A sorvezető

Ács Tibor

logisztikai igazgató

Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Az iskolai kötelezők közül több is, például Voltaire: Candide

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Szeretem az életrajzi könyveket, sokat lehet belőlük tanulni, és tanulságosak az emberi sorsok.

Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Kis mértékben, kedvet csinálhat hozzá.

Enzo Ferrari – A birodalom, és ami mögötte van

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2705958″ cache=”0″]

Ez a zseniális könyv Enzo Ferrari saját, szinte a pápával egy szintre emelt imidzsének felépítését mutatja be, az intrikákkal bőven átszőtt Scuderia életét és fejlődését – a szériakocsikkal csak érintőlegesen foglalkozik a szerző, mivel azok Enzót sem érdekelték. Az olvasó megismerheti az ágaskodó lovas embléma – a Cavallino – keletkezésének legendáját is, és azt, hogy mi köze ennek a Porschéhoz. Olyan emberek elevenednek meg a lapokon mint Ascari, Lampredi és Lauda – de szinte mindenki, akinek köze volt a cinóbervörös kocsikhoz itt van a történetben, miközben mi is ott lehetünk azokon a versenyeken, amiken Enzo Ferrari még autót vezet, majd amiken autói indultak. Betekintést nyerhetünk a korabeli Olaszország életébe is, abba a világba, amikor még Mussolini volt hatalmon, és szinte mindegyik városban autóversenyt rendeztek a hétvégén, a biztonsági övet nélkülöző, gyakran ingujjban vezető sofőrök pedig gyakran az életükkel fizettek a kalandokért. A könyv olvasásakor ajánlott az említett autók és emberek történetét a neten is megnézni – a fényképeiket legalábbis mindenképp – nekem így volt teljes az élmény, bár a szerző sok, a megértést segítő jelzővel és a helyzetek aprólékos bemutatásával is színesíti a képet.

További könyvajánlók

Véres arany

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2698271″ cache=”0″] 2009. Abigail elfogadja rég nem látott apja meghívását egy expedícióra: a Fűrészfog-hágón túli,

Vádirat

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2705558″ cache=”0″] Ahogy egyre több könyv jelenik meg Észak-Koreáról, úgy kell ráébrednünk, milyen keveset tudunk

Hector Servadac

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2230515″ cache=”0″] Hector Servadac látszólag esetlen figura, ezzel együtt kedvelhető karakter. „Hangos” gondolkodása számtalan egyéb

Hahó, királyfi! Merre vagy? – Interaktív mesekönyv

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2728543″ cache=”0″] A két kis hercegnő története szívet melengető, és a gyermekek egyből beleszeretnek a

Szakértőink ajánlói

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740837″ cache=”0″] AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad

lm.png
Könyvektől az olvasókig

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.