Pop, csajok, satöbbi. Robinson Crusoe. Fociláz. Elsőre nehéz közös nevezőt találni ezek között a merőben különböző, mégis megkerülhetetlen klasszikusok között, pedig van: a fordító. Idén harmadik alkalommal adták át az irodalomkritikusok és könyvkiadói szerkesztők számára alapított Reményi József Tamás-díjat, amelyet ezúttal M. Nagy Miklós műfordító, író és szerkesztő, a Helikon Kiadó vezetője kapott. És igen: mindhárom említett mű magyar fordítása az ő nevéhez fűződik.

A díjjal Reményi József Tamás szellemiségét követve olyan kritikusokat és szerkesztőket jutalmaznak, akik széles látókörrel, szakmai igényességgel és elfogulatlanul formálják a magyar irodalmi közbeszédet, és meghatározó szerepet játszanak fontos kiadványok, életművek gondozásában. Az elismerést Németh Gábor és Darvasi Ferenc alapította.

„Vegyük komolyan (nemcsak itt, hanem általában is), amit az író mond, ne helyette találjuk ki, mire akar kilyukadni”

– fogalmaz M. Nagy Miklós az Élet és Irodalom hasábjain Viktor Pelevin A rovarok élete című regényéről szóló kritikájában. A kortárs orosz próza egyik izgalmas darabjáról van szó, amelyet, sok más figyelemre méltó munka mellett, érdemes kézbe venni. Ez a gondolat egyébként univerzális, és akár mottóként is olvasható: M. Nagy következetesen ehhez tartotta magát. Komolyan vette az írót, még akkor is, ha az említett Pelevin-regényt nem ő fordította. Ugyanakkor több más Pelevin-kötet fordítása is a nevéhez fűződik, így az iPhuck 10, a Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre, valamint A gyengéd érintések művészete fordítása is.

A fordítás nem egyszerű művelet: nem pusztán az adott mű átemelése egyik nyelvből a másikba, hanem ritmus- és hangképzés is.

„Egy kicsit úgy állok a prózai mű fordításához, mintha költészet lenne”

– fogalmaz egy interjúban a 1749-nek. A mondatok zenei lüktetésének, a stiláris „truvájoknak” és a nyelvi arányoknak a magyar nyelvben való újrateremtése kulcskérdés.

Ez a szemlélet a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a fordító nem feltétlenül követi szorosan az eredeti művet, hanem új csapásokat keres, hogy végül ugyanoda jusson el, mondhatjuk, megtalálja a saját ritmusát, dolgozik a magyar nyelvvel. Mindezt úgy, hogy hű marad az eredetihez, hiszen egy jó fordító komolyan veszi az írót.

M. Nagy Miklós több jelentős antológia szerkesztésében is közreműködött, elsősorban az orosz és tágabban a keleti irodalmak köré szerveződő válogatásokban. A teljesség igénye nélkül ilyen a Se apák, se fiúk. Poszt-szovjet dekameron (1995), a Huszadik századi orosz novellák (2006), a Szendvics vörös kaviárral (2006) (az erotikus orosz próza válogatása), a Közép-ázsiai török közmondások (2011), a Visszatérés a Szojuzba (2013), az Idegen partokon, Válogatás az orosz emigráció kisprózájából (2014), valamint a Koreai közmondások (2014). Íróként ugyanakkor saját művekkel is jelentkezett, köztük a Ha nem is egy bomba nő… (2014) és a Nikkelszamovár (1996) című kötettel.

A Reményi József Tamás-díj tehát méltó helyre került: M. Nagy Miklós számos jelentős művet tett elérhetővé a magyar olvasók számára, miközben új nyelvi és gondolkodásbeli horizontokat is megnyitott. A pálya sokrétű, következetes és inspiráló, és végig ugyanaz a tétje: vegyük komolyan a szerzőt, fordítsunk úgy, mintha verset írnánk.