Gyakran kérdezik meg tőlem: neked mikor van időd olvasni? Erre azt szoktam válaszolni: akkor, amikor te tévét nézel, vagy sorozatokat. Este, elalvás előtt. Ez a szokásom a következő könyveknél nagy bajba sodort, mivel este hat után elvből nem eszem, most viszont olvasás közben rendre megéheztem. A szereplők ugyanis időről időre fakanalat ragadnak, tepsit, grillező villát, habverő üstöt vagy robotgépet, és nekilátnak sütni-főzni. Vagy beülnek egy étterembe, és végigkóstolják az étlapot. Közben pedig szépen egymásba szeretnek, mert enni és szeretni egyaránt jó.

Maria Nikolai: A csokoládévilla

A közhiedelemmel ellentétben az északi népek rendkívül romantikusak, míg a déliek kimondottan józanok. Ezt Maugham egyik novellájának a hősnője jelenti ki, és a megállapítása a németek esetében teljesen helytálló. Szerintem nincs még egy ország, ahol ennyi romantikus sorozat készülne, és ennyi romantikus regény jelenne meg. Ezek sorát gyarapítja ez a könyv is, amely ezúttal egy stuttgarti csokoládégyár-tulajdonos villájába visz minket, a 20. század elején. Az ő gyárában készülnek a karamellás pralinék, kandírozott ibolyák, mentás kekszek, málnás bonbonok, trüffelek, marcipánok, desszertek, olvasás közben szinte érezzük a szánkban az ízüket. A csábító választék elsősorban a lányának, Judithnak köszönhető, aki gyerekkora óta nagy szenvedéllyel kísérletezik a műhelyben, az élete egyéb területein azonban kevésbé szerencsés döntéseket hoz.
A Downton Abbey példáját követve itt is népes szereplőgárda gyűlik össze, odafentről és odalentről, az úri család és az őket kiszolgáló személyzet tagjaiból, mindenki kiválaszthatja közülük a kedvencét. Az enyém nem Judith lett, és nem is a mesebeli királyfi modern megfelelője, Victor, hanem egy mellékszereplő, Henny nővér. Ő valódi történelmi személyiség, Henriette Arendt, úttörő módon valóban a stuttgarti rendőrségen dolgozott, és próbálta megmenteni a bajba került lányokat. A sok fő- és mellékalak jóvoltából sokféle irányba el lehet kanyarítani a sztorit, és a szerző meg is teszi: Németországban tavaly ősszel már a harmadik rész jelent meg.


Nina George: Kis francia bisztró

A szóban forgó bisztró Bretagne-ban található, egy kis tengerparti faluban. Ide sodorja a véletlen a hatvan év körüli német háziasszonyt, Mariannét, aki negyvenévi házasság után éppen faképnél hagyta rendkívül ellenszenves férjét, Lothart. Az asszonyról, akit az elején tanult tehetetlenségben szenvedő, elnyomott feleségként ismerünk meg, amint éppen a Pont Neufről a Szajnába ugorva akar öngyilkos lenni, a történet folyamán azonban kiderül, hogy valóságos reneszánsz polihisztor. Tud főzni, rákokat ecettel elkábítani, sebet kötözni, mentális betegeket ápolni, motorozni, szülést levezetni, sőt, még tangóharmonikázni is, mindemellett pedig rekordidő alatt megtanul franciául. Chapeau bas, madame!
A regénynek mindenképpen nagy érdeme, hogy jórészt hatvan feletti figurák mozognak benne, hiszen ez a korosztály nem sűrűn válik regények főszereplőjévé. Csetlenek-botlanak az érzelmek útvesztőjében, ugyanolyan elveszetten, mint tették fiatalabb korukban, közben pedig főznek és esznek, főként tengeri ínyencségeket, Mariannét és az olvasót is megnyerve a breton gasztronómiának. Elhisszük-e az asszony és az idős festő, Yann villámcsapásszerűen születő szerelmét? Hogy ennyit bénáznak, mire egyáltalán meg merik csókolni egymást, utána viszont fejest ugranak az ágyba, és ott már megy minden, mint a karikacsapás? Ízlés kérdése. Ahhoz mindenesetre kedvet kapunk, hogy mi is ott álljunk Bretagne-ban az Atlanti-óceán partján. És ahhoz is, hogy kezdjünk valamit az életünkkel.


Amy E. Reichert: A kókusztorta-véletlen

Ez a könyv csak másodsorban love story, elsősorban szerelmi vallomás Milwaukee-nak, a Michigan-tó partján álló nagyvárosnak. Kicsit olyan, mintha a helyi idegenforgalmi hivatal szponzorálta volna, de hát Milwaukee nyilván nem a legnépszerűbb amerikai úti cél, ráfér némi marketing. Itt hozza össze a címbeli kókusztorta és a véletlen a két főszereplőt, a helyi étteremtulajdonos és séf Lou-t és a brit gasztrokritikust, Alt. Szorgos sajtómunkásként irigykedve olvastam, ezek szerint van olyan tája a világnak, ahol egy újságíró meg tud élni – méghozzá milyen jól – pusztán abból, hogy étteremkritikákat publikál egy nyomtatott magazinban. De jó neki! Kettesben fedezik fel a város látnivalóit és kulináris hagyományait, és közben természetesen egymásba szeretnek. A gond csak az, hogy Lou étterme azért megy csődbe, mert Al lesújtó értékelést írt róla. Vajon kibékülhetnek-e valaha?
A regényből kiderül, addig azonban olyan élvezettel eszik végig a megszámlálhatatlanul sok helybeli étterem, vendéglő, bár, bisztró, kocsma, kifőzde, büfé kínálatát, a sajtgolyótól a marinált sügérig, hogy összefut a szánkban a nyál. Kedves, bájos, igazi romkom, filmvászon helyett ezúttal papíron.