Milyen furcsa „megatelepeket”, koncentrikus körökből álló városokat tártak fel a régészek a mai Ukrajna és Moldova területén? Mit árulnak el az ősi Teotihuacán társadalmi szerkezetéről az egykor virágzó városban talált képzőművészeti alkotások, amelyeken hiába keresik a tudósok a királyábrázolásokat? Többek között ilyen kérdésekre találhatunk választ a Mindenek hajnala – Az emberiség új története című kötetben.
Tényleg egyenes út vezetett a gyűjtögetéstől a letelepedésig, a mezőgazdaságtól a városokig, a városoktól pedig a kapitalizmusig? Vagy mindez nem több mítosznál? Az emberiség valójában sokkal kacskaringósabb úton jutott el ma ismert állapotáig? Ezt a kérdést feszegeti David Graeber amerikai antropológus és David Wengrow brit régész a Mindenek hajnala – Az emberiség új története című vaskos kötetében.
A közel 700 oldalas könyvben a 2020-ban elhunyt Graeber és szerzőtársa, Wengrow alapjaiban kérdőjelezi meg az emberi történelemről alkotott eddigi képünket – mindazt, amit a városok, a demokrácia vagy éppen a rabszolgaság eredetéről tudtunk (vagy tudni véltünk).
A társadalom fejlődése szükségszerűen vezetett hierarchiához, az állam létrejöttéhez és a modern, egyenlőtlenségekkel terhelt világ kialakulásához? Az Egyiptomból, Mezopotámiából és máshonnan származó régészeti leletek alapján sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy ha kellően nagy számú embert telepítünk le egy helyre, szükségszerűen megjelenik az írás, vele pedig a hivatalnokok, a raktárak, a munkafelügyelők, rövidesen pedig kezdetét veszi az emberek osztályokra tagozódása – lesznek, akik alárendelt szerepben élnek majd, és lesz valamiféle vezető társadalmi osztály.
A Mindenek hajnala azonban több olyan izgalmas példát is kiemel, amely ellentmond ennek az elméletnek.
A kínai Santung tartományban, a Sárga folyó alsó folyásánál például már Kr. e. 2500-ban hatalmas települések léteztek – több mint egy évezreddel azelőtt, hogy a közép-kínai síkságon kialakultak volna a legelső királyi dinasztiák. Különlegesek azok a Kr. e. 4. évezred elején-közepén létrejött „megatelepek” is, amelyeknek maradványaira a mai Ukrajna és Moldova területén bukkantak rá a régészek. Taljanki például háromszáz hektáros területen feküdt, de semmi jele nincs benne a központi közigazgatásnak: a régészek nem találtak kormányzati épületre, erődítményre, fellegvárra vagy városközpontra utaló nyomot. Volt viszont több mint ezer ház kiskertekkel, koncentrikus körökben elhelyezve. A település legbelső gyűrűjében a kutatók pompás épületekre vagy éppen sírokra számítottak, de legnagyobb meglepetésükre semmit nem találtak.
Szó szerint egy üres teret vett körbe a település, ahol a lakók élete minden volt, csak nem „egyszerű” vagy „primitív” – mégsem látni jelét sem háborúnak, sem a társadalmi elit felemelkedésének, sőt inkább az látszik, hogy az ukrajnai megatelepek egysége alulról felfelé, helyi döntéshozatali folyamatok eredményeképpen alakult ki.
Nem ez az egyetlen érdekes példa, amelyet a két szerző említ. Zavarba ejtő példaként tárják az olvasók elé a mexikói Teotihuacánt is, amely több mint ezer esztendővel a spanyolok érkezése előtt élte fénykorát, fényűző, elegáns várossá fejlődve, amely az ereje teljében lévő császárkori Rómával is vetekedhetett volna. Csakhogy minden adat arra utal, hogy hatalma tetőpontján Teotihuacán megtalálta a módját, hogy feljebbvalók nélkül kormányozza önmagát – a tudósok hiába böngészik a megmaradt teotihuacáni képeket királynak tekinthető alakok után kutatva.
Milyen városok léteztek a Mississippi mentén, és mi okozta pusztulásukat? Mit érdemes tudni a Florida nyugati partvidékén élt kaluszákról? És mit árulnak el a nők, főként az idősebb nők szerepéről a törökországi Catalhöyükben feltárt régészeti emlékek?
A Mindenek hajnala ezekre a kérdésekre is izgalmas válaszokat ad.
Kapcsolódó cikkek:
