Olvasóvá alakulásom története 2015. szeptember 25-én, pontosan délben kezdődött. Úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. Egyetemistaként a nap nagy részében önállóan osztottam be az időmet, épp ezért, aznap anyámat kísértem el az egyik győri élelmiszerüzletbe. Nem akartam bemenni, mert már akkoriban is meglehetősen könnyen fogott el a rosszérzés a vásárlástól, ezért az épületen belül elhelyezett kisebb könyvesbolt felé vettem az irányt. Nem szerettem olvasni, viszont ennek ellenére, csábítóbbnak tűnt egy könyvekkel teli helyiség, ahonnét úgyis üres kézzel távozok majd, de legalább eltelik az az egy óra.

A terv nem vált be. Ott álltam a bolt egyik alsó polcára tekintve, fel-felvéve egy könyvet, majd újra lerakva. Kérdések árasztották el a fejemet, mert olvasni nem szerettem, de a téma nagyon piszkálta a fantáziámat. Így a megbeszélt időben anyám a könyvesboltban talált nagy hezitálás közepette, végül pedig a kötettel a kezemben jöttem el.

Akkor még nem sejtettem, hogy ez egy új szerelem lesz.

Azért utáltam olvasni, mert szinte semmit sem tudtam a könyvek világáról. Valamiért az az elképzelés élt a fejemben, hogy kétféle írás létezik, az egyik egy történetet mesél el, mint az iskolában feladott kötelezők, a másik pedig az, amit telefirkálok az órákon unalmamban. Tankönyvek és regények végeláthatatlan sora – ezt gondoltam, és nagyon örülök, hogy azon a bizonyos napon az érdektelen húsok, sajtok és lisztek helyett máshol akartam unatkozni, mert így beleszerettem az elsőbe könyvembe. Egy teljesen új világ tárult fel a szemem előtt a tudományos ismeretterjesztő művek képében. Lassan, kis adagokban fogyasztottam el az első szerelmem, ami Láng Benedek: Titkosírás a kora újkori Magyarországon című alkotása. Ugyan akadt már a kezembe előtte is pár kötet, de azok csak félbehagyott kötelezők, pár hiábavaló próbálkozás regényekkel és ki sem nyitott alkotások sokaságaként jelent meg az életemben. Egyikkel se szerettem meg az olvasást, ellentétben a titkosírást taglaló könyvvel, amire egyértelműen az olvasóvá válásom első lépcsőfokaként tekintek.

Természetesen jogosan merül fel a kérdés az emberben, hogy mégis miért pont ez a könyv indított el. A magyarázat pedig az életem egy nagyon régi és jelentéktelennek tűnő pillanatához nyúlik vissza.

A hely, ahol felnőttem, egy kicsi falu, az emberek ismerik egymást, anyám és a testvére egymástól négy háznyira laknak, így gyerekkoromban szinte folyamatosan együtt lehettem az unokatestvéremmel. Abban az időben három kisgyerek hangoskodott hol az egyik, hol a másik házban, de sosem voltunk az a tipikus banda. Az öcsémmel szemben elkövettünk pár gonoszságot, amit nyilván ő sem hagyott válasz nélkül. Unokatestvérem, valószínűleg egy film hatására, egyik nap kitalálta, hogy csináljunk egy titkosírást, amit a felnőttek nem értenek meg, aztán persze finoman utalt rá, hogy az öcsémet is ki kellene hagynunk. Már akkoriban sem izgatott, hogy ki mit ért meg a végeredményből, inkább a feladatot tartottam érdekesnek.

Amolyan kreatív kisgyerek módjára elkészítettem az első titkosírásomat. Egy nagyon kezdetleges monoalfabetikus behelyettesítést hoztam létre, semmi különlegeset, és konstatáltam a problémát: túl egyszerű.

Kidolgoztam pár újabb verziót, aztán félretettem, mivel azokkal sem elégedtem meg. Egy normális ember ilyenkor elfelejti és továbblép, nem úgy a makacs. Általános iskola végén ismét fejlesztettem rajta, ahogy középiskola alatt végig. Mire egyetemre kerültem, már a sokadik verziót használva írtam a naplómat. Közben megismertem az internet adta lehetőségeket és annak érdekében, hogy minél jobbá váljon az írásom, rengeteg órát töltöttem kutatással. Igazi megszállottja voltam akkoriban a témának, ennek lecsengése után viszont puszta mindennapi használati eszköznek tekintettem a saját írásom. Ekkor jött szembe velem Láng Benedek alkotása, hogy emlékeztessen rá, még nem vagyok kész. Ezzel a lendülettel pedig fejest ugrottam a tudományos ismeretterjesztők világába.