Egy kedves ismerősöm szerint összesen két nép tud főzni, az olasz és a francia. Mások ehhez hozzáteszik még a spanyolokat és a görögöket, de a közös nevező ugyanaz: mediterrán éghajlat, egész évben bőséges zöldség- és gyümölcstermés, valamint a Földközi-tengeri éghajlatnak köszönhetően másutt fel nem lelhető, utánozhatatlan ízek. Nem csoda, hogy a regényírók szívesen küldik itáliai tájakra a hőseiket, ahol azok rendre beleszeretnek előbb a helyi konyhába, majd valamelyik megnyerő helyi lakosba.

Papp Diána: A vasárnap délutánok lélektana

Miközben a könyvet olvastam, egyfolytában a 80-as évek nagy slágerét dudorásztam magamban: Felicità, azaz boldogság. Ezt keresi a főszereplő Zsuzsi is, aki épp most esett túl azon a megrázó élményen, amit a nők számára a negyvenedik születésnapjuk jelent. Nemrégiben vált el bohém és megbízhatatlan rockzenész férjétől, a két gyereke felnőtt, ő pedig úgy érzi, végre eljött az ideje annak, hogy önmagával foglalkozzon, és újrakezdje az életét. Nagy merészen jelentkezik egy Nápoly közelében lévő olasz étterem hirdetésére, és mire meggondolhatná magát, már landol is a helyszínen. Sorra ismerkedik meg a helyiekkel, és miközben otthon azt hitte, őrá mint nőre már soha senki nem lesz kíváncsi, most hirtelen el sem tudja eldönteni, a körülötte sürgölődő férfiak közül melyiket válassza.
A történet emellett egy másik szálon is fut, jó húsz évvel korábban, amikor Zsuzsi Egerben jár egyetemre, és halálosan beleszeret a világ második legjobb gitárosába. Mindezt a lányának szóló e-mail napló formájában örökíti meg, ami szerintem kimondottan jó ötlet. Én legalábbis gyakran töröm a fejem azon, vajon a mi utódaink hogyan fogják lenyomozni a mi életünket, ha mi már nem leszünk, hiszen utánunk nem maradnak levelek, naplók, fényképek, feljegyzések, kizárólag digitális nyomok.
A regény, ahogyan kezdettől reménykedünk benne, happy enddel ér véget, mégis egészen másként, mint sejtettük volna. Közben kedvet kapunk ahhoz, hogy ott üljünk a délolasz tengerparton és végigkóstoljuk az olasz ételeket, köztük az affogatót, amiről itt tudtam meg, nem a Napirajzon futó sorozat, az Affogato admirális botja című kitalált opera főszereplője, hanem vaníliafagylalt nyakon öntve kávéval. És kedvet kapunk a könyvben szereplő olasz slágerekhez is, ezekről Diána külön Spotify-listát állított össze a kedvünkért.

Frances Mayes: Találkozunk a piazzán

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy amerikai házaspár, akik megvettek egy elhagyatott villát a toszkán vidéken, és nekiláttak felújítani. Közben gyógyíthatatlanul beleszerettek a tájba, és elhatározták, annak ellenére is maradnak, hogy meg kell küzdeniük az olasz bürokráciával, a megbízhatatlan építési vállalkozókkal és a nyelvi akadályokkal. A feleség könyvet ír a kalandjaikról, és ez egyfelől olyan nagy siker lesz, hogy még film is készül belőle, másfelől megalapozza a Frances Mayes nevű márkát, amelyről azonnal Toszkána jut eszünkbe.
A könyv 1996-ban jelent meg, és Ms Mayes azóta is szorgalmasan dolgozik önmárkája építésén, a hozzá hasonlóan olaszrajongó olvasói nagy örömére. Hol regény kerül ki a keze alól, hol, mint a Találkozunk a piazzán esetében is, útinapló, bőségesen megtűzdelve nemcsak látnivalók leírásával, hanem receptekkel is. Az Újabb felfedezőutak Olaszországban alcímet viselő kötet helyszíne ezúttal nem a szívüknek oly kedves Toszkána, hanem az egész varázslatos és változatos ország, Lombardiától Szicíliáig. A szerző és a férje, Ed szorgalmasan végigeszik- és -isszák az utat tizenhárom tájegységen át, csupa olyan helyre kalauzolva el minket, amiket csak a helybeliek ismernek, a turisták nem. Közben könnyen az az érzésünk támadhat, talán nem is kell elutaznunk Olaszországba, ezt a könyvet olvasni maga a vakáció. Jó, azért mégis inkább utazzunk el!