Péterfy Gergelyt a 2020-as Libri irodalmi díjak döntőjébe jutott regénye, A golyó, amely megölte Puskint kapcsán kérdeztük pályakezdésről és írói kulisszatitkokról.
– Miért kezdett el írni?
Szenvedélyesen izgatott, hogyan keletkezik az a mágia, ami az irodalom hatása az elmémre. Mitől van az, hogy a szavakból képzeletemben teljes világok épülnek fel, és ez a világ miért sokkal vonzóbb és intenzívebb és különlegesebb és lényegesebb és igazabb, mint az a fizikai világ, amelyben létezni vagyok kénytelen? Hogy lehet megcsinálni ebből a szürke ólomból ezt a káprázatos aranyat? Hogy lehetséges ekkora biznisz, amelyben a nullából végtelen világok épülnek föl? Amíg még nem tudtam írni, naphosszat püföltem az írógépet, tucatnyi lapot írtam tele, aztán felolvastattam anyámmal, hátha ott lesz benne a titok. Nem volt ott. Kis füzetekben próbálkoztam tovább, amikor iskolás lettem, de vissza is hőköltem, amikor azzal szembesültem, hogy a mondataim nem tudják ugyanazt a varázslatot hozni, mint az irodalmi mondatok. Onnantól nem adom fel a küzdelmet. Végigolvastam a világirodalmat, amennyi az erőmből telt, de még nem olvastam azt a könyvet, ami igazán a szájam íze szerint való; és még nem is írtam meg. Ezt a feladatot kellene kipipálni.
– Mit szeret a legjobban az írásban?
Az írásban az a legnagyobb érzés, amikor párhuzamosan azzal, ahogy létrehozza a végtelen belső világot, ez a világ átszivárog, átpulzál a valóságnak nevezett izébe, amelyről ilyenkor kiderül, hogy ugyanolyan fikciós természetű, mint amit a képzeletünkben alkottunk, csak gyengébb és alakíthatóbb annál. Amikor az történik a világban, amit a könyvben előre megírtál. Ez történt az előző regényemnél, a Kitömött barbárnál, és ez történik A golyó, amely megölte Puskint esetében is.
– Mit nem szeret benne?
Már megbékéltem avval, hogy az életem íróasztal mellett telik, és azzal is, hogy a napok minél egyformábbak kifelé, annál sokszínűbbek befelé. Elköltöztem a városból már több mint tíz éve, és alig mozdulok ki a tornyomból.
– Beleképzeli magát az olvasó helyébe írás közben, vagy ez inkább csak hátráltatná?
Két szemszögre van szükség írás közben, egyikkel az ember benn van a szövegben, a másikkal kívülről olvassa úgy, mintha sose olvasta volna, mintha épp most olvasná először. Rengeteg szöveg azért reménytelen, mert nem számol az olvasóval, és rengeteg azért, mert csak vele számol. A dinamikus egyensúly a monománia és a csepűrágás, a perverzió és az előzékenység között.
– Miért ezt a témát választotta?
Van egy csomó téma, amelyet tűzben tartok, aztán valamelyik kellő alakíthatóságúra olvad, és akkor azt veszem munka alá. Magyarország elrohadásának tárgya ezen kívül roppant aktuális is volt, végig akartam gondolni a dolgot töviről hegyire, és nem akartam, hogy az ezzel kapcsolatos tapasztalataim kárba vesszenek a lustaságom miatt.
– Hogyan ír? Mindennap elvégez egy meghatározott penzumot? Vagy csak amikor jön az „ihlet”?
Én úgy látom, hogy az ihlet a napi rutin. Amikor az a szakmád, hogy író vagy, akkor minden nap leülsz és írsz. Rengeteg író interjúját olvastam végig ez ügyben, mert izgatott, hogy csak én vagyok-e evvel így, és kiderült, nem csak én: mindenki azt csinálja, hogy szigorú napirendet tart. A napi rendszeres írás, hogy mindig ugyanakkor, ugyanott állsz neki imaginálni, kondicionálja az agyat. Az ember roppant jól nevelhető, az elme könnyen idomítható, ha keményen és fegyelmezetten dolgoztatjuk, csodákra képes. Végtelen mennyiséget képes megtanulni és hihetetlen teljesítmény képes leadni – ha megfelelően van edzve. Én régóta tanulom és tanulmányozom ezt az edzést, elé sokat tudok róla ahhoz, hogy már tanítani is merjem.
– Melyik volt a legjobb olvasmányélménye 2019-ben?
Szeifert Natália regénye, a Mi van veletek, semmi?
– Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Ura a végtelen birodalomnak, amelyet a szavaim teremtenek.
– Hol van a kedvenc helye a bolygón?
Itt, ahol lakom, a római erőd tövében a kertemben.
– Mi az a hanghatás, amit a legjobban kedvel?
A gyerekeim hangja.
+1
– Milyen híres (élő vagy fiktív) személlyel találkozna szívesen? Miért épp vele?
Hát, most azért Charles Bukowskival meginnék valamit.
Kiemelt kép: Gálos Viktor
