, hogy sorsa jóval többet árul el a rokonságról, mint elsőre gondolnánk. Nem pusztán egy különc családtag történetét ismerjük meg, hanem az egész családét, annak elhallgatásaival, furcsaságaival és gondosan őrzött titkaival együtt. Olyasmikkel, amelyekről talán kényelmesebb hallgatni – különösen egy tisztes polgári családban.
Jonathan Borckból, vagyis Jac Tracbacból Amerikában híres bohóc és előadóművész lesz. Sikere éppen abból táplálkozik, amit környezete gyengeségként lát: félelméből, szorongásából és abból a mély idegenségérzetből, amellyel a világhoz viszonyul.
A közönség nevet a porondon ügyködő bohócon, miközben Jac valódi rettegése is az előadás részévé válik. Zsigeri előadásmód ez, amelyben a félelem és a humor szinte elválaszthatatlanná válik egymástól.
A sokak szerint önéletrajzi ihletésű regény közben azt is megmutatja, hogyan működik a Jac körül felépülő üzleti gépezet, a „szindikátus”: a bohóc tehetsége egyszerre művészi teljesítmény és eladható termék.
Stig Dagerman. Lepke és láng
Stig Dagerman Lepke és láng című regényének főhőse, Bengt Lundin édesanyja, Alma váratlan halála után olyan gyászba zuhan, amelyben a szeretet lassan összekeveredik a haraggal és a bűntudattal. Azt sem tudja elfogadni, hogy apja, Knut tovább élje a saját életét, sőt új kapcsolatot kezdjen. Amikor kiderül, hogy apjának már Alma életében viszonya volt Gunnal, Bengt ezt nem egyszerű hűtlenségként, hanem anyja elárulásaként éli meg.
A fiú kezdeti undora és megvetése azonban lassan különös vonzalommá, majd titkolt, tiltott viszonnyá alakul Gunnal. Bengt közben saját barátnőjét, Beritet is elhanyagolja és bántja, miközben egyre inkább Gun megszállottjává válik. A család belső viszonyrendszere is felborul: Bengt anyja emlékét védi, miközben egyre erősebben vonzódik Gunhoz, akit korábban apja árulásának tartott.
Dagerman nem idealizálja a gyászt: Bengt nem békül meg a veszteséggel, hanem egyre inkább beleragad. Az anya emléke egyszerre jelent számára kapaszkodót és börtönt.
A regény végén Bengt öngyilkossági kísérlete után is csak részben, rezignáltan képes elfogadni a valóságot, Gunhoz fűződő ambivalens kötődése azonban továbbra is megmarad.
Carl Jonas Love Almqvist: Lehet!
Carl Jonas Love Almqvist Lehet! című kisregénye, a Boccaccio Dekameronja óta ismert keretelbeszélés hagyományát követve, egy vadászkastélyban összegyűlt társaság történetével indul. A vendégek egymásnak mesélnek szerelemről, házasságról és az általuk választott életformákról, a Lehet! című kisregényének főhőse, Sara Videbeck egy üvegesmester lánya, aki édesanyja betegsége miatt átveszi a családi műhely irányítását. Egy stockholmi gőzhajóúton találkozik Albert őrmesterrel, és hamar kölcsönös vonzalom alakul ki közöttük. Sara azonban nem akar lemondani az önállóságáról. Amikor kiderül, hogy a házasság a megélhetését és a vagyonát is veszélybe sodorná, elutasítja a frigyet.
Kapcsolatuk mégsem ér véget: Sara és Albert inkább egy szokatlan együttélési formát képzelnek el, külön háztartással és külön vagyonnal. Sara számára a szerelem nem az önállóság feladását jelenti, hanem annak megőrzését. Nem akar férje alárendeltje lenni, miközben Albert mellett társra talál. Ezzel pedig nemcsak a korabeli házasságfelfogást kérdőjelezi meg, hanem azt is, hogy milyen lehetőségei vannak egy nőnek a saját életéről dönteni.
Almqvist regénye az 1830-as évek Svédországában meglehetősen radikális gondolatot fogalmazott meg: egy nő akkor is választhatja a szerelmet, ha közben nem mond le a gazdasági és személyes szabadságáról. A Lehet! cím éppen ezt a határozott állítást sűríti magába. Sara és Albert története nem hagyományos szerelmi történet, hanem egy másfajta közös élet lehetőségének kísérlete.
Kapcsolódó cikkek:
