Juhász Gyula ezekkel a szavakkal vezette be a fiatal József Attilát az irodalmi körforgásba: „Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul magasba és mélybe (…)”
A kiragadott részlet a Szépség koldusa című 1922-ben megjelent kötet előszavából való. Az idősebb pályatárs jó eséllyel nem is sejtette, hogy hangzatos méltatása előrevetíti és egyben összegzi organikus lényegiségét az egyik legtragikusabb sorsú és egyben a 20. századi magyar irodalom egyik legeredetibb alakjának. A mélység érzete és a lelki terhek cipelése nem egyéni ”kiváltság” a magyar irodalomban, ám az egzisztenciális és mentális kiszolgáltatottságból fakadó hiányérzetet kozmikus rendszerbe sűríteni, így teremtve rendet az észlelés és a kifejezés kettősében, ezt kizárólag József Attila tudta magas, ha nem a legmagasabb fokon előállítani: „A mindenséggel mérd magad!”
Ebben a tekintetben egyedülállóan önreflexív, felfogását figyelembe véve pedig egészen progresszív költő volt. Tapasztalatait bátran felvállalva, önnön életével, valamint verseivel lázadt a világ ravasz és kisajátító ügyeskedéseivel szemben. Már csak ezért is érdemes minden versszerető, modern szellemiségben nevelkedő fiatalnak megajándékoznia a könyvespolcát egy-egy József Attila kötettel. Ám nem csupán alkotói életművét, hanem személyes élettörténetét is érdemes mindenkinek megismernie és elolvasnia.
Egyfelől azért, mert átfogóan, rendkívüli alapossággal van dokumentálva, tehát hiteles források segítségével könnyen kirajzolódhat a Ferencvárosban született szerző valós portréja, másfelől mert számos olyan érdekesség megtudható a rövidke élet szakaszaiból, amelyek nem mellőzhető adalékként szolgálnak ahhoz, hogy megértsük az 1900-as évek első felében megképződő társadalmi különbségeket, politikai hatásokat, a kulturális – kiváltképp irodalmi – közeg pezsgő mindennapjait és a pszichoanalitika során a pszichológiában használt mélylélektani kezelési módszer sajátosságait.
Aki József Attiláról olvas, az szembesül majd azzal, hogy Öcsödön nevelőszülei miképpen fosztották meg anyakönyvezett nevétől, ezáltal pedig milyen cudar módon kérdőjelezték meg az identitását, létezését. Tömör egyszerűséggel „Pistának” szólították. Arról is tudomást szerezhet az olvasó, hogy nevelőapja hogyan torolta meg a törékeny kisfiún, ha nem úgy cselekedett elsőre, ahogy ő azt parancsba adta. Ostorcsapásokkal.
A nyomorból és a tehetetlenségből fakadó lázadás és düh kapcsán az olvasó értesülhet az öngyilkossági kísérletről, mely épp azért hiúsult meg, mert a fiatal József Attila lúgkő helyett keményítőt ivott, de megtudhatja azt is, hogy a költő kedvenc játéka a barkochba volt, amelyet pályatársaival szívesen játszott a kávéházakban. Nem véletlen, hogy Kosztolányi Dezső egyik, Barkochba című novellájának főszereplőjét is róla mintázta. A kíváncsi olvasó továbbá megismerheti az Óda című versen keresztül a költő lillafüredi múzsáját, Marton Márta művészettörténészt, aki azon kívül, hogy az egyik legszebb szerelmes vers ihletőjeként lépett fel, kapcsolatba sosem bonyolódott a poétával. Nem úgy Kozmutza Flóra, akinek legendás találkozása az akkor már ismert szerzővel egy két órás Rorschach-teszttel kezdődött.
Mindezen túl, aki József Attiláról olvas, megértheti a költészet iránti felfogását is: „nem hiszek abban az emberben, aki a költészetért feláldozza életét. A költészet megoldási kísérlet az ember számára. Azt, ami nem sikerült a valóságban, a kultúrában, vagy a természetben, azt a költészetben oldja meg, avatja valósággá.”
Az idézett rész egy 1936-os interjúrészletből származik, amelyet az újságíró, Molnár Tibor adott közre a híres költővel való visszaemlékezése kapcsán. Végezetül, az a versszerető lélek, aki a biográfiai pontok mellett a szerző sokoldalú költészetében mélyül el, olyan tisztán remek alkotásokkal találkozhat, mint amilyen ez is:
KOPOGTATÁS NÉLKÜL
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Kiemelt kép: PIM
