Vakító fénykörök törik meg a Nemzeti Táncszínház kistermének misztikus sötétségét. A fényáradat középen Oláh Andrea, rádiós újságíró és Stefan Ahnhem, svéd krimiíró beszélget. Szép lassan kibontakozik előttünk az író szövevényes világa. Mi a közös Ahnhemben és a főhősében, Fabian Riskben? Honnan tudhatjuk mi, olvasók, hogy bennünk hol lakik a sötétség? Átírhatja-e a pandémia egy regény karaktereinek sorsát? Tudósításunkból kiderül.
„Mindketten teljesen normális emberek vagyunk, legalábbis eleinte annak indultunk, csak aztán a későbbiek folyamán egyre inkább nem normális dolgok történtek velünk.” – válaszolja Stefan Ahnhem, mikor arról kérdezik, milyen hasonlóságok vannak közte és karaktere, Fabian Risk között. Mint mondja, sosem gondolta volna, hogy egyszer majd Budán ülve fog mesélni a könyveiről, mint ahogyan a teljesen normális életet élő Risk sem számít arra, hogy mennyire elrugaszkodott és képtelen esetekkel találja magát szemben.
Mert az író számára fontos, hogy Risk egy átlagos karakter legyen, ne olyan, aki alkoholproblémákkal küzd vagy rendszeresen prostituáltakhoz jár, inkább csak egy egyszerű munkamániás férfi hétköznapi problémákkal. Ahnhem lelkesen meséli mennyire inspirálónak tartja, ha látja, hogy az összes krimiíró társa egy irányba megy, ő dacol, és szándékosan az ellenkező irányba indul. Bátran kísérletezik, és nem fél feszegetni a határokat. Mindig szeretné meglepni az olvasókat, ez ösztönözte többet között A kockavető megírásának során is, hiszen állítja: minden nyomozó tudja, hogy a gyilkosságok mögött egyértelmű szándék van, amint pedig ezt kitaláljuk, rögtön megtalálhatjuk a gyilkost. De mi történik akkor, ha nincs semmiféle indok, ha az áldozatok sorsáról csupán egy dobókocka dönt, és csak rosszkor voltak rossz helyen? Hogy dolgoznak így a rendőrök?
Amikor Oláh Andrea arról kérdezi, mennyire kockázatos egy író barátjának lenni, milyen gyakran találkozhat a környezete önmagával a könyvekben, gyors választ ad. Folyamatosan válogat. Mindenhonnan. Majd viccesen megjegyzi, a felesége mindig önmagát látja a végtelenül mérges női karakterekben. De vajon véletlenül? Mindenesetre egy szabályt mindig betart. Bár rengeteg anekdotával találkozik, olyat sosem használ fel, amit egy másik író is használna. Minden mást szabad.
A beszélgetés során kiderül, hogy nem a jövedelmezőség miatt váltott a forgatókönyvírásról a regényírásra, noha ez svéd viszonylatban talán nem is annyira meglepő. Ahnhem számára kiemelten fontos a szabadság, könyveiben pedig egyedül ő határozza meg a szabályokat, szemben korábbi munkáival, ahol írásaiból mindig le akartak faragni.
Bár amikor első könyve, A fantom publikálását tárgyalta a kiadóval, szinten hasonló helyzetbe került. Volt ugyanis egy jelenet, ami számára kedves, azonban látszólag jelentéktelennek tűnő, ő mégis ragaszkodott ahhoz, hogy benne maradjon a könyvben. Na és mennyire jól tette, hiszen az ominózus jelenet egy későbbi könyv cselekményének alapjául szolgált. Elmeséli, hogy nagyon sok olvasóval találkozik, aki arra kíváncsi, hogy ezt tényleg már az elején így tervezte-e. Mosolyogva elárulja, csak néha mondja el az igazat.
Írásaiban ugyanis bizonyos dolgokat tud, és előre meghatároz, ha figyelmesen olvasunk előre láthatóak az apró jelek, amik felfedhetik, hogy egy karakter gonosz ember lesz, viszont sokszor nem tudja, mikor leplezi majd le őket.
„Nagyon gyakran még én is meglepődőm, hogy mi történik a könyveimben.” – mondja Ahnhem, mire a közönség egyként nevet.
A történeteire pedig egyértelműen hatással vannak a világ történései és a saját életkörülményei. A kezdeti szakaszban általában egy kávézóban ül, a fülében zene szól, és kézzel jegyzetel. Úgy véli, ez a motorikus mozgás az, ami beindítja az egészet, és jó hatással van a cselekményre. Persze más, ha a feltételek megváltoznak, mint a Covid idején.
Normál esetben részben otthon, részben pedig a világot járva, új embereket megismerve alkot. A pandémia miatt azonban az otthonuk egy kis szobájába szorult. Az író egyrészről hatásosnak értékeli az időszakot, mivel jobban lehetett a munkára fókuszálni, ugyanakkor klausztrofóbiás élményként jellemzi a helyzetet. Hozzáteszi, a karakterekre is hatással voltak a lezárások, ugyanis azt látjuk, hogy ők is egyre inkább bezárkóznak, míg végül egy veremben találják magukat.
Majd a beszélgetés inkább filozófiai mélységekbe csap át. Dosztojevszkiji és darwini gondolatok törnek fel a svéd íróból. Amikor arra a kérdésre keresik a választ, hogy miben rejlik a gonoszság természete, lehet-e egy férfinak bűntudata, így vélekedik:
„Nagyon sokat foglalkozom a gonoszsággal. Sokan úgy gondolják: rendőr leszek, azért, hogy elfogjam a bűnözőket, és a világot megszabadítsam a gonoszságtól, jobbá tegyem a világot. Ugyanakkor sok embert vonz a sötét oldal, és ha az ember ennyire közel áll a gonoszsághoz, csupán egy kis lépés kell, hogy maga is átálljon a rossz oldalra. Ha például az ember tűzoltó, és harminc éven át dolgozik úgy, hogy egyetlen tűzeset sem történik, paradox módon arra vágyik, hogy végre már tűz legyen.”
Úgy gondolja, az olvasóknak el kell gondolkodniuk azon, hogy bennük hol lakik a sötétség, hiszen a gonoszság és a jóság csak két címke, amit különböző viselkedésekre felragasztunk. Állítja, amit mi ma gonosznak hívunk, az a természetben normális. Hiszen az erősebb legyőzi a gyengébbet, és valaki mindig valaki másnak a tápláléka. Erről szól az evolúció. Azonban a mai világunkban, a nyugati demokráciában a saját döntésünk alapján segíthetjük a gyengébbeket, de ez tudatos döntések következménye.
Aztán amikor Oláh Andrea arról kérdezi, hogy az íróban, egy látszólag kedves és normális emberben, hol lakik ez a kegyetlenség, csupán annyit felel: fantázia. Majd hamar hozzáteszi: egy nagyon kegyetlen világban élünk, és a sok kegyetlenséget úgy dolgozza fel, hogy inkább megírja őket. Nagyon kevés dolog van, ami nagyobb örömet okoz neki, mint mikor készen van egy igazán borzasztó jelenettel. – jegyzi meg viccesen.
A beszélgetés végén kiderül, az Ahnhem-rajongók örülhetnek, mert Svédországban éppen hétfőn került nyomdába a legújabb regénye, ami a Risk-sorozat spin-offja. A kilencedik című mű egyik karaktere kerül főszerepbe, de az olvasók teljesen másra számíthatnak, mint a korábbi könyvek során.
Na és hogy számíthatunk-e még Fabian Risk-történetekre? Erre csak csibészes mosollyal annyit válaszol: „Az én munkám az, hogy hazudjak és különböző dolgokat találjak ki, szóval teljesen mindegy, hogy mit mondok.”
Kiemelt kép: Les Kaner
