Meczner Vera Művészmenedzsment című könyve afféle hiánypótló térkép a hazai előadóművészeti világban, ahol a művészek köré szerveződő szakmai háttérmunka még mindig nehezen látható, gyakran alulértékelt terület. Már az előszó rávilágít arra az alapvető paradoxonra, hogy a közönség természeténél fogva a művészre figyel, miközben egy egész szakmai apparátus dolgozik azon, hogy a zongorista Chopint játssza, ne a papírmunkát intézze. A könyv ennek a láthatatlan szakmának ad arcot, kontúrt és fogalmi rendet.
A szerző a történeti és piaci háttér felrajzolásával indít: megmutatja, hogy Magyarországon a művészmenedzsment lényegében csak a rendszerváltás környékén válhatott önálló szakmává, és azóta is mostoha körülmények között keresi saját hangját, megbújva a háttérben. Rendkívül érzékletesen írja le, hogyan okoz permanens félreértéseket a művészeti menedzsment és a művészmenedzsment fogalmainak keveredése, és miként nehezíti a szakmai működést az, hogy nálunk a menedzsmentképzés szinte teljesen hiányzik a művészeti oktatásból. Meczner ezt nem kesergő hangnemben, hanem józan diagnózisként tárja elénk: a könyv egyszerre kritika és útmutató.
A kötet középső, talán legizgalmasabb része a szereplők bemutatása. A művész (a maga érzékeny, sokszor kiszolgáltatott, máskor kontrolláló attitűdjével) és a menedzser (stratégiai, szervező, érzelmi és adminisztratív erőforrásként) egymás finoman összehangolt rendszerében működnek.
A szerző kifejezetten érzékeny szemmel mutat rá arra, hogy ez a kapcsolat elsősorban bizalmi természetű, és sokszor valóban „jó házasságként” működik. A vezető példák – Led Zeppelin, Springsteen vagy Sabine Meyer hosszú távú együttműködései – egyszerre inspirálóak és mértékadóak, és jól mutatják, hogy a szakmai partnerség nem pusztán szerződés, hanem évtizedes lojalitás és közös stratégiai gondolkodás.
A könyv gyakorlati fejezete az, ami igazán közel viszi az olvasót a szakma mélységeihez. Meczner aprólékosan, érthetően és konkrét példákkal mutatja be, mi minden tartozik a menedzser munkakörébe: a dokumentációtól és életrajzírástól kezdve a fellépésszervezésen, kommunikáción, online jelenléten át egészen a pénzügyi tervezésig. Egy ponton még azt is megtudjuk, hogy egy castingra beküldött self-tape hogyan néz ki technikailag és tartalmilag. Kivételesen őszinte bepillantás ez az iparág kulisszái mögé.
A szerző egyik legnagyobb erénye, hogy szellemes, világos és sallangmentes stílusban ír, miközben szakmai alapossággal mozog az előadó-művészet sokszínű tereiben. Nem idealizál, nem romantizál: a menedzser munkája időnként adminisztratív maraton, máskor tűzoltás, legtöbbször pedig a folyamatos helyzetfelismerés gyakorlata.
Az emberismeret, a konfliktuskezelés, a stratégiai gondolkodás itt nem készségek hálózata, hanem a túléléshez és növekedéshez szükséges eszköztár.
A Művészmenedzsment legnagyobb erénye talán az, hogy a szakmát nem egy távoli ismeretlen rendszerként mutatja be, hanem emberi viszonyok, konkrét helyzetek, hétköznapi döntések sorozataként.
Nem ígér biztos receptet, de hangsúlyozza is, hogy ez nem célja: a művészet világa túl érzékeny, túl organikus ahhoz, hogy abban bármely folyamat standardizálható legyen. Ez a könyv inkább gondolkodási keretet, iránytűt ad, hozzáteszem, menedzsereknek és művészeknek egyaránt.
A végeredmény egy egyszerre praktikus és szakmailag igényes kézikönyv, amely úgy mutatja meg egy nagyon fiatal magyar szakma jelenét és kihívásait, hogy közben távlatokat is kínál. Aki ebben a világban dolgozik vagy dolgozni szeretne, annak ez a kötet nemcsak hasznos, hanem kifejezetten nélkülözhetetlen olvasmány. A könyv racionalitása és terepismerete jó példa arra, hogy a háttérmunka ugyan csendes, de a kultúra egészének fenntartásában létfontosságú, és itt az idő, hogy felismerjük e háttérmunkások valódi jelentőségét.
Kapcsolódó cikkek:
