
Florence Knapp: „Bármilyen okból is kapja valaki a nevét, nehéz megjósolni, hogyan formálja majd az önképét”
Florence Knapp első, Nevek című regénye, azt kutatja, vajon a születéskor szüleinktől kapott nevünk meghatározza-e sorsunk alakulását?

Florence Knapp első, Nevek című regénye, azt kutatja, vajon a születéskor szüleinktől kapott nevünk meghatározza-e sorsunk alakulását?

Jean Hatzfeld művei a kollektív erőszak és a történelem legsötétebb pillanatait nem pusztán dokumentálják, de átélhetővé is teszik.

A szépirodalom az emberi lélek mélységeit tárja fel, A sci-fi pedig a jövő technológiáit és társadalmi viszonyait képzeli el.

Kormos István 1971-ben tért vissza költőként, ekkor jelent meg a Szegény Yorick című ikonikus verseskötete.

DeWitt könyve egyszerre családregény, fejlődésregény, filozófiai értekezés és intellektuális kalandtúra.

Eredetileg Doris May Tayler néven látta meg a napvilágot a mai Irán területén, brit szülők gyermekeként.

Olga Tokarczuk esszékötete, Az érzékeny narrátor a Nobel-díj 2018-as átvétele utáni első, lengyelül 2020-ban megjelent kötete.

Nyáry Krisztián új kötete, az Itt kávéztak ők elsősorban azokat szólítja meg, akik a kávét épp annyira szeretik, mint a történeteket

Mario Vargas Llosa 2023-ban bejelentette, hogy nem ír több regényt: a Csendes forradalom nem csupán az új könyve, hanem egyben búcsú is.

Neige Sinno Nyomorult tigris című műve a szívünknél ragad meg, és nem engedi, hogy elfordítsuk a fejünket.

Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!