Igazi túlélőregény a vietnami születésű kanadai írónő, Kim Thúy másfél évtizede franciául megjelent, Ádám Péter fordító és a Park Kiadó jóvoltából már magyarul is elérhető kötete. A rejtélyes cím, a ru lehetséges megfejtéseit készségesen sorolja a szerző, azt pedig az olvasóra bízza, hogy a szöveg végére érve inkább a patakzó vérre vagy a lágyan ringató bölcsődalra asszociál-e majd.

A szélsőséges ellentétpárok könyve ez, ami arról szól, hogy a minket körülvevő, biztonságosnak hitt környezet valójában törékeny és áttetsző üveggömb, ami bármelyik pillanatban szétrobbanhat, ha nem megfelelő kezekbe kerül. Pokol és paradicsom, háború és béke, ellenség és áldozat, szeretet és gyűlölet épp úgy egymás társaságában jelenik meg, mint félelem és szánalom, katonák és civilek, műveltek és barbárok, de említhetnénk a vietnami valóság és az amerikai álom szembenállását is. Kim Thúynak sikerül a nagy bravúr: az ilyen és hasonló fogalmak mentén felépülő világa nem lesz fekete-fehér.

A szükségszerűen legfontosabb ellentétpár, a múlt és a jelen itt nem egymást kizáró, hanem egymásba indázó fogalmak.

Az 1968-ban, Saigonban született női elbeszélő a privilegizált helyzetben megélt gyerekkort követő kegyetlen, háborús tapasztalatot, a malajziai menekülttábort, majd a Kanadába, egy új családhoz és egy új életbe vezető szabadulás rögös útját meséli el. Mindezt teszi úgy, hogy a távoli helyszínek, időpontok, események mindvégig egymást magyarázzák és támogatják.

Kim Thúy regényében az élet: folyamat, aminek az állomásaira egytől egyig szükség van, ha a teljesség felé törekszünk.

Nem csak az időkezelést tekintve sajátos a kötetszerkesztés logikája: a száznegyvennégy rövid, cím nélküli fejezet nyúlfarknyi naplóbejegyzések sorának, egymást látszólag rendszertelenül követő jegyzetlapoknak tűnnek. Szinte mindben dominál egy pasztell árnyalatú vagy éppen markáns szín. Ez olykor valóban egy szín, máskor egy motívum, egy téma, egy esemény, amit figyelmesen, egészen közelről vizsgál a narrátor, hogy aztán letegye, és tiszta lapot kezdjen memoárjában. Illetve mégsem: élvezet követni a fejezeteket lazán, de határozottan egymáshoz fűző láncszemek útját.

Kim Thúy Ly Thanh, vietnámi születésű kanadai író / Kép: Saint Mary’s University

Színeket említettünk korábban, de gyakran ízek, szagok, képek, szavak vagy nevek idézik fel és hívják elő a múltat, annak sötét epizódjait. Máskor egy oltási heg, a hideg vagy a meleg érzete indítja el az emlékezőgépet. Hogy az emlékek pontosak vagy sem, az végig kérdés marad, de hát az emlékezet már csak ilyen: csapong és kapkod, máskor szabad asszociációk mentén halad előre.

A kultúrák közé vetettség az elbeszélő éles tapasztalata: ami Kanadában „normális”, az a menekülttáborban lidérces élmény, és fordítva.

A gyerekkorban a gondoskodó szülők által kijelölt, egyértelmű értékrendet az ún. történelem folyamatosan próbára teszi. A ru erénye annak felismerése és rögzítése, hogy többféle történelem létezik. Van az, amit a tankönyvekben olvasunk és az iskolában tanulunk, és az, ami velünk és rajtunk esik meg, ritkábban általunk történik. A könyv a különböző minőségű történelmeket egyszerre láttatja.

Részlet a ru 2024-es filmfeldolgozásából / Kép: Ledevoir

Ahhoz, hogy az olvasó kapcsolódjon ehhez a közeghez, nem kell a távol-keleti világ szakértőjének lennie. Kim Thúy nemzetközi sikerének egyik oka alighanem az, hogy bár a regényben megfogalmazott tapasztalatok nagyon is kötődnek a Tết-offenzíva Dél-Vietnám elleni támadásához, a háború, a menekülés, a kiszolgáltatottság olyan jelenségek, amelyekre bárhol és bármikor rezonál az érzékeny olvasó.

A borítón kúpos vietnami kalap mögött rejtőzködő alak. Ilyen a narrátor is, aki szeret elbújni, de közben alaposan megfigyeli, hogy leírhassa a környezetét. És ahogy az út vége felé közeledve megfogalmazza: „sohase szabad sajnálni, amit magunk mögött hagyunk.”