Mi van, ha mindaz, amit most magunkról gondolunk, nem kőbe vésett igazság, csupán egy ideiglenesen futó mentális program? Mi van, ha az „én ilyen vagyok” jól bejáratott szlogenje valójában a legnagyobb hazugság, amivel valaha hitegettük magunkat? Soltész Ian könyve, a Szuperszemélyiség pontosan erről szól: hogy a személyiségünk nem szűk ketrec, hanem egy lehetőségekkel teli ajtó a szabadsághoz, már ha át merünk lépni rajta. Egy könyv, ami egyszerre szembesít és motivál – miközben ránk bízza a legfontosabb feladatot: átírni a saját történetünket.
„Képzeld el azt a verziódat, azt az énedet, akinek magas szintű önbizalma és önbecsülése van, ami ráadásul a saját, belső forrásaiból táplálkozik, felszabadult, rendelkezik a megfelelő érzelemirányítás képességével, nem lehet már megbántani és maximálisan jól és teljesnek tudja magát érezni egyedül is, mert nincs már szüksége külső visszaigazolásokra.”
Ezzel a képpel indít Soltész Ian könyve, amit aztán minden oldalon kendőzetlenül újra és újra elénk tesz: egy lehetséges önmagunk, aki már nem függ mások véleményétől, akinek „belül hordott az önbecsülése”.
A Szuperszemélyiség útitársunkká szegődik, hogy a képzeletbeli verziónkból valós, megélt, felszabadult önmagunk szülessen. Ian nem hagyja, hogy kibújjunk a felelősség alól: szerinte minden tulajdonságunk fejleszthető, és amit eddig önkorlátozó hiedelemnek hittünk, az egyszerűen csak egy átírható program.
Ennek a legjobb bizonyítéka a szerző története. Egykor remegő kézzel sem tudott hangosan felolvasni a családja előtt, ma pedig több, mint félmillió követő figyeli TikTokon, évente számos szakmai kötetet dolgoz fel, és trénerként, előadóként emberek ezreit segíti az önfejlesztés útján. Nem született „szuperszemélyiségként”, hanem elkötelezett gyakorlással alakította át saját életét – és épp ez adja a könyv hitelességét is.
Ian nem ígér könnyű utat. A lapokról nem „pozitív gondolatok” cukormáza csöpög, hanem kőkemény szembesítések: a megfelelési kényszer, a kisebbségi komplexus, a szégyenlősség vagy éppen a féltékenység nem megváltoztathatatlan bélyegek.
Ezeket a mintákat fel lehet ismerni, és tudatos munkával le lehet építeni. A könyv gyakorlati módszereket kínál arra, hogyan irányítsuk az elménket és az érzelmeinket – hogy végül belső világunk feketeöves mesterévé válhassunk.
Olvasás közben sokszor olyan érzésünk támadhat, mintha valaki a komfortzónánk széléről újra meg újra belökne a mélyvízbe. Persze nem akarja, hogy megfulladjunk, mindössze segít megtapasztalni, hogy egyedül is képesek vagyunk úszni. A könyv lendületes, közvetlen stílusban szól hozzánk, néha provokatívan, néha baráti hangon – de mindig azzal a céllal, hogy kimozdítson abból a megszokott helyzetből, amelyben már nincs helye fejlődésnek.
És miközben lapról lapra haladunk, egyre világosabbá válik: eddig az elménk és az érzelmeink diktálták, merre menjünk, mostantól viszont mi diktálhatunk nekik.
Amint megszelídítjük a saját kis Bözsinket, a vérbeli főellenségünket, aki lépten nyomon kritizál és szabotál, új alapokra helyezhetjük önbizalmunkat, önbecsülésünket és érzelmi függetlenségünket.
A Szuperszemélyiség könnyednek tűnő, mégis súlyos olvasmány. Nem kímél, és pont ebben rejlik az ereje: felráz, majd tovább lendít, hogy szembenézzünk mindazzal, amit eddig halogattunk. A könyv megtanítja, hogy a változás kulcsa mindig a kezünkben van – a legjobb verziónk nem távoli álom, csak egy döntésnyire van tőlünk.
Kapcsolódó cikkek:
