Tudják, hány könyv jelenik meg egy évben Magyarországon? Az ünnepnapokat és a hétvégéket is beleszámítva naponta majdnem 22. Segítünk: ez évi 8000.

Nem csoda, ha – főként a kisebb – könyvkiadók csak nagyon nehezen tudják megismertetni új köteteiket a közönséggel. A Libri-Bookline könyvkereskedelmi cég azért hirdette meg a Nyitott Könyv Programot, hogy a „kicsik” is hangsúlyosan jelenhessenek meg a cégcsoport könyvesboltjaiban és online felületein.

Programjába a Libri-Bookline az újító szellemű, friss ötletekkel jelentkező partnereket és új kiadású könyveiket várja,

olyan kiadókat, amelyeknek értékteremtő munkájára eddig kevesebb figyelem jutott.

A nyertes pályázók között évi 50 millió forintos médiacsomagot osztanak szét, ami online és offline kihelyezéseket egyaránt tartalmaz a Libri-Bookline felületein. A pályázó kiadók új megjelenésű könyveinek a libri.hu és a bookline.hu oldalain lesz lehetőségük megjelenni, offline pedig az országos könyvesbolthálózatban kaphatnak kiemeléseket, és kerülhetnek jól látható helyre a kiválasztott könyvek. Az együttműködésben részt vevő kiadók megjelenhetnek továbbá a cégcsoport rendezvényein és kitelepülésein is.

A Nyitott Könyv Programra az első jelentkezési határidő 2020. március 31-e.

A programba negyedévente lehet jelentkezni, a pályázatokat a Libri-Bookline munkatársaiból álló szakmai csapat bírálja el.

A jelentkezés részleteiről ide kattintva tudnak tájékozódni.