John Scalzit lassan már senkinek sem kell bemutatni Magyarországon: a 2023-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, világszerte ünnepelt és sokszorosan díjazott író az elmúlt tizenöt évben alaposan belopta magát a hazai olvasók szívébe, nem csupán eredeti és pimaszul szórakoztató regényeivel, de közvetlen és kedves személyiségével is. A Vének háborúja-sorozat, a Hugo-díjas Vörösingesek, A Kaidzsú Állatvédő Társaság, és az Állati gonosz szerzőjének legújabb regénye március 25-én, a világpremierrel azonos időben került a magyar boltok polcaira, és ahogy azt a szerzőtől megszokhattuk, egy egészen őrült és bizarr alapötletből indul ki: mi történne, ha egyik pillanatról a másikra sajttá változna a Hold, és miként reagálnának a társadalom különböző rétegei? A Csak a Hold az égen megjelenése kapcsán interjúztunk a szerzővel, ahol szóba került Ray Bradbury, a mesterséges intelligencia, és a szerző budapesti emlékei is.
Legújabb regényed egy egészen abszurd alapötletből indul ki (ami nem szokatlan tőled az utóbbi években). Honnan merítetted az inspirációt, hogy sajttá változtasd a Holdat?
Ez az ötlet igazából már több mint egy évtizede körvonalazódott bennem, és csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy kidolgozzam. Már évekkel ezelőtt szerettem volna nekilátni, csak hát Neal Stephenson megírta a Seveneves – A hét Éva című könyvét, és bár témában a két regény nem igazán áll közel egymáshoz, mégis mindkettőben történik valami a holddal, és ennyi hasonlóság nekem elég volt ahhoz, hogy halasszam a sajátomat.
Emellett nemes egyszerűséggel imádok bizarr helyzetekbe pakolni embereket, és megmutatni, hogyan reagálnak ezekre. A Kaidzsú Állatvédő Társaság és az Állati gonosz ebből a szempontból kétségkívül hasonlít egymásra és az új kötetre.
Nemcsak az ötlet szokatlan, hanem a megvalósítás is, hiszen epizodikusan, fejezetenként váltunk nézőpontot, és mindig más szereplőre fókuszálunk; egy íróra, milliárdosra, tudósra, politikusra. Miért tartottad fontosnak ezt a hagyományostól eltérő perspektívát?
Mert az, hogy a hold sajttá változik, mindenkire hat, nem csak néhány emberre. A holdciklus pedig hasznos történetstruktúrával szolgált, így rugalmasan állhattam ahhoz, hogy ki meséli a sztorit. A science fictionben egyébként sem szokatlan az ún. fix-up regény, amikor egy szerző a korábban publikált novelláit némi összekötő szállal regénnyé alakítja át. Ray Bradbury Marsbéli krónikákja kiváló példa erre.
Úgy gondoltam, jó móka lenne ezt a rendszert leutánozni, habár ebben az esetben minden sztorit ehhez a regényhez írtam.
Egy magyar lapnak adott interjúdban azt mondtad, hogy „a jó sci-fi az, ami szórakoztat”, és ez teljes mértékben megáll az új kötet kapcsán, mégis úgy érzem, hogy a szatirikus jelleg mélyebb, mint korábban, néha már az olyan történetek jutottak eszembe, mint a Dr. Strangelove, vagy az Amikor a farok csóválja. Az utóbbi évek eseményei ennyire befolyásolták a te hozzáállásod is?
Természetesen. Ez a regény kortárs környezetben játszódik, tehát a jelenlegi világot foglalkoztató problémák és a benne lévő események nyilván hatással voltak rá. Azonban az összeesküvés-elméletek, a korrupt politikusok, az intrikus milliárdosok, az ilyesmik tulajdonképpen minden korszakban működnek.
Az idők változnak, de az emberek nem igazán.
Egy blogposztodban nemrég az új regény magyar címadását méltattad, kiemelve az emberi jelenlét és gondolkodás fontosságát a műfordítók körében. Hogy látod jelenleg ebből a szempontból a könyvszakma helyzetét, érezhető-e jelentősen az AI befolyása már?
Azt hiszem, az AI-nak megvan a lehetősége, hogy jelentőssé váljon, hiszen a kiadók szűkös profittal működnek, és mindig figyelik, hol tudnak levágni a költségekből.
Emellett a cégek keményen nyomják, hogy az AI megoldást jelent mindenre, mert irgalmatlan mennyiségű pénzt öltek a fejlesztésébe, és valahogy muszáj igazolniuk ezt a befektetést és erőfeszítést. Ehelyett viszont azzal szembesülünk, hogy a kreatív munkafolyamatokban jóval nehezebb lecserélni a valódi embereket, mint ahogy azt az AI-t támogatók hirdetik, és hogy azokat a hibákat, amelyeket az AI visz ezekbe a munkafolyamatokba, gyakran költségesebb kijavítani, mint ha megtartják az embereket, akik maguktól rájönnek, hogyan kellene jól elvégezni a feladatot.
Idén újabb Vének háborúja-történetet olvashatunk tőled. Több önmagában álló könyv után milyen érzés volt újra visszatérni abba a világba, ami tulajdonképpen a sci-fi csúcsára repített?
Fellelkesültem.
2025-ben lesz a Vének háborúja amerikai kiadásának huszadik évfordulója, így üzleti szempontból is megérte visszatérni hozzá, de ami még fontosabb, lett egy új történetem ebben az univerzumban, amit el akartam mesélni.
És ez az igazán nagy dolog – az önálló kötetek és a többi könyv elég sikeres ahhoz, hogy ne legyen muszáj visszatérnem a Vének háborúja világába, csak akkor, ha valami olyat tudok hozzátenni, amit megéri elolvasni. Ez egy olyan luxus, amit nem veszek, nem vehetek magától értetődőnek.
Nem tudok elmenni a kérdés mellett: 2023-ban te voltál a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. Hogy emlékszel a Budapesten töltött napokra?
Nagyszerű volt. Meglepett, amikor felkértek díszvendégnek, mert az előző vendégek Nobel- és Pulitzer-díjas szerzők voltak, én meg egyszerűen csak science fictiont írok. De nem kis részben a magyar kiadóm, az Agave Könyvek erőfeszítéseinek köszönhetően az ottani piac mindig is erősen teljesített számomra, és azt hiszem, a meghívás is ezt tükrözi.
És egyszerűen imádtam ott lenni. A magyarországi olvasóim csodálatosak, örülök, hogy találkozhattam velük. Budapest gyönyörű, és olyasféle történelmiség lakozik benne, ami az amerikai városokból hiányzik.
Természetesen a legszuperebbek a Könyvfesztivál szervezői és az Agavésok voltak, akik foglalkoztak velem, amíg az országban tartózkodtam. Eddigi irodalmi életem csúcspontja volt.
Az interjú fordításáért Tót Barbarát illeti köszönet.
Kapcsolódó cikkek:
